Tánc. Kicsiknek, közepeseknek és nagyoknak.  Tanítok. A divatőrültek lekoptak, mert nem elég hiphopos a rock and roll. S most valaki végre kihívást jelent nekem: megfogta őket, drágábban, fele annyi időben kimondta a varázsszót, hiphopot tanít. Nálam csak lézengenek a gyerekek.  Az akrobatikus rock and roll nem menő a sulibuliban.

Több van a tarsolyomban, mint az egy két há négy. Én is tudom. De a rocki ad egy biztonságos keretet, hátteret, mint hogy merészen, saját szakállamra, a régebben kortárs táncnak nevezett, ma divatosan hiphoppá emelkedett úgynevezett életérzést tanítsam. Egykor a Neurotic nevű együttes is azt  énekelte, hogy a “rock and roll az nem egy tánc”. Így van ez a hiphoppal is. Lehet táncolni, de ez kevés. Nagyon kevés. Aki nem éli meg belülről ezt az életérzést, ami nem feltétlenül jó, az előbb-utóbb ezt is megunja. S hozzáteszem, nem 14 év alattiaknak való. Persze lehet erről vitakozni, de nekem konkrétan ez a véleményem.

De térjünk vissza a tudatossághoz. Ha önnön szabályaimon túl táncolok, kiadok magamból valamit, s jól érzem magam közben, akkor abból csak valami jó születhet. A felszabadult, önfeledt tánc, számomra egy ima, egyfajta hálaadás, a mindenséghez, amolyan mélyről jövő megtisztulás, megkönnyebbülés, és köszönet mindenért s mindenkiért. Eddig a kereteket tanítottam, a meghatározott formát, de akit megérintett, s kitartott, az megtalálta az örömét, s imáját is benne.

A tánc szeretetét nem látják sokszor a gyerekek. Már ők sincsenek jelen. Hiphopra mennek, mert az divatos, de fele annyi élményt, jóérzést nem ad, mint a rocki, mert nem nekik való. A szabályozott kéztartás, egyenes hát, ugrálás inkább való egy gyereknek, de mivel mindig van egy húzóerő, akit majmolni, követni kell, inkább hiphopra járnak, mert az a menő.

Nagyonsokféle táncot, sportot kipróbáltam eddig életem során. Tizenéveim végén táncos akartam lenni. Nem lettem, de táncoltam tovább. Jól ismerem a kortárs táncot, az improvizatív elemeket, s nagyon szeretek akrobatikázni, bár most a két gyerek rajtam ugrál, nem én a gumiasztalon. Végignézve néhány filmet és koreográfiát, rájöttem, hogy született hiphop táncos vagyok, mégis akrobatikus rock and rollt tanítok, s egyáltalán nem bánom.

Szóval a sport megtalálásánál is lényeges a tudatosság. Ne azért válasszon valamit, mert ez a divat az osztályban. Mutassunk nekik többfélét, hogy tudjanak választani, s magyarázzuk el, melyik miért jó. Vázoljunk fel célokat: kupákat, érméket akár, ha van benne versenyszellem, vagy egyszerűen csak bemutatókat, iskolai fellépéseket, ha táncról van szó. A gyerekek nagyobbrészt imádnak szerepelni, növeljük hát az önbizalmukat, ilyen lehetőségekkel, sportra neveléssel. Nyugodtabb, kitartóbb, eredményesebb gyermeket kapunk érte cserébe. Megéri belevágni.