Kórházas, gyerekes, tudatos

Kicsi fiam a bárányhimlő mellé, összeszedte az úgynevezett rota vírust is, úgyhogy szombat délelőtt, a László kórház fertőző osztályán kötöttünk ki. Bent tartották, még infúzióra is kötötték. Szerencsére, két nap múlva már mehettünk haza.
Eddig az hogy ügyelet, vagy kórház a gyerekkel, csak a rémálmaimban jutott eszembe. Szerencsére, eddig nem is volt rá szükség.
Continue reading »

Isteni sugallat, Igenember

Isteni sugallat. Ismeritek? A történet onnan indul, hogy van egy tinilány, akinek van két tesója, a bátyja autóbalesetben megsérül, és tolószékbe kerül, az öccse pedig amolyan magának való zseni, anyja tanár, apja rendőrfőnök. Eddig egy átlagos történetnek indul, csakhogy Joannak, így hívják, megjelenik Isten, egy jóképű középiskolás fiú személyében, s elkezd feladatokat osztogatni neki. Mert Joan, mint később kiderül, Jean D’Arc reinkarnációja, (bár ezt egyértelműen nem mondják ki, csak a film leírásából derül ki) s ezért láthatja Istent. Aztán persze nem tartja meg a sármos pasi külsőt, hanem a legkülönfélébb alakokban szólítja meg Joant, s adja a következő feladatot. Continue reading »

Összefüggések

Merkaba napfény, fényes Nap gömbje, ereszd rá fényed tetraéderemre.

Ismeritek a 2012 van választásod című könyvet? Több hónapja vettem ki a könyvtárból, s mindig újra és újra meghosszabbítottam. Egyszerűen nem tudtam elszakadni tőle. Pedig már hónapok óta nem olvastam bele, de a közelemben kellett tudnom. Egyik nap, pedig én nem nyúltam hozzá, mindig más helyeken láttam. Valamelyik gyermekem valahogy mindig oda tolta az orrom elé. Visszatettem a polcra, s másnap, meg szerettem volna hosszabbítani, az interneten keresztül, de nem engedte, pedig még lett volna hosszabbítási lehetőségem. (Kétszer lehet, aztán be kell vinni, töröltetni, újra kivenni). Előjegyzés van rajta, gondoltam, s lemondtam erről a példányról. De a könyvről nem, gyorsan körülnéztem, mennyibe kerül. S a véletlenek megint összejátszottak: a vatera árveréses oldalon volt egy 1400 ftért, egy ezressel olcsóbban, mint a többi helyen, ráadásul pár óra múlva még aznap járt le a licitje. Mintha engem várt volna, úgyhogy gyorsan megvettem.
Mikor rájöttem, hogy már csak egy közös hétvégénk van, a könyvnek és nekem, gyorsan olvasni kezdtem, s kapásból két hasznos infóval lettem gazdagabb. Egyik a merkaba meditációm bővítése a nap gömbbel. Nem a könyv ajánlotta konkrátan, csak beugrott egy kép alapján.
A merkabát később még részletesen kifejtem, ha nem ismernétek, de rengeteg infó van róla az interneten. Fényjárműnek is nevezik, s tervezem, hogy írok egy verset, amely a lényegét fogalmazza meg, s a gyerekek könnyen megtanulhatják, hogy magukra ölthessék, s használni tudják. Nekem sok blokk feloldásában segített már, továbblendít, kimozdít álló helyzetekből, továbbléptet, amikor már úgy érzem, semmi sem segít. Volt olyan is, hogy annyira gyengének éreztem magam, hogy alig bírtam állni a lábamon, s a Merkaba feltöltötte, s stabilizálta a szervezetemet.
A másik, ez viszont konkrét feladat a könyvben, egy gyakorlat. Minden nap mond magadnak, hogy távozzon minden lerakódás az alsó három csakrámból. S figyeld, hogy mi történik. Nekem például durva álmaim voltak pár napig. Alaposan elkaptam a náthát is, ma meg a fejtetőm is viszeketett. De mégis, mintha könnyebb lennék, tisztul a látásom. Még csak az első hét végénél tartok. Próbáljátok ki, s írjatok a tapasztalataitokról!
Önmagunk szeretetéről is ír, mert akkor csodák következnek, vagy ezt már említettem volna?

Szárnyak

Szárnyak. Kinek kisebb, kinek nagyobb, a gyerekeknek tündöklő, időnként előtűnő, máskor halovány árnyalat. Nekem is volt egykor, mondta nekem egy látó hölgyemény, de letettem őket, állította, egy várban, hogy tizennégy év múlva újra visszavegyem. Akkoriban telhetett le az a sok év, s beugrott, hogy amikor tizenöt éves voltam kb, egy osztálykiránduláson valóban volt egy furcsa élményem, Kőszeg várában. Ismerős volt a név Jurisics Miklós, még mindig emlékszem rá, s mintha valami különös erő hívna, vonzana, elszakadtam a többiektől, s mentem, magam sem tudom merre, csak arra emlékszem, hogy egy kisudvarba értem. Egy lépcső vezetett fel oldalt egy ajtóhoz. Felmentem, benyitottam, de zárva volt. Mikor elindultam lefelé, hirtelen erős fájdalom nyilalt a lábamba, s percekig nem múlt el. Aztán mintha elvágták volna, eltűnt. Kijöttem az udvarból, s összetalálkoztam a többiekkel, már engem kerestek. Akkor adtam le, tettem le őket, mondta a hölgy.
S ha belegondolok, utána árnyékévek következtek a tündöklő, különleges, fényes gyermekkor után, “sötét”, borús kamaszévek, s keserédes huszonévek. S mostanában a furcsa nem létező véletlenek, kit vezetnek erre? Hát kedves barátnőmet. Leköltözött erre a környékre, s nagyon tetszik neki Kőszeg. Egyszercsak kapcsoltam: úgy látszik nekem is van még ott dolgom, amit letettem, fel kell vennem újra, s már majdnem eljutottunk oda a napokban családostól, de egy apró akadály, az életnek nevezett furcsa játékban megakadályozott benne. Legközelebb még több tudatossággal feltöltődve biztosan eljutunk oda, hiszen ami késik nem múlik, s tudom, mostmár biztosan, hogy dolgom van ott. Úgy látszik mégsem 14 évre tettem le, hanem többre. Lassan visszaszivárog, de a lényeg, a nagy megvilágosodás még ott van azon az úton. Nem számít, hogy ott mit találok, ha elmegyek érte, biztosan elhozom, mert az út a lényeg, nem a cél. S az is lehet, hogy a barátnőm talált rá a “kvinteszenciára”, s ha találkozunk, ő neki jut valami olyan felismerés eszébe, ami bennem is megnyit valamilyen elzárt részt, ami eddig fel sem tűnt nekem. Figyeljünk a véletlenekre.
Szárnyak. Fontosak, hiszen a gyerekeknek is vannak, s nem kéne idő előtt szárnya szegetté tenni őket. S ha mi is újra megtaláljuk a magunkét, sokkal könnyebben tudunk együtt szárnyalni velük. Akkor nem jelenthet gondot a kommunikáció, nem kell drága konferenciákra járnunk, hogy megtanuljunk beszélni velük, hogy egyáltalán megértsük a nyelvüket, szót értsünk velük.

Döntéseink súlya

Döntések. Kicsik és nagyok, jók, rosszak, helyesek, helytelenek. Mint mindennek ebben a világban, két pólusa van. Ha az egyik mellett döntünk jobbra megyünk, ha a másik mellett, balra. De van olyan hogy jó vagy rossz, helyes, helytelen? Nincsen. Mindegyik egy tapasztalás. Egy irány. Meg lehet bánni, vagy lehet örülni neki, de semmi más, csupán tapasztalás. Más dolga nincs is. S valójában egyáltalán nem nehezek. Mondjuk időnként, döntésképtelen vagyok, vagy nehezen tudok dönteni. Gondoljuk végig, mitől félünk? A döntésünk súlyától? Pedig nincs súlya, pillekönnyű, s valójában nem is létezik, illúzió, egy kapu, amely két irányba mutat. Ha elengedjük a súlyát, s becsukjuk a szemünk, láthatjuk mindkét variációt, vagy akárhányat, mielőtt döntünk bármiben, s még ha nehéznek is érezzük, de amellett döntsünk, ami igazán jó érzést kelt bennünk, megnyugtat minket, megkönnyebbülünk tőle. Még ha az eszünk azt sugallja, hogy nem ez a megfelelő. Az érzésre hallgassunk, ez vezet át, segít továbbélni, játszani az élet nevű játékot, s akkor nem lesz semmi baj. Megtanuljuk fokról fokra egyre könnyebben venni az akadályokat, észrevenni a jelzőpontokat, átértékelni a mindennapokat, s minden reggel csodavárással kezdeni a napot, mert csodák történnek folyton velünk. Kell hogy lássuk is mindezt végre.

Szimbólumok

Tudom nyár van, s ilyenkor előbújnak legyek, szúnyogok, bogarak, minden ami nem kell, én mégis róluk írok most. Mindenkinek van saját szimbólumrendszere. Megfigyeltem például, hogy ha fekete rigót látok, amerre tartok akkor éppen, az rendben van, jó úton járok minden értelemben. A seregély, ha feltűnik, valamilyen váratlan hír, információ érkezik az életembe. A toll, madártoll, éppen előttem, bárhol megjelenik, az éppen aktuális gondolat, ami foglalkoztat hiábavalóságát jelenti. Ha vezetek éppen, s “átrohan”:) előttem egy galamb, lassítanom kell. Mindig bejön. Biztos, hogy valami történik ott előrébb, pl. egy kamikázé előző a szembejövő sávban, stb. De mivel lassabban megyek, elkerülöm a bajt. A legyek folyamatosan kellemetlenkednek. Ha valaki erősebb indulatokat küld felém, hirtelen megjelenik egy darázs vagy méh, ugrottam már fel a szobában a székről, mikor váratlanul megjelent, az erkélyajtón repült be, majd kilencven fokos fordulattal nekem akart rontani. Egy ruhadarabbal védekeztem, szerencsére megúsztam, ahogy jött el is ment, kirepült a nyitott ajtón. Szóval a legyek. Érdekes, ahogy most írok róluk, eltűnt mindegyik. Pedig eddig itt kellemetlenkedtek. Tudatossá váltam, már nincs hatalmuk felettem.:) Gondolatfoszlányok ők is, energiadarabok, kellemetlen érzések megtestesítői. Hiszen hiába hesegetem el, visszajönnek, mindent összemászkálnak. Régebben a szúnyogok ellen volt egy bevált technikám: elképzeltem magam köré egy energiaburkot, fényeset, szerettel telit, amely annyira sugárzott, hogyha abba szúnyog betette a szárnyát, nyomban holtan rogyott össze. De ez a verzió annyira nem tetszett, így inkább elképzeltem, hogy belerepül, fénygolyóvá válik ő is, majd kipattan, s mint egy számítógépes játék, eltalálja a többieket, akik szintén fénygolyókká válnak, s ez így megy a végtelenségig. (Persze azért a fecskéknek is hagyni kell valami ennivalót) De visszatérve a legyekre: ő az az energia, aki folyton kellemetlenkedik, levakarhatatlan, ha elzavarom, kicsit messzebbről figyel. Ha meg lecsapom egy légycsapóval, hamarosan jön a másik. A folyton beszélő lányom, mikor először látta, hogy mire való a légycsapó, hirtelen elcsendesedett. Kicsit megilletődött. Én sem szeretem az ilyen megoldásokat. Ezért keresem a spirituális eltűntetés módját. De egyenlőre csak a légycsapós verziót ismerem.:)