Vajon látunk is vagy csak nézünk?

Az önbizalom felnőttkorban című cikkemre egyik kedves olvasóm olyan hosszú hozzászólást írt, kielemezve a világ, és az ország negatív történéseit, hogy több okból nem közölhetem: egyrészt a politikai felhang másrészt a hosszúsága miatt. Kedves hozzászólóm: kérlek indíts egy blogot, ott kifejtheted a véleményed hosszan, a nehéz gazdasági helyzetről, a különböző titkos partikról, csalókról stb. Ja, és mint újságíró kérlek ne csak az egyik politikai oldalnak hidd el minden szavát, hanem hallgasd meg a másik oldalt is, nézz utána az ő szemszögükből is, s azután alkoss véleményt.

Százféle út létezik, s mi magunk vagyunk, akik választhatunk közülük.

Ha csak a rosszat látjuk mindenben, s keresssük is a hírekben, médiában, hogy még többet kesereghessünk, nem is fogunk mást látni magunk körül, s gyakorlatilag teremtünk hozzá még többet, hadd szóljon!

Ha ezt az utat választjuk, miért jó nekünk, ha mást hibáztathatunk? Mert addig sem a saját házunk táján söprögetünk, mert magunkkal szembe nézni túl nagy kihívás lenne? Azt sugározzuk ki, ami belül van, legbelül bennünk.

Naponta történnek csodák, nemcsak a nehéz gazdasági helyzet van, ahogy húsz évvel ezelőtt is zengték eleink: mást sem hallottunk, csak hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben így úgy amúgy, mégis születtek gyerekek, felnőttek, nem került mindenki az utcára, akadtak munkahelyek, iskolák, lehetőségek.

Felgyorsult a világ, ez tény, de ehhez a mi agyunk is alkalmazkodik, s nem véletlenül terjed ennyire az ezotéria: az emberek sokkal tudatosabbak lettek, keresik a kitörési pontokat, és sokan meg is találják.

Én is emberek között forgok nap mint nap: nem mindenki szegény, és boldogtalan, ahogy olvasóm írásából kicseng. Főleg a gyerekek nem.

Lehet sötétben élni, s nézni hogy mi történik körülöttük, de saját magunkat meglátni ebben nem vagyunk képesek. Aztán letelik ez az életidő, meghalunk, s kezdődik minden elölről, amíg csöpp szikrája a tudatosságnak fel nem dereng, s végre látni is kezdünk. De akkor már befelé nézünk, mert a külső történés lényegtelen. Hiszen saját magunk teremtjük külső valóságunkat.

Miért jó keseregni az ország történései miatt? Attól boldogabb lesz bárki? Én nem szoktam híreket nézni, olvasni. Minek? Amit meg kell hallanom, úgyis eljut hozzám, a többi meg lényegtelen számomra. Szomorkodhatok rajta persze, de attól miért lenne nekem jobb? Hogy többet veszekedjek a gyerekeimmel, vagy a családdal, mert rosszkedvem van a hírektől?

Hiszen a fele sem igaz biztosan. Nem voltam ott, nem láttam, még ha elém is vetítik. Egyáltalán nem kötelező elhinnem.

S miért baj az is, hogy sokféle online tanfolyamot, információt lehet már elérni az interneten? Mert van miből választani? Hogy az emberek a tudásukért pénzt kérnek? S mi baj lenne az olvasóm által említett gazdagmami honlappal? Sokaknak bejött Ági tanítása. Jól felépített, hasznos, használható tudást ad át.  S ha valaki nem csinálja végig a folyamatot, amit ő tanít, arról nem a tanító tehet,  ugyebár. Vagy általában a tanár a hibás, ha egy gyerek nem hajlandó tanulni, még a fizetős suliban sem (lsd.online tanfolyam)  s végül megbukik?

Ha megnyitjuk a szívünket, s végre meglátjuk a lényeget, a szeretet és a hála magasabb rezgésszáma rögtön megnyilvánul. Annyi szépség van a világban, ezt kéne inkább észrevenni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.