Önbizalom gyermekkorban

Stabil önbizalom. Ez a titka a jól működő életnek, állítják egyesek. A gyerekek fejlődésében pedig különösen fontos tényező. Hiszen egy önbizalommal rendelkező gyerekre a többiek is felnéznek, keresik a társaságát, biztonságban érzik magukat mellette.

De mitől lesz egy gyerek bizonytalan, visszahúzódó? Talán, ha mindig mindent megcsinálnak helyette? Ha a játszótéren, manókorában nem csúszhat-mászhat kedvére, mert a széltől is óvják? Ha mindent megengednek neki, vagy ha semmit sem? Ha nem tanulja meg a saját bőrén, hogy mi a jó, és mi a rossz neki, ha nem ismeri meg a határokat. Nem ismeri ki magát óvodás korára az őt körülvevő világban, hiszen a vele lévő felnőtt  mindig mindent jobban tud, s ezáltal elszakadnia is nehéz a szülőtől, holott ebben a korban, már a kortársaival való játék a neki való leghasznosabb elfoglaltság.

S a gyerekét féltő, aggódó szülő mindezt a gyerek természetére fogja, pedig igenis rajtunk múlik, tessék belátni, hogy mi lesz belőle, mit lát meg a világból, s mit szeret meg belőle, s mennyire tud önállóan boldogulni. Egy “kézhez szokott” baba például könnyebben barátkozik, ismerkedik nagyobb korában, mint azok a gyerekek, akik alig találkoznak a szülőkön kívül más emberekkel.

De ha már félős, bújós, bizonytalan a gyerek, vagy csak nehezen oldódik fel, jót tesz neki egy-két nála nyitottabb, barátkozóbb gyerek társasága, mert hamar átveszi ő is a ritmust, s barátja, barátnője társaságában egyre felszabadultabb lesz. Sokszor egy jóbarát a legjobb terápia.

http://www.desicomments.com/uploads/2008/03/friendship_06.jpg

Ja, és még valami:

Odaassatok sköcök, göbzi! (Repülőgép száll az égen)

Egy gyerekvers keresése közben bukkantam erre a mondatra az egyik fórumon.

2 thoughts on “Önbizalom gyermekkorban

  1. Nagyon fontos, hogyan neveljük a gyereket, mert nekem már óvodás korom óta önbizalomhiánnyal küszködök, és pszichológushoz járok, és anyám még mindig nem látja be, hogy elrontott dolgokat, és hogy ez nagyrészt az ő hibája, természetesen neki sincsen önbizalma, akkor kitől tanuljon a gyerek? Sehova nem tudok beilleszkedni, mert nagyon visszahúzódó vagyok, és nyugtatót szedek, méghozzá elég korán 17 éves vagyok, és az lenne számomra a megváltás ha jobbra fordulna a helyzet. Segítségeket szívesen fogadom természetesen, de ezek után, hiszem ha látom!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük