Mélyről jövő imádság

Tánc. Kicsiknek, közepeseknek és nagyoknak.  Tanítok. A divatőrültek lekoptak, mert nem elég hiphopos a rock and roll. S most valaki végre kihívást jelent nekem: megfogta őket, drágábban, fele annyi időben kimondta a varázsszót, hiphopot tanít. Nálam csak lézengenek a gyerekek.  Az akrobatikus rock and roll nem menő a sulibuliban.

Több van a tarsolyomban, mint az egy két há négy. Én is tudom. De a rocki ad egy biztonságos keretet, hátteret, mint hogy merészen, saját szakállamra, a régebben kortárs táncnak nevezett, ma divatosan hiphoppá emelkedett úgynevezett életérzést tanítsam. Egykor a Neurotic nevű együttes is azt  énekelte, hogy a “rock and roll az nem egy tánc”. Így van ez a hiphoppal is. Lehet táncolni, de ez kevés. Nagyon kevés. Aki nem éli meg belülről ezt az életérzést, ami nem feltétlenül jó, az előbb-utóbb ezt is megunja. S hozzáteszem, nem 14 év alattiaknak való. Persze lehet erről vitakozni, de nekem konkrétan ez a véleményem.

De térjünk vissza a tudatossághoz. Ha önnön szabályaimon túl táncolok, kiadok magamból valamit, s jól érzem magam közben, akkor abból csak valami jó születhet. A felszabadult, önfeledt tánc, számomra egy ima, egyfajta hálaadás, a mindenséghez, amolyan mélyről jövő megtisztulás, megkönnyebbülés, és köszönet mindenért s mindenkiért. Eddig a kereteket tanítottam, a meghatározott formát, de akit megérintett, s kitartott, az megtalálta az örömét, s imáját is benne.

A tánc szeretetét nem látják sokszor a gyerekek. Már ők sincsenek jelen. Hiphopra mennek, mert az divatos, de fele annyi élményt, jóérzést nem ad, mint a rocki, mert nem nekik való. A szabályozott kéztartás, egyenes hát, ugrálás inkább való egy gyereknek, de mivel mindig van egy húzóerő, akit majmolni, követni kell, inkább hiphopra járnak, mert az a menő.

Nagyonsokféle táncot, sportot kipróbáltam eddig életem során. Tizenéveim végén táncos akartam lenni. Nem lettem, de táncoltam tovább. Jól ismerem a kortárs táncot, az improvizatív elemeket, s nagyon szeretek akrobatikázni, bár most a két gyerek rajtam ugrál, nem én a gumiasztalon. Végignézve néhány filmet és koreográfiát, rájöttem, hogy született hiphop táncos vagyok, mégis akrobatikus rock and rollt tanítok, s egyáltalán nem bánom.

Szóval a sport megtalálásánál is lényeges a tudatosság. Ne azért válasszon valamit, mert ez a divat az osztályban. Mutassunk nekik többfélét, hogy tudjanak választani, s magyarázzuk el, melyik miért jó. Vázoljunk fel célokat: kupákat, érméket akár, ha van benne versenyszellem, vagy egyszerűen csak bemutatókat, iskolai fellépéseket, ha táncról van szó. A gyerekek nagyobbrészt imádnak szerepelni, növeljük hát az önbizalmukat, ilyen lehetőségekkel, sportra neveléssel. Nyugodtabb, kitartóbb, eredményesebb gyermeket kapunk érte cserébe. Megéri belevágni.

Ima

Szeretlek mindenség, szeretlek lényegem, köszönöm fényegység hogy mindig törődsz velem.

Feltöltöd lelkemet, feltöltöd szívemet, hogy lássam a lényeget, a jóérzést jókedvet.

Bőségben élek, bőséget remélek, épp ezért mindenért megbocsátok néked.

Mély belső fénnyel vagyok aki vagyok. Hálát adok. Adok kapok.

Tökéletes napom derűben teljen, jóidőben legyek a legjobb helyen.

Áldásomat küldöm az egész világra, s minden sérelmemet szívem megbocsátja.

Bocsánatot kérek, az általam bántottól, szívből remélem, hogy ő is megtisztul.

Bőségem végtelen, látóterem bővül, egy vagyok s végtelen, kincsem a lényegem, minden sikerül.

Fényangyal csapat kísérje utamat, s terjedjen szét a világban, az áldás, jóléttudat.

Versformában. Így könnyebben megjegyzik. A saját lányomból indultam most is ki, ő imádja a versikéket. Jó, ha beleéljük magunkat, mert annál több jó dolog érkezik az életünkbe. Ahogy az agykontroll is működik: minél jobban át kell élni a vágyott képet, eseményt, érezni a szagokat, tapintást, minden érzékszervünket használni kell, s akkor bejön, amire vágyunk.