Az FTC honlapján bukkantam erre a videóra, a torna, de inkább a sportolás megszerettetéséről szól, kedvcsináló a szertornáról, látványos elemekkel, “röpködő” gyerekekkel a háttérben. Érdemes megnézni, a mesteredzőnő remek előadó, s ha még nem terveztük, hogy sportolni járatjuk a gyereket, ettől biztosan kedvet kapunk. Persze nem feltétlenül tornára, bármilyen sportra, amely megtetszik neki. A videó az FTC honlapján itt érhető el:
Category Archives: Érdekességek
Mentális fogyókúra
Előző bejegyzésem kapcsán, egyesekben felmerül a kérdés: jó, jó, szeretnék változtatni, jobban érezni magam a bőrömben, de mikor járjak mondjuk, tornázni, kondizni, akárhova, ha fogyni akarok, és nem akarom a rendszeres gyerekre vigyázással leterhelni a barátokat sem, nem akarok lekötelezetté válni.
A szív a főnök, nem az agy
Vágyak. A napokban megnéztem az Élő Mátrix című filmet. Felvetik benne, hogy a szív mint önálló intelligenciával, mezővel rendelkező szerv, a fő irányítónk. Ő irányítja az agyat, s egész létezésünket. S ha belegondolok, ez megint csak azt erősíti meg bennem, hogy csak a szeretet, ami valós, működő, igazi.
Tehát ha lerajzoljuk egy vágyunkat, kitesszük ide-oda, hogy a szemünk elé kerüljön sokszor, mégsem válik valóra, csak telik az idő, s már százezerszer átgondoltuk, hogy mit nem csinálunk jól, miért nem működik. Akkor álljunk meg, és gondoljuk végig, hogy mivel szeretnénk mindezt elérni. Van-e ott középen valami olyan érzelmi többlet, amitől úgy érzem, hogy valóban megérdemlem vágyam megvalósulását? Konkrétabban: ha arra vágyom, hogy sok pénzem legyen pl, s azt rajzolom le, hogy áramlik a pénz hozzám innen onnan, ilyen-olyan sikerek érnek, de mégsem történik semmi, akkor át kell fogalmazni.
Le kell rajzolni a konkrét eredményt, ami a pénzt hozza, s amely olyan érzést vált ki belőlünk, hogy ezzel a tevékenységgel valami olyat teszek, amely bennem jóérzést kelt, mások javára válik stb. Mert a szív vezet, s ha ő rábólint, csak akkor teremtődik meg az adott gazdag pillanat. Akkor az elmében rögzül, s valósággá válik.
Vagy például vágyom egy kocsira: mit fogok vele csinálni, mi az, amivel szolgálok másokat, s a szívemnek, a szeretetenergiának ez tetszik? Keressük meg ezeket a gondolatokat, s hagyjuk, hogy jóérzéssel töltsenek el. Mert a mező akkor működésbe lendül, s vágyunk materializálódik a fizikai szinten, minél többször gondolunk a jóérzésre.
Képek:
Isteni sugallat, Igenember
Isteni sugallat. Ismeritek? A történet onnan indul, hogy van egy tinilány, akinek van két tesója, a bátyja autóbalesetben megsérül, és tolószékbe kerül, az öccse pedig amolyan magának való zseni, anyja tanár, apja rendőrfőnök. Eddig egy átlagos történetnek indul, csakhogy Joannak, így hívják, megjelenik Isten, egy jóképű középiskolás fiú személyében, s elkezd feladatokat osztogatni neki. Mert Joan, mint később kiderül, Jean D’Arc reinkarnációja, (bár ezt egyértelműen nem mondják ki, csak a film leírásából derül ki) s ezért láthatja Istent. Aztán persze nem tartja meg a sármos pasi külsőt, hanem a legkülönfélébb alakokban szólítja meg Joant, s adja a következő feladatot. Continue reading
Apróságok, sikerek
Kész van a vágyvideóm. Ismeritek a menetét? Ha nem, ajánlom a vagyvideo.hu oldalt, pontról pontra végigvezet az elkészítési folyamaton. Nem teszem ki, mert trehány módon nem jegyeztem meg, honnan vannak a képek, s a végén fel kéne sorolnom a szerzőket. Csak azt tudom, hogy a google és a flickr volt a segítségemre. Hát ez van. Gyarló vagyok.:) De ha valakit érdekel, szívesen elküldöm e-mailben.
Tudatos harag
Megfigyeltetek már egy gyereket amikor haragszik valamiért? Puffog, bömböl, ahogy a torkán kifér, de mégis, mint egy lufi, hirtelen kipukkan a haragja, s tovaszáll. Kiadta magából, mondhatnám kirezegte magából. Kiküldte a légüres térbe. Elcsendesül.
Ha megvígasztaljuk, hamarabb abbahagyja, de ha nem válik be, hisztizik tovább, s elengedjük a fülünk mellett, ha nem veszünk róla tudomást, akkoris egyszercsak befejezi. S már alig emlékszik rá. Az én lányom ilyenkor azt szokta mondani: én már nem bömbölök, s valami egész más köti máris le a figyelmét.
Egy gyermek, amikor haragszik, s kiabál teli torokból, akkor van igazán jelen önmagában. Visszatér lénye legmélyére, tudatosságához, s magát nyugtatja meg, hogy kiadja magából az indulatait, s ezért száll el a haragja nagyon hamar. Bezzeg mi felnőttek mennyit tudunk rágódni apróságokon, ahelyett hogy egy jót bömbölnénk teli torokból:)
A jelenlét, pusztán a létezés, ahogy megéljük önmagunkat, ha befelé figyelünk, mindent a helyére rak. Ha megtartjuk, mindenre jut időnk, s a munkában, legyen az kicsi vagy nagy, házi vagy munkahelyi, örömünket leljük. Szolgálatot teljesítünk, akár még azzal is, hogy letöröljük a tévé tetejéről a port vagy elmosogatunk. Hiszen magunkban teszünk rendet ezáltal is. Minden tükör, az életünk tükre, amit kivetítünk magunk elé, s elhisszük, megéljük nap mint nap ezt az élet nevű kirakós játékot.
Az én életem párja például borzasztóan rendetlen. Így akkor adva van egy rendetlen férj, meg két kicsi gyerek. Hát igen, egész nap szolgálok:) A rendetlen kutyáinkról nem is beszélve, akiket joggal nevezhetek kártékonynak is akár, mert mindent szétrágnak az udvaron, ami az útjukba akad, ész nélkül. De mégis, ha jelen vagyok, valahogy végére érek a napi feladataimnak. Lehet, hogy nem ragyog a ház, de amit úgy éreztem meg kell csinálnom, még a házi munkán belül is, van energiám megcsinálni. Beletartozik a jelenlétembe. S hogy mi kell a jelenléthez? Gyakori lélegzetvétel:) Tudatosan. Kilégzés, belégzés, figyelemmel. Gyakoroljuk, hogy csak erre figyelünk, percekig. Akárhol vagyunk, utazunk, gyalogolunk, stb. mert így egy idő után automatikussá válik. Ez tényleg nem nehéz, csak csinálni kell. Minél többször.
Ha megvígasztaljuk, hamarabb abbahagyja, de ha nem válik be, hisztizik tovább, s elengedjük a fülünk mellett, ha nem veszünk róla tudomást, akkoris egyszercsak befejezi. S már alig emlékszik rá. Az én lányom ilyenkor azt szokta mondani: én már nem bömbölök, s valami egész más köti máris le a figyelmét.
Egy gyermek, amikor haragszik, s kiabál teli torokból, akkor van igazán jelen önmagában. Visszatér lénye legmélyére, tudatosságához, s magát nyugtatja meg, hogy kiadja magából az indulatait, s ezért száll el a haragja nagyon hamar. Bezzeg mi felnőttek mennyit tudunk rágódni apróságokon, ahelyett hogy egy jót bömbölnénk teli torokból:)
A jelenlét, pusztán a létezés, ahogy megéljük önmagunkat, ha befelé figyelünk, mindent a helyére rak. Ha megtartjuk, mindenre jut időnk, s a munkában, legyen az kicsi vagy nagy, házi vagy munkahelyi, örömünket leljük. Szolgálatot teljesítünk, akár még azzal is, hogy letöröljük a tévé tetejéről a port vagy elmosogatunk. Hiszen magunkban teszünk rendet ezáltal is. Minden tükör, az életünk tükre, amit kivetítünk magunk elé, s elhisszük, megéljük nap mint nap ezt az élet nevű kirakós játékot.
Az én életem párja például borzasztóan rendetlen. Így akkor adva van egy rendetlen férj, meg két kicsi gyerek. Hát igen, egész nap szolgálok:) A rendetlen kutyáinkról nem is beszélve, akiket joggal nevezhetek kártékonynak is akár, mert mindent szétrágnak az udvaron, ami az útjukba akad, ész nélkül. De mégis, ha jelen vagyok, valahogy végére érek a napi feladataimnak. Lehet, hogy nem ragyog a ház, de amit úgy éreztem meg kell csinálnom, még a házi munkán belül is, van energiám megcsinálni. Beletartozik a jelenlétembe. S hogy mi kell a jelenléthez? Gyakori lélegzetvétel:) Tudatosan. Kilégzés, belégzés, figyelemmel. Gyakoroljuk, hogy csak erre figyelünk, percekig. Akárhol vagyunk, utazunk, gyalogolunk, stb. mert így egy idő után automatikussá válik. Ez tényleg nem nehéz, csak csinálni kell. Minél többször.
Szárnyak
Szárnyak. Kinek kisebb, kinek nagyobb, a gyerekeknek tündöklő, időnként előtűnő, máskor halovány árnyalat. Nekem is volt egykor, mondta nekem egy látó hölgyemény, de letettem őket, állította, egy várban, hogy tizennégy év múlva újra visszavegyem. Akkoriban telhetett le az a sok év, s beugrott, hogy amikor tizenöt éves voltam kb, egy osztálykiránduláson valóban volt egy furcsa élményem, Kőszeg várában. Ismerős volt a név Jurisics Miklós, még mindig emlékszem rá, s mintha valami különös erő hívna, vonzana, elszakadtam a többiektől, s mentem, magam sem tudom merre, csak arra emlékszem, hogy egy kisudvarba értem. Egy lépcső vezetett fel oldalt egy ajtóhoz. Felmentem, benyitottam, de zárva volt. Mikor elindultam lefelé, hirtelen erős fájdalom nyilalt a lábamba, s percekig nem múlt el. Aztán mintha elvágták volna, eltűnt. Kijöttem az udvarból, s összetalálkoztam a többiekkel, már engem kerestek. Akkor adtam le, tettem le őket, mondta a hölgy.
S ha belegondolok, utána árnyékévek következtek a tündöklő, különleges, fényes gyermekkor után, “sötét”, borús kamaszévek, s keserédes huszonévek. S mostanában a furcsa nem létező véletlenek, kit vezetnek erre? Hát kedves barátnőmet. Leköltözött erre a környékre, s nagyon tetszik neki Kőszeg. Egyszercsak kapcsoltam: úgy látszik nekem is van még ott dolgom, amit letettem, fel kell vennem újra, s már majdnem eljutottunk oda a napokban családostól, de egy apró akadály, az életnek nevezett furcsa játékban megakadályozott benne. Legközelebb még több tudatossággal feltöltődve biztosan eljutunk oda, hiszen ami késik nem múlik, s tudom, mostmár biztosan, hogy dolgom van ott. Úgy látszik mégsem 14 évre tettem le, hanem többre. Lassan visszaszivárog, de a lényeg, a nagy megvilágosodás még ott van azon az úton. Nem számít, hogy ott mit találok, ha elmegyek érte, biztosan elhozom, mert az út a lényeg, nem a cél. S az is lehet, hogy a barátnőm talált rá a “kvinteszenciára”, s ha találkozunk, ő neki jut valami olyan felismerés eszébe, ami bennem is megnyit valamilyen elzárt részt, ami eddig fel sem tűnt nekem. Figyeljünk a véletlenekre.
Szárnyak. Fontosak, hiszen a gyerekeknek is vannak, s nem kéne idő előtt szárnya szegetté tenni őket. S ha mi is újra megtaláljuk a magunkét, sokkal könnyebben tudunk együtt szárnyalni velük. Akkor nem jelenthet gondot a kommunikáció, nem kell drága konferenciákra járnunk, hogy megtanuljunk beszélni velük, hogy egyáltalán megértsük a nyelvüket, szót értsünk velük.
S ha belegondolok, utána árnyékévek következtek a tündöklő, különleges, fényes gyermekkor után, “sötét”, borús kamaszévek, s keserédes huszonévek. S mostanában a furcsa nem létező véletlenek, kit vezetnek erre? Hát kedves barátnőmet. Leköltözött erre a környékre, s nagyon tetszik neki Kőszeg. Egyszercsak kapcsoltam: úgy látszik nekem is van még ott dolgom, amit letettem, fel kell vennem újra, s már majdnem eljutottunk oda a napokban családostól, de egy apró akadály, az életnek nevezett furcsa játékban megakadályozott benne. Legközelebb még több tudatossággal feltöltődve biztosan eljutunk oda, hiszen ami késik nem múlik, s tudom, mostmár biztosan, hogy dolgom van ott. Úgy látszik mégsem 14 évre tettem le, hanem többre. Lassan visszaszivárog, de a lényeg, a nagy megvilágosodás még ott van azon az úton. Nem számít, hogy ott mit találok, ha elmegyek érte, biztosan elhozom, mert az út a lényeg, nem a cél. S az is lehet, hogy a barátnőm talált rá a “kvinteszenciára”, s ha találkozunk, ő neki jut valami olyan felismerés eszébe, ami bennem is megnyit valamilyen elzárt részt, ami eddig fel sem tűnt nekem. Figyeljünk a véletlenekre.
Szárnyak. Fontosak, hiszen a gyerekeknek is vannak, s nem kéne idő előtt szárnya szegetté tenni őket. S ha mi is újra megtaláljuk a magunkét, sokkal könnyebben tudunk együtt szárnyalni velük. Akkor nem jelenthet gondot a kommunikáció, nem kell drága konferenciákra járnunk, hogy megtanuljunk beszélni velük, hogy egyáltalán megértsük a nyelvüket, szót értsünk velük.
Szimbólumok
Tudom nyár van, s ilyenkor előbújnak legyek, szúnyogok, bogarak, minden ami nem kell, én mégis róluk írok most. Mindenkinek van saját szimbólumrendszere. Megfigyeltem például, hogy ha fekete rigót látok, amerre tartok akkor éppen, az rendben van, jó úton járok minden értelemben. A seregély, ha feltűnik, valamilyen váratlan hír, információ érkezik az életembe. A toll, madártoll, éppen előttem, bárhol megjelenik, az éppen aktuális gondolat, ami foglalkoztat hiábavalóságát jelenti. Ha vezetek éppen, s “átrohan”:) előttem egy galamb, lassítanom kell. Mindig bejön. Biztos, hogy valami történik ott előrébb, pl. egy kamikázé előző a szembejövő sávban, stb. De mivel lassabban megyek, elkerülöm a bajt. A legyek folyamatosan kellemetlenkednek. Ha valaki erősebb indulatokat küld felém, hirtelen megjelenik egy darázs vagy méh, ugrottam már fel a szobában a székről, mikor váratlanul megjelent, az erkélyajtón repült be, majd kilencven fokos fordulattal nekem akart rontani. Egy ruhadarabbal védekeztem, szerencsére megúsztam, ahogy jött el is ment, kirepült a nyitott ajtón. Szóval a legyek. Érdekes, ahogy most írok róluk, eltűnt mindegyik. Pedig eddig itt kellemetlenkedtek. Tudatossá váltam, már nincs hatalmuk felettem.:) Gondolatfoszlányok ők is, energiadarabok, kellemetlen érzések megtestesítői. Hiszen hiába hesegetem el, visszajönnek, mindent összemászkálnak. Régebben a szúnyogok ellen volt egy bevált technikám: elképzeltem magam köré egy energiaburkot, fényeset, szerettel telit, amely annyira sugárzott, hogyha abba szúnyog betette a szárnyát, nyomban holtan rogyott össze. De ez a verzió annyira nem tetszett, így inkább elképzeltem, hogy belerepül, fénygolyóvá válik ő is, majd kipattan, s mint egy számítógépes játék, eltalálja a többieket, akik szintén fénygolyókká válnak, s ez így megy a végtelenségig. (Persze azért a fecskéknek is hagyni kell valami ennivalót) De visszatérve a legyekre: ő az az energia, aki folyton kellemetlenkedik, levakarhatatlan, ha elzavarom, kicsit messzebbről figyel. Ha meg lecsapom egy légycsapóval, hamarosan jön a másik. A folyton beszélő lányom, mikor először látta, hogy mire való a légycsapó, hirtelen elcsendesedett. Kicsit megilletődött. Én sem szeretem az ilyen megoldásokat. Ezért keresem a spirituális eltűntetés módját. De egyenlőre csak a légycsapós verziót ismerem.:)
Elakadásjelző
Kicsit elakadtam. Összejöttek a dolgok. A gyerek most is rajtam lóg, s azt hajtogatja, karikát szeretnék, s miközben írom a betűket, neki be nem áll a szája: még, még mégegyet, én is akarok írni mégegyet! Na ilyenkor legyen okos az ember lánya:) Ráadásul sorban romlik el minden, a kocsi még mindig nincs kész, szóval tényleg kirakhatom minden területen az elakadásjelzőt. Hogy mi van ilyenkor? Először is ha már felismerjük, jó úton járunk. Valamilyen iránnyal baj van, azt akarja mindez mondani nekem. De mi is? Ezen még sokat kell agyalnom. Bár, pont ez a lényeg. Hogy ne agyaljunk ilyenkor. Csak hagyjuk átfolyni magunkon a dolgokat. Régebben amikor pechsorozat indult az életemben, egy idő után már annyira rossz volt, hogy átfordult, s mikor történt valami újabb rossz, már csak nevetni tudtam rajta. Így fordult át. Persze most nem drámákra kell gondolni, hanem hétköznapi apró bosszúságokra.
Nem szólok a gyermekről. Magunkról szólok. Magunkat ha átneveljük, tudatosítjuk, jobb szülőkké, kiegyensúlyozott emberekké válunk. Ez is hozzá tartozik a valláshoz, a neveléshez. Az általam feltérképezetthez.
Visszatérve az elromlott dolgokhoz. Ráadásul folyton a halálról is álmodom. A halál valaminek a vége, másnak a kezdete. Új időszak érkezik. Nem is bánom. El kell engedni a múltat, s helyet adni valami újnak. Egy kép ugrik be: megrázom magam, lehullik a sok fáradt, “elromlott” energia, seprüt ragadok, összesöpröm, s kidobom a szemétbe. Így már a nagyon rossz sem tűnik annyira rossznak, van ami javítható, amit meg cserélni kell, újat venni, az meg legalább egy darabig jó lesz, s még garanciális is. Semmi sem történik véletlenül, mindennek megvan az oka az én életemben is. Pl. rossz a szivattyúnk, nemtudunk locsolni, kókadozik a kert. Vízhiány. Vízzel kapcsolatos gondok. A víz az érzelem. Vízelem. Ezzel van dolgom. Tudatosítanom, átengednem magamon. Ha megoldom, helyre áll. Bár inkább veszek egy új szivattyút. De ha nem oldom meg, az is valami kapcsán el fog romlani. Szóval valahogy így működik.:)
Nem szólok a gyermekről. Magunkról szólok. Magunkat ha átneveljük, tudatosítjuk, jobb szülőkké, kiegyensúlyozott emberekké válunk. Ez is hozzá tartozik a valláshoz, a neveléshez. Az általam feltérképezetthez.
Visszatérve az elromlott dolgokhoz. Ráadásul folyton a halálról is álmodom. A halál valaminek a vége, másnak a kezdete. Új időszak érkezik. Nem is bánom. El kell engedni a múltat, s helyet adni valami újnak. Egy kép ugrik be: megrázom magam, lehullik a sok fáradt, “elromlott” energia, seprüt ragadok, összesöpröm, s kidobom a szemétbe. Így már a nagyon rossz sem tűnik annyira rossznak, van ami javítható, amit meg cserélni kell, újat venni, az meg legalább egy darabig jó lesz, s még garanciális is. Semmi sem történik véletlenül, mindennek megvan az oka az én életemben is. Pl. rossz a szivattyúnk, nemtudunk locsolni, kókadozik a kert. Vízhiány. Vízzel kapcsolatos gondok. A víz az érzelem. Vízelem. Ezzel van dolgom. Tudatosítanom, átengednem magamon. Ha megoldom, helyre áll. Bár inkább veszek egy új szivattyút. De ha nem oldom meg, az is valami kapcsán el fog romlani. Szóval valahogy így működik.:)
Gyerekek és pénz
Kaptam egy levelet Csapó Idától a napokban: azt kérdezi mi a véleményem a gyerekek és pénz témáról. Gondolkodóba estem, hiszen ez is a spirituális nevelés része.
Tehát: ha a gyereket spirituálisan engedem fejlődni, nem hagyom magára, összefoglalva, nem tartom valószínűnek, hogy bármiféle gondja lehetne pénzügyei terén. Beosztani, spórolni, gyűjteni persze meg lehet tanítani, ha magam is jól csinálom, s jó példát mutatok, de az hogy mit csináljon a zsebpénzével, szerintem azért nem kéne feszegetni, mert úgy érezheti egy idő után, hogy még ebben is szabályok közé akarjuk szorítani, korlátozzuk a szabadságát. Egy kisgyereket még nem feltétlenül érdekel a gyűjtögetés, kivéve persze ha valamit kinézett, s meg szeretné venni (én is vágytam bizonyos bababútorra, amire lelkesen gyűjtögettem a zsebpénzem) .De annál jobban vágytam felnőtt lenni, hiszen a felnőtteknek mindent szabad.
Tehát: ha a gyereket spirituálisan engedem fejlődni, nem hagyom magára, összefoglalva, nem tartom valószínűnek, hogy bármiféle gondja lehetne pénzügyei terén. Beosztani, spórolni, gyűjteni persze meg lehet tanítani, ha magam is jól csinálom, s jó példát mutatok, de az hogy mit csináljon a zsebpénzével, szerintem azért nem kéne feszegetni, mert úgy érezheti egy idő után, hogy még ebben is szabályok közé akarjuk szorítani, korlátozzuk a szabadságát. Egy kisgyereket még nem feltétlenül érdekel a gyűjtögetés, kivéve persze ha valamit kinézett, s meg szeretné venni (én is vágytam bizonyos bababútorra, amire lelkesen gyűjtögettem a zsebpénzem) .De annál jobban vágytam felnőtt lenni, hiszen a felnőtteknek mindent szabad.
Kényes téma szerintem a gyerekek és pénz kérdés, csinján kell bánni vele. Csak óvatosan.
Eddigi életem során sok gyereket ismertem már meg, láttam olyan gyereket akit marhára nem érdekelt, hogy a szülei miből teremtik elő a napi betevőt, csak azt látta, hogy van pénzük, s neki ez bőven elég volt. A testvére viszont spórolós volt, pedig senki sem tanította neki. Mindennek megnézte az árát, s ha drágának találta, inkább kifejezetten azt kérte, hogy ne vegyék meg. Pedig megtehették, hogy megvegyék, de neki mégsem kellett. Ezért is gondolom, hogy nem feltétlenül kell ezt bolygatni. Meg kell tanítani őket a vonzás törvényére, a vágyott képek megjelenítésére, de a pénzügyekkel még várjunk. Persze az más, ha kifejezetten kéri, kérdez róla, stb. Akkor lehet játékosan oktatni, de ha nem látjuk rajta, akkor hagyjuk játszani, engedjük hogy felhőtlen időtlenségben élje tovább gyermeki léte mindennapjait. Ha meg nagyon fontosnak tartjuk mégis, akkor játszunk vele gazdálkodj okosan-t vagy bármilyen olyan játékot, amely alakítja és fejleszti költekezési szokásait.
Eddigi életem során sok gyereket ismertem már meg, láttam olyan gyereket akit marhára nem érdekelt, hogy a szülei miből teremtik elő a napi betevőt, csak azt látta, hogy van pénzük, s neki ez bőven elég volt. A testvére viszont spórolós volt, pedig senki sem tanította neki. Mindennek megnézte az árát, s ha drágának találta, inkább kifejezetten azt kérte, hogy ne vegyék meg. Pedig megtehették, hogy megvegyék, de neki mégsem kellett. Ezért is gondolom, hogy nem feltétlenül kell ezt bolygatni. Meg kell tanítani őket a vonzás törvényére, a vágyott képek megjelenítésére, de a pénzügyekkel még várjunk. Persze az más, ha kifejezetten kéri, kérdez róla, stb. Akkor lehet játékosan oktatni, de ha nem látjuk rajta, akkor hagyjuk játszani, engedjük hogy felhőtlen időtlenségben élje tovább gyermeki léte mindennapjait. Ha meg nagyon fontosnak tartjuk mégis, akkor játszunk vele gazdálkodj okosan-t vagy bármilyen olyan játékot, amely alakítja és fejleszti költekezési szokásait.