Tudatos harag

Megfigyeltetek már egy gyereket amikor haragszik valamiért? Puffog, bömböl, ahogy a torkán kifér, de mégis, mint egy lufi, hirtelen kipukkan a haragja, s tovaszáll. Kiadta magából, mondhatnám kirezegte magából. Kiküldte a légüres térbe. Elcsendesül.
Ha megvígasztaljuk, hamarabb abbahagyja, de ha nem válik be, hisztizik tovább, s elengedjük a fülünk mellett, ha nem veszünk róla tudomást, akkoris egyszercsak befejezi. S már alig emlékszik rá. Az én lányom ilyenkor azt szokta mondani: én már nem bömbölök, s valami egész más köti máris le a figyelmét.
Egy gyermek, amikor haragszik, s kiabál teli torokból, akkor van igazán jelen önmagában. Visszatér lénye legmélyére, tudatosságához, s magát nyugtatja meg, hogy kiadja magából az indulatait, s ezért száll el a haragja nagyon hamar. Bezzeg mi felnőttek mennyit tudunk rágódni apróságokon, ahelyett hogy egy jót bömbölnénk teli torokból:)
A jelenlét, pusztán a létezés, ahogy megéljük önmagunkat, ha befelé figyelünk, mindent a helyére rak. Ha megtartjuk, mindenre jut időnk, s a munkában, legyen az kicsi vagy nagy, házi vagy munkahelyi, örömünket leljük. Szolgálatot teljesítünk, akár még azzal is, hogy letöröljük a tévé tetejéről a port vagy elmosogatunk. Hiszen magunkban teszünk rendet ezáltal is. Minden tükör, az életünk tükre, amit kivetítünk magunk elé, s elhisszük, megéljük nap mint nap ezt az élet nevű kirakós játékot.
Az én életem párja például borzasztóan rendetlen. Így akkor adva van egy rendetlen férj, meg két kicsi gyerek. Hát igen, egész nap szolgálok:) A rendetlen kutyáinkról nem is beszélve, akiket joggal nevezhetek kártékonynak is akár, mert mindent szétrágnak az udvaron, ami az útjukba akad, ész nélkül. De mégis, ha jelen vagyok, valahogy végére érek a napi feladataimnak. Lehet, hogy nem ragyog a ház, de amit úgy éreztem meg kell csinálnom, még a házi munkán belül is, van energiám megcsinálni. Beletartozik a jelenlétembe. S hogy mi kell a jelenléthez? Gyakori lélegzetvétel:) Tudatosan. Kilégzés, belégzés, figyelemmel. Gyakoroljuk, hogy csak erre figyelünk, percekig. Akárhol vagyunk, utazunk, gyalogolunk, stb. mert így egy idő után automatikussá válik. Ez tényleg nem nehéz, csak csinálni kell. Minél többször.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük