Kész van a vágyvideóm. Ismeritek a menetét? Ha nem, ajánlom a vagyvideo.hu oldalt, pontról pontra végigvezet az elkészítési folyamaton. Nem teszem ki, mert trehány módon nem jegyeztem meg, honnan vannak a képek, s a végén fel kéne sorolnom a szerzőket. Csak azt tudom, hogy a google és a flickr volt a segítségemre. Hát ez van. Gyarló vagyok.:) De ha valakit érdekel, szívesen elküldöm e-mailben.
Category Archives: Napi tudatos
Mi van mögötte? 2.rész
Nézzünk a mélyére bűntudatunknak. Miket mondtak nekünk, mikre tanítottak gyermekkorunkban, mik voltak az elvárások, amik miatt bűntudatunk lett. Minek kellett megfelelni? Ha nem ment, rosszul éreztük magunkat? Bántottak miatta? Vajon át akarjuk ezt adni-e a gyerekeinknek? Vajon fontosak az elvárások?
Kérdezzük meg magunkat: mitől van bűntudatom? Ami beugrik, azt újból kérdésként tegyük fel magunknak. Pl., ha azt a választ kapjuk, hogy fáradt vagyok. Akkor kérdezzük meg magunkat, hogy mitől vagyok fáradt, s így tovább. Ne gondolkodjunk a válaszon, csak hagyjuk, hogy beugorjon a válasz, s kérdezzünk tovább. Érdekes dolgok fognak kiderülni. Csinálhatjuk párban is, a másikunk teszi fel a kérdést a mi válaszunk alapján. Őszintén válaszoljunk, és spontán. Sokminden felszínre jön, s kioldódik így. Blokkok, gátlások, sebek oldódnak, gyógyulnak be így. Tudatossá tesszük, s ezáltal elengedjük. Csak merjük végigcsinálni, merjünk kérdezni.
S ami a legfontosabb, segítsünk a gyereknek, hogy minél kevesebb bűntudatot tároljon el a tudatalattijába. Figyeljünk oda az elvárásainkra. Azt nem mondom, hogy ne legyenek, mert valljuk be őszintén, mindenkinek vannak, akár csak az, hogy jól viselkedjen vagy, hogy jól tanuljon vagy ne verekedjen, stb, de tartsuk őket kordában, ne tegyünk fölösleges terhet a vállukra.
Az esti beszélgetések, vagy akár kis gyakorlatok tanítása, rendszeresítése pedig nála is kialakít egy rendet, megtanulja a dolgokat elhelyezni az életében. Nálunk például ő kérdezgeti gyakran: és még hol voltunk? Végig akarja pörgetni a napi eseményeket magától. Néhány bejegyzéssel korábban említettem a 2012 Van választásod című könyvet. Van benne egy ideillő gyakorlat: esténként tartsd a jobb kezed magad felé fordítva a koronacsakrádhoz, majd lassan vezesd végig a legalsó csakrádig, s mondd: minden, ami már nem szolgál, szeretlek, távozz a gyűjtőhelyre. most. Képzeljünk el egy helyet, ami befogadja ezt a fáradt energiát, a könyv írói egy köcsögöt javasolnak a kertben, erkélyen, de felajánlják a sajátjukat is, amelyen a kéznyomatuk van, s föld van benne, s amelyet hetente egyszer ők maguk energetikailag is megtisztítanak. Reggel is meg lehet csinálni a gyakorlatot, azzal a mondattal, hogy: minden ami az áloméletem során lerakódott, s már nem szolgál, szeretlek, távozzon a gyűjtőhelyre most. Ha sajátot választunk, ne felejtsük el időnként megtisztítani. Hogy hogyan, azt a fantáziátokra bízom:)
S ami a legfontosabb, segítsünk a gyereknek, hogy minél kevesebb bűntudatot tároljon el a tudatalattijába. Figyeljünk oda az elvárásainkra. Azt nem mondom, hogy ne legyenek, mert valljuk be őszintén, mindenkinek vannak, akár csak az, hogy jól viselkedjen vagy, hogy jól tanuljon vagy ne verekedjen, stb, de tartsuk őket kordában, ne tegyünk fölösleges terhet a vállukra.
Az esti beszélgetések, vagy akár kis gyakorlatok tanítása, rendszeresítése pedig nála is kialakít egy rendet, megtanulja a dolgokat elhelyezni az életében. Nálunk például ő kérdezgeti gyakran: és még hol voltunk? Végig akarja pörgetni a napi eseményeket magától. Néhány bejegyzéssel korábban említettem a 2012 Van választásod című könyvet. Van benne egy ideillő gyakorlat: esténként tartsd a jobb kezed magad felé fordítva a koronacsakrádhoz, majd lassan vezesd végig a legalsó csakrádig, s mondd: minden, ami már nem szolgál, szeretlek, távozz a gyűjtőhelyre. most. Képzeljünk el egy helyet, ami befogadja ezt a fáradt energiát, a könyv írói egy köcsögöt javasolnak a kertben, erkélyen, de felajánlják a sajátjukat is, amelyen a kéznyomatuk van, s föld van benne, s amelyet hetente egyszer ők maguk energetikailag is megtisztítanak. Reggel is meg lehet csinálni a gyakorlatot, azzal a mondattal, hogy: minden ami az áloméletem során lerakódott, s már nem szolgál, szeretlek, távozzon a gyűjtőhelyre most. Ha sajátot választunk, ne felejtsük el időnként megtisztítani. Hogy hogyan, azt a fantáziátokra bízom:)
Mi van mögötte?
Bűntudat. Napok óta foglalkoztat ez a szó. A gazdagnők hírlevelében is pont erről olvastam ráadásul ma. 
Nincsenek véletlenek. Sokmindent kell kioldanunk magunkból, hogy ez az érzés átalakuljon, s magunk is sugárzó kék rózsává váljunk.Vagy talán semmit, de akkor el kell tudnunk igazán engedni.
Először végiggondoltam, hogy mitől is van bűntudatom. Meg nem élt, beteljesületlen szerelmek, ki nem játszott kártyák, mindenféle eszembe jutott, de a legviccesebb az volt, amikor rájöttem, hogy bűntudatom van attól is, hogy bűntudatom van.
Szülőnek lenni is egy könnyen bűntudatot keltő tevékenység. Egy élesebb, hangosabb rászólás a gyerekre, netán egy pofon, fenékre ütés, komoly lelkiismeretfurdalást tud okozni. Pedig nem lehet mindig minden pillanatban türelmes, megértő, kiegyensúlyozott, a helyzetet tökéletesen kezelő szülőnek lenni. Mindenkinek vannak gyenge pillanatai. Tudjunk, s merjünk megbocsátani magunknak mindezért, s amikor csak tehetjük forduljunk szeretettel, s figyelemmel feléjük. Ők hamar megbocsátanak, s ha érzik, hogy szeretjük őket, sokkal hamarabb elfelejtik, mint mi, hogy valamiért bántottuk őket. De ha lehet, s nem ők a hibásak, próbáljuk a dühünket nem rajtuk levezetni. Ez is csak tudatosság kérdése.
Nemrég, amikor épp az ovis csoportomnak tartottam órát, beküldték az egyik óvónénit, hogy kicsit fegyelmezze őket, s nézze meg, hogy mit is csinálunk, hogy haladnak az ovisok. A lányom is ott volt, s a maga, lassan négy évével, még annyira nem szokott részt venni a foglalkozásokon. Mivel csoportszobában vagyunk, nem külön tornateremben, rengeteg játék is van ott, s azzal általában elfoglalja magát. Most is ez történt, miközben tanítottam, s fél szemem rajta, csakhogy egy idő után egyre feljebb kapaszkodott egy játék konyhaszekrényen, hogy ki tudjon szedni valamiket még a felső polcról. Határozott hangon rászóltam, s bár visszaszólt valamit, hogy mit akart onnan levenni, abbahagyta, s más játékba kezdett.
Később gondoltam bele, hogy az amúgy is kritikusan figyelő óvónő előtt, ha a lányom nem fogad szót, elvesztettem volna a hitelemet. De ha mindent ráhagynék, sosem lennék vele kemény, most ebben a helyzetben, elég valószínű, hogy egyáltalán nem érdekelte volna, hogy én mit akarok, s nyugodtan mászott volna fel tovább.
Nincsenek véletlenek. Sokmindent kell kioldanunk magunkból, hogy ez az érzés átalakuljon, s magunk is sugárzó kék rózsává váljunk.Vagy talán semmit, de akkor el kell tudnunk igazán engedni.Először végiggondoltam, hogy mitől is van bűntudatom. Meg nem élt, beteljesületlen szerelmek, ki nem játszott kártyák, mindenféle eszembe jutott, de a legviccesebb az volt, amikor rájöttem, hogy bűntudatom van attól is, hogy bűntudatom van.
Szülőnek lenni is egy könnyen bűntudatot keltő tevékenység. Egy élesebb, hangosabb rászólás a gyerekre, netán egy pofon, fenékre ütés, komoly lelkiismeretfurdalást tud okozni. Pedig nem lehet mindig minden pillanatban türelmes, megértő, kiegyensúlyozott, a helyzetet tökéletesen kezelő szülőnek lenni. Mindenkinek vannak gyenge pillanatai. Tudjunk, s merjünk megbocsátani magunknak mindezért, s amikor csak tehetjük forduljunk szeretettel, s figyelemmel feléjük. Ők hamar megbocsátanak, s ha érzik, hogy szeretjük őket, sokkal hamarabb elfelejtik, mint mi, hogy valamiért bántottuk őket. De ha lehet, s nem ők a hibásak, próbáljuk a dühünket nem rajtuk levezetni. Ez is csak tudatosság kérdése.
Nemrég, amikor épp az ovis csoportomnak tartottam órát, beküldték az egyik óvónénit, hogy kicsit fegyelmezze őket, s nézze meg, hogy mit is csinálunk, hogy haladnak az ovisok. A lányom is ott volt, s a maga, lassan négy évével, még annyira nem szokott részt venni a foglalkozásokon. Mivel csoportszobában vagyunk, nem külön tornateremben, rengeteg játék is van ott, s azzal általában elfoglalja magát. Most is ez történt, miközben tanítottam, s fél szemem rajta, csakhogy egy idő után egyre feljebb kapaszkodott egy játék konyhaszekrényen, hogy ki tudjon szedni valamiket még a felső polcról. Határozott hangon rászóltam, s bár visszaszólt valamit, hogy mit akart onnan levenni, abbahagyta, s más játékba kezdett.
Később gondoltam bele, hogy az amúgy is kritikusan figyelő óvónő előtt, ha a lányom nem fogad szót, elvesztettem volna a hitelemet. De ha mindent ráhagynék, sosem lennék vele kemény, most ebben a helyzetben, elég valószínű, hogy egyáltalán nem érdekelte volna, hogy én mit akarok, s nyugodtan mászott volna fel tovább.
Szóval, ha tudatosan kezeljük saját keménységünket a gyereknevelésben, akkor a bűntudatunk is alábbhagy, mert az élet minket igazol, s a gyerek nem kerül szélsőséges helyzetekbe, nem bizonytalanodik el.
Mert, mondják az okosok, hogy a túl szabadjára hagyott gyerek nem tanul meg határokat tisztelni, bizonytalan lesz, nemtudja mit szabad és mit nem, mert nem mutatták meg neki. Merjünk nevelni, s merjük vállalni a hibáinkat, ha úgy érezzük, hogy mégsem nekünk volt igazunk.
folyt.köv.
Képek forrása: http://flickr.com/virnu/sets
Összefüggések
Merkaba napfény, fényes Nap gömbje, ereszd rá fényed tetraéderemre.
Ismeritek a 2012 van választásod című könyvet? Több hónapja vettem ki a könyvtárból, s mindig újra és újra meghosszabbítottam. Egyszerűen nem tudtam elszakadni tőle. Pedig már hónapok óta nem olvastam bele, de a közelemben kellett tudnom. Egyik nap, pedig én nem nyúltam hozzá, mindig más helyeken láttam. Valamelyik gyermekem valahogy mindig oda tolta az orrom elé. Visszatettem a polcra, s másnap, meg szerettem volna hosszabbítani, az interneten keresztül, de nem engedte, pedig még lett volna hosszabbítási lehetőségem. (Kétszer lehet, aztán be kell vinni, töröltetni, újra kivenni). Előjegyzés van rajta, gondoltam, s lemondtam erről a példányról. De a könyvről nem, gyorsan körülnéztem, mennyibe kerül. S a véletlenek megint összejátszottak: a vatera árveréses oldalon volt egy 1400 ftért, egy ezressel olcsóbban, mint a többi helyen, ráadásul pár óra múlva még aznap járt le a licitje. Mintha engem várt volna, úgyhogy gyorsan megvettem.
Mikor rájöttem, hogy már csak egy közös hétvégénk van, a könyvnek és nekem, gyorsan olvasni kezdtem, s kapásból két hasznos infóval lettem gazdagabb. Egyik a merkaba meditációm bővítése a nap gömbbel. Nem a könyv ajánlotta konkrátan, csak beugrott egy kép alapján.
A merkabát később még részletesen kifejtem, ha nem ismernétek, de rengeteg infó van róla az interneten. Fényjárműnek is nevezik, s tervezem, hogy írok egy verset, amely a lényegét fogalmazza meg, s a gyerekek könnyen megtanulhatják, hogy magukra ölthessék, s használni tudják. Nekem sok blokk feloldásában segített már, továbblendít, kimozdít álló helyzetekből, továbbléptet, amikor már úgy érzem, semmi sem segít. Volt olyan is, hogy annyira gyengének éreztem magam, hogy alig bírtam állni a lábamon, s a Merkaba feltöltötte, s stabilizálta a szervezetemet.
A másik, ez viszont konkrét feladat a könyvben, egy gyakorlat. Minden nap mond magadnak, hogy távozzon minden lerakódás az alsó három csakrámból. S figyeld, hogy mi történik. Nekem például durva álmaim voltak pár napig. Alaposan elkaptam a náthát is, ma meg a fejtetőm is viszeketett. De mégis, mintha könnyebb lennék, tisztul a látásom. Még csak az első hét végénél tartok. Próbáljátok ki, s írjatok a tapasztalataitokról!
Önmagunk szeretetéről is ír, mert akkor csodák következnek, vagy ezt már említettem volna?
Vissza a múltba
Van úgy, hogy ott kísért mindennapi tetteinkben, cselekedeteinkben a múltunk, (mint a számtalan apró kis fecske a ház falán), s mégcsak nem is tudunk róla. Ráadásul nem is tehetünk róla. Mert amit például a szüleink elrontottak, belénk építettek, azt szinte észre sem vesszük. Ilyenkor jön a tudatosság.
Én például gyakran észreveszem magamon apám keménységét, ahogy rászólok a gyerekre, vagy ahogy reagálok a vitában. Ezt nem belém nevelte, ezt csak tükrözte, s belémivódott. Tudatosan kerülöm mostmár a konfrontálódást az emberekkel, bár leckék ezek is, de szelídnek lenni sokkal jobb, mint támadónak vagy védekezőnek. Tény, hogy nagyon tudok cinikus és kemény lenni, ha helyzetbe hoznak, s olyankor érzem a vibrálást meg az erőt magamban, magam körül, de ez a másik oldal, amit csak ha nagyon muszáj, akkor engedek bekapcsolni. De jobb, ha nem kerülök ilyen helyzetekbe, mert utána hiába győztesen kerülök is ki belőle, még sokáig foglalkoztat, s játszódik le bennem újra és újra.
Tudatosan kezelve, figyelve a dolgokat, már nem megyünk bele konfliktussal teli helyzetekbe, mert látjuk hogy milyen “véletlenek” voltak az előszelei ezeknek a tapasztalásoknak, s mivé fajul, ha átéljük, megéljük. Főleg ha olyan emberekről van szó, akiket nem tudunk csak úgy kikerülni, mert valamilyen szinten az életünk, tapasztalásunk részei. Már minden oldalról átlátjuk a helyzetet, s inkább egy mosolyt küldünk nekik, mert megértjük, hogyha látszólag kellemetlen is, hosszú távon mégis minket szolgál ez is, mint minden más.
Nem feltétlenül azt kell átadni, amit hoztunk magunkkal, ideje megszűrni a belénk programozott dolgokat. Ha visszamegyünk a múltba, gondolatban, meditációban, s vannak fájó helyzetek, amikre nem szívesen emlékszünk, öleljük át a résztvevőket, vagy fogjuk meg a kezüket, s mondjuk nekik a szokásos hármast: szeretlek, sajnálom, bocsáss meg.
Tudom, hogy ismétlem magam, s már írtam többször erről a hármasról, de úgy épül be, ha gyakran csináljuk, különféle helyzetekre alkalmazva. Régebben Murphy: Tudatalattid csodálatos hatalma című könyvsorozatából másoltam ki rezgésemelő imákat, s azt olvasgattam nagyon gyakran.
Ez a hármas viszont sokkal egyszerűbb, s ugyanolyan hatásos, ha mélyen át is érezzük, amit kimondunk.
Volt egy olyan gyakorlatom is, hogy elképzeltem magamat, ahogy mindenkihez odalépek, s megölelem vagy csak annyit mondok neki, hogy szeretlek. Remek rezgésszintemelő gyakorlat. Mostmár hozzáteszem a másik két szót is. Nem egyenként lépek oda mindenkihez, hanem egyszerre. Annyi van belőlem, ahány ember van a földön, s mindegyikhez külön-külön, de mégis egyszerre lépek oda. Próbáljátok ki, nagyon jó érzés:)
Én például gyakran észreveszem magamon apám keménységét, ahogy rászólok a gyerekre, vagy ahogy reagálok a vitában. Ezt nem belém nevelte, ezt csak tükrözte, s belémivódott. Tudatosan kerülöm mostmár a konfrontálódást az emberekkel, bár leckék ezek is, de szelídnek lenni sokkal jobb, mint támadónak vagy védekezőnek. Tény, hogy nagyon tudok cinikus és kemény lenni, ha helyzetbe hoznak, s olyankor érzem a vibrálást meg az erőt magamban, magam körül, de ez a másik oldal, amit csak ha nagyon muszáj, akkor engedek bekapcsolni. De jobb, ha nem kerülök ilyen helyzetekbe, mert utána hiába győztesen kerülök is ki belőle, még sokáig foglalkoztat, s játszódik le bennem újra és újra.
Tudatosan kezelve, figyelve a dolgokat, már nem megyünk bele konfliktussal teli helyzetekbe, mert látjuk hogy milyen “véletlenek” voltak az előszelei ezeknek a tapasztalásoknak, s mivé fajul, ha átéljük, megéljük. Főleg ha olyan emberekről van szó, akiket nem tudunk csak úgy kikerülni, mert valamilyen szinten az életünk, tapasztalásunk részei. Már minden oldalról átlátjuk a helyzetet, s inkább egy mosolyt küldünk nekik, mert megértjük, hogyha látszólag kellemetlen is, hosszú távon mégis minket szolgál ez is, mint minden más.
Nem feltétlenül azt kell átadni, amit hoztunk magunkkal, ideje megszűrni a belénk programozott dolgokat. Ha visszamegyünk a múltba, gondolatban, meditációban, s vannak fájó helyzetek, amikre nem szívesen emlékszünk, öleljük át a résztvevőket, vagy fogjuk meg a kezüket, s mondjuk nekik a szokásos hármast: szeretlek, sajnálom, bocsáss meg.
Tudom, hogy ismétlem magam, s már írtam többször erről a hármasról, de úgy épül be, ha gyakran csináljuk, különféle helyzetekre alkalmazva. Régebben Murphy: Tudatalattid csodálatos hatalma című könyvsorozatából másoltam ki rezgésemelő imákat, s azt olvasgattam nagyon gyakran.
Ez a hármas viszont sokkal egyszerűbb, s ugyanolyan hatásos, ha mélyen át is érezzük, amit kimondunk.
Volt egy olyan gyakorlatom is, hogy elképzeltem magamat, ahogy mindenkihez odalépek, s megölelem vagy csak annyit mondok neki, hogy szeretlek. Remek rezgésszintemelő gyakorlat. Mostmár hozzáteszem a másik két szót is. Nem egyenként lépek oda mindenkihez, hanem egyszerre. Annyi van belőlem, ahány ember van a földön, s mindegyikhez külön-külön, de mégis egyszerre lépek oda. Próbáljátok ki, nagyon jó érzés:)
Az élet játék, tanuljuk meg élvezni is.
Tudatos harag
Megfigyeltetek már egy gyereket amikor haragszik valamiért? Puffog, bömböl, ahogy a torkán kifér, de mégis, mint egy lufi, hirtelen kipukkan a haragja, s tovaszáll. Kiadta magából, mondhatnám kirezegte magából. Kiküldte a légüres térbe. Elcsendesül.
Ha megvígasztaljuk, hamarabb abbahagyja, de ha nem válik be, hisztizik tovább, s elengedjük a fülünk mellett, ha nem veszünk róla tudomást, akkoris egyszercsak befejezi. S már alig emlékszik rá. Az én lányom ilyenkor azt szokta mondani: én már nem bömbölök, s valami egész más köti máris le a figyelmét.
Egy gyermek, amikor haragszik, s kiabál teli torokból, akkor van igazán jelen önmagában. Visszatér lénye legmélyére, tudatosságához, s magát nyugtatja meg, hogy kiadja magából az indulatait, s ezért száll el a haragja nagyon hamar. Bezzeg mi felnőttek mennyit tudunk rágódni apróságokon, ahelyett hogy egy jót bömbölnénk teli torokból:)
A jelenlét, pusztán a létezés, ahogy megéljük önmagunkat, ha befelé figyelünk, mindent a helyére rak. Ha megtartjuk, mindenre jut időnk, s a munkában, legyen az kicsi vagy nagy, házi vagy munkahelyi, örömünket leljük. Szolgálatot teljesítünk, akár még azzal is, hogy letöröljük a tévé tetejéről a port vagy elmosogatunk. Hiszen magunkban teszünk rendet ezáltal is. Minden tükör, az életünk tükre, amit kivetítünk magunk elé, s elhisszük, megéljük nap mint nap ezt az élet nevű kirakós játékot.
Az én életem párja például borzasztóan rendetlen. Így akkor adva van egy rendetlen férj, meg két kicsi gyerek. Hát igen, egész nap szolgálok:) A rendetlen kutyáinkról nem is beszélve, akiket joggal nevezhetek kártékonynak is akár, mert mindent szétrágnak az udvaron, ami az útjukba akad, ész nélkül. De mégis, ha jelen vagyok, valahogy végére érek a napi feladataimnak. Lehet, hogy nem ragyog a ház, de amit úgy éreztem meg kell csinálnom, még a házi munkán belül is, van energiám megcsinálni. Beletartozik a jelenlétembe. S hogy mi kell a jelenléthez? Gyakori lélegzetvétel:) Tudatosan. Kilégzés, belégzés, figyelemmel. Gyakoroljuk, hogy csak erre figyelünk, percekig. Akárhol vagyunk, utazunk, gyalogolunk, stb. mert így egy idő után automatikussá válik. Ez tényleg nem nehéz, csak csinálni kell. Minél többször.
Ha megvígasztaljuk, hamarabb abbahagyja, de ha nem válik be, hisztizik tovább, s elengedjük a fülünk mellett, ha nem veszünk róla tudomást, akkoris egyszercsak befejezi. S már alig emlékszik rá. Az én lányom ilyenkor azt szokta mondani: én már nem bömbölök, s valami egész más köti máris le a figyelmét.
Egy gyermek, amikor haragszik, s kiabál teli torokból, akkor van igazán jelen önmagában. Visszatér lénye legmélyére, tudatosságához, s magát nyugtatja meg, hogy kiadja magából az indulatait, s ezért száll el a haragja nagyon hamar. Bezzeg mi felnőttek mennyit tudunk rágódni apróságokon, ahelyett hogy egy jót bömbölnénk teli torokból:)
A jelenlét, pusztán a létezés, ahogy megéljük önmagunkat, ha befelé figyelünk, mindent a helyére rak. Ha megtartjuk, mindenre jut időnk, s a munkában, legyen az kicsi vagy nagy, házi vagy munkahelyi, örömünket leljük. Szolgálatot teljesítünk, akár még azzal is, hogy letöröljük a tévé tetejéről a port vagy elmosogatunk. Hiszen magunkban teszünk rendet ezáltal is. Minden tükör, az életünk tükre, amit kivetítünk magunk elé, s elhisszük, megéljük nap mint nap ezt az élet nevű kirakós játékot.
Az én életem párja például borzasztóan rendetlen. Így akkor adva van egy rendetlen férj, meg két kicsi gyerek. Hát igen, egész nap szolgálok:) A rendetlen kutyáinkról nem is beszélve, akiket joggal nevezhetek kártékonynak is akár, mert mindent szétrágnak az udvaron, ami az útjukba akad, ész nélkül. De mégis, ha jelen vagyok, valahogy végére érek a napi feladataimnak. Lehet, hogy nem ragyog a ház, de amit úgy éreztem meg kell csinálnom, még a házi munkán belül is, van energiám megcsinálni. Beletartozik a jelenlétembe. S hogy mi kell a jelenléthez? Gyakori lélegzetvétel:) Tudatosan. Kilégzés, belégzés, figyelemmel. Gyakoroljuk, hogy csak erre figyelünk, percekig. Akárhol vagyunk, utazunk, gyalogolunk, stb. mert így egy idő után automatikussá válik. Ez tényleg nem nehéz, csak csinálni kell. Minél többször.
Mozgásos tudatos masszázsos nevelés
Valahogy csak belülről, ösztönösen figyelni, tudatosnak lenni, ez a jó nevelés titka szerintem. Akkor észrevesszük, amit meg kell látni. Persze lehet erre mondani, hogy fáradtak vagyunk, nemtudunk mindig figyelni, stb, s ez így van jól, de ha egyre többször csináljuk, s emlékeztetjük magunkat rá, akkor egyre gyakrabban menni fog. Akkor időben vesszük észre, ha épp valami baj érné, még ha apró is, időben szólunk, mielőtt megtörténik az akármilyen apró kellemetlenség, stb. Pont akkor lépünk be a szobába, mielőtt valami baj történne, s időben meg tudjuk akadályozni.
A mozgás is ilyen. Ösztönösen rá lehet érezni, hogy mi jó a babának például. Sokan sokféle tanácsot adnak, szakemberek is, s sokszor a lényeget meg nem veszik észre. Sablonok, átlagok szerint dolgoznak, hiszen ez a bevált módszer, de mindenki egyéni, s persze meg kell hallgatni őket, de nem mindig válik be az általuk javasolt út. Ők sem elég tudatosak, persze tisztelet a kivételnek, amit nem kell, túlaggódnak, s fölösleges vizsgálatokra küldik az embert a babájával, s amit meg észre kéne venni, azt meg nem látják meg. (Saját és környezetemben szerzett tapasztalat)
Fejleszteni az izomzatát mi magunk is tudjuk, ezért kapott ekkora teret a babamasszázs manapság. A lényeg, hogy hallgassunk az ösztöneinkre, mert akkor nemtudjuk elrontani. Ha félelemmel telve kezdünk bele, akkor inkább ne csináljuk, bízzuk másra, mert többet árthatunk, mint használhatunk. Higyjük el, hogy jól csináljuk. Akkor jól is fogjuk. A hit hegyeket dönthet:)
A mozgás is ilyen. Ösztönösen rá lehet érezni, hogy mi jó a babának például. Sokan sokféle tanácsot adnak, szakemberek is, s sokszor a lényeget meg nem veszik észre. Sablonok, átlagok szerint dolgoznak, hiszen ez a bevált módszer, de mindenki egyéni, s persze meg kell hallgatni őket, de nem mindig válik be az általuk javasolt út. Ők sem elég tudatosak, persze tisztelet a kivételnek, amit nem kell, túlaggódnak, s fölösleges vizsgálatokra küldik az embert a babájával, s amit meg észre kéne venni, azt meg nem látják meg. (Saját és környezetemben szerzett tapasztalat)
Fejleszteni az izomzatát mi magunk is tudjuk, ezért kapott ekkora teret a babamasszázs manapság. A lényeg, hogy hallgassunk az ösztöneinkre, mert akkor nemtudjuk elrontani. Ha félelemmel telve kezdünk bele, akkor inkább ne csináljuk, bízzuk másra, mert többet árthatunk, mint használhatunk. Higyjük el, hogy jól csináljuk. Akkor jól is fogjuk. A hit hegyeket dönthet:)
A nagyobbakat ugyanúgy lehet és kell masszírozni szerintem. Időnként megkérem a lányomat, hogy tapossa meg a hátamat. Utána azt kéri, hogy cseréljünk. Hát, az kicsit durva lenne, ha én állnék az övére, úgyhogy kézzel szoktam, kicsit megnyomkodom, s masszírozom. Szereti.
Meg egyáltalán, az érintés fontos nekik, hogy érezzék a közelségünket. Figyelek arra, pl. hogy amikor mindenáron az ölembe akar mászni, bármennyire is terhes, mert épp folyamatosan izeg-mozog, ne hárítsam, csak amikor már vagy ötödször mászik ki-be az ölembe, s rajtam tornázik. Olyankor aztán megelégelem, s lerakom. Nem veszi ilyenkor már zokon. Ha egyből hárítanám, megmaradna benne, s csak gyűlne-gyűlne, s gyúrná be a kis tudatalattijába.
Tegnap egy négy év körüli kisfiú a védőnőnél, azt mondta, hogy most ő nem fog sírni, amíg megcsinálják a szokásos vizsgálatokat. Aztán mikor rá kellett állni a mérlegre, eltőrt a mécses. Anyukájának ölbe kellett venni, s úgy mérték meg. Nekem ez furcsa volt: az én lányom sosem volt ilyen, s nem is értettem, hogy mitől borult ki szegényke. Félénk, gondolom, de ennyire? Biztos több minden van a háttérben, amiről nemtudok, s ha belegondolok, valójában bátor, mert ő megmondta, hogy ő megpróbálja legyőzni a félelmét, csak most nem sikerült neki, de legalább megpróbálta. Nembaj, majd legközelebb. Csodálatosak a gyerekek:)
Varázsszavak
Sok arc jön mindennap szembe velünk, ki szimpatikus, ki kevésbé az. Mindegyik tükör, és mindegyik rólunk szól. Nekem most az egyik tükröm, ovistárs anyuka, velem egyidős, fájdalmat okozott: szimpatikus volt, de egy vitás helyzet kapcsán, kibújt a szög a zsákból, s kiderült, hogy milyen is ő valójában. Csalódtam. Kerülöm. Azt hittem jófej. S fáj, hogy nem az. Szeretném, ha több jó ember lenne a földkerekségen. Ha erősödne az összetartás, s nem pedig az egymásnak keresztbe tevés nőne. Ráadásul úgy, hogy erre még büszke is valaki.
Olvastam egy gyakorlatot a szeretlek, sajnálom, bocsáss meg szavak mágikus csodatevő erejéről. Amikor eszembe jut ez a kiscsaj, elmondom a három varázsszót. Nem őt képzelem oda, hanem magamat az ő képében. Ő a tükröm. Az a tükröm, aki megbántott. Felszakított bennem valamit, visszatükrözött, amit még nem oldottam meg magamban, nem engedtem el, elfojtottam. Ezért kell azt mondanom neki: szeretlek, sajnálom, bocsáss meg. Neki, aki én vagyok. Így érezhetem a dühöt is, az iránt a másik csajszi iránt, de ugyanakkor a megbocsátást is. S ha gyakorlom, végül a lányra sem tudok haragudni már. S talán nem is találkozunk jó ideig, mert a szeretet energiája láthatatlanná tesz:) a haragja elől.
Olvastam egy gyakorlatot a szeretlek, sajnálom, bocsáss meg szavak mágikus csodatevő erejéről. Amikor eszembe jut ez a kiscsaj, elmondom a három varázsszót. Nem őt képzelem oda, hanem magamat az ő képében. Ő a tükröm. Az a tükröm, aki megbántott. Felszakított bennem valamit, visszatükrözött, amit még nem oldottam meg magamban, nem engedtem el, elfojtottam. Ezért kell azt mondanom neki: szeretlek, sajnálom, bocsáss meg. Neki, aki én vagyok. Így érezhetem a dühöt is, az iránt a másik csajszi iránt, de ugyanakkor a megbocsátást is. S ha gyakorlom, végül a lányra sem tudok haragudni már. S talán nem is találkozunk jó ideig, mert a szeretet energiája láthatatlanná tesz:) a haragja elől.
Ja és még valami, egy link:
Elgondolkodtató díjnyertes rövidfilm az éhségről. Hogy mire nem képes egy szülő, a gyermekeiért, ha azok éheznek!
http://www.cultureunplugged.com/play/1081/Chicken-a-la-Carte
Beszéd és kapcsolat
Olvastam valahol egy felmérésről, miszerint a szülők a kommunikációt, mint legnagyobb problémát jelölik meg a gyerekükkel való kapcsolatukban. S miután jól felcsigázzák az embert, hogy hogy lehetne mindezt kezelni, megoldani, drága konferenciára hívnak, ahol majd a szakemberek jól megmondják a tutit. Hát nemtudom. Én nem hiszem, hogy ők jobban tudják. Hiszen annyi sokféle élethelyzet van, s a jól bevált ősi módszernél senki sem tud jobbat. Szerintem.
Ha a gyerek időben meg van fogva, nemhagyjuk, hogy a fejünkre nőjön, persze kell hozzá egy szigort gyakorló apa is, nálunk ez vált be, akkor jobban tiszteli a határokat, s a hisztis kirohanások száma is rohamosan csökken. Egyik barátnőm próbálkozott a szabadelvűséggel, a mindent ráhagyok a gyerekre elvével, most pedig issza a levét, nemtudja kezelni cseperedő lányát, s nehéz harcokat vív vele.
Nagynénémnek sem vált be. Ő is mindent megengedett az unokahugaimnak, s kemény harcai, évei voltak a kisebbik lányával. Ez a gyereknek sem jó pedig, hiszen kellenek a határok, s tudom ezren leírták már, hogy ezáltal érzi biztonságban magát, de tényleg így van. Ez valóban működik.
Ha a gyerek időben meg van fogva, nemhagyjuk, hogy a fejünkre nőjön, persze kell hozzá egy szigort gyakorló apa is, nálunk ez vált be, akkor jobban tiszteli a határokat, s a hisztis kirohanások száma is rohamosan csökken. Egyik barátnőm próbálkozott a szabadelvűséggel, a mindent ráhagyok a gyerekre elvével, most pedig issza a levét, nemtudja kezelni cseperedő lányát, s nehéz harcokat vív vele.
Nagynénémnek sem vált be. Ő is mindent megengedett az unokahugaimnak, s kemény harcai, évei voltak a kisebbik lányával. Ez a gyereknek sem jó pedig, hiszen kellenek a határok, s tudom ezren leírták már, hogy ezáltal érzi biztonságban magát, de tényleg így van. Ez valóban működik.
Nehéz persze egy átdolgozott nap után leülni játszani, olvasni, beszélgetni kicsit, amikor legszívesebben magunkra húznánk a takarót, s jóéjt mondanánk mindenkinek, de ilyenkor érdemes kijelölni egy napot vagy legalább kettőt, mondjuk a hétfőt, amikor még annyira nem vagyunk elfáradva, hiszen hétvégén kicsit pihenhettünk, és a hétvégét, amikor leülünk s megbeszéljük velük, hogy mi a helyzet.
A gyerekek értelmesek, következetes többszöri beszélgetés után el fogják fogadni, hogy anyának, apának pihennie kell, de vannak olyan napok, esték, amik csak róluk szólnak, s sokkal nyugodtabb kiegyensúlyozottabb gyerekké alakulnak cserébe. Ha nem is rögtön, de változni fognak. Csak kezdjünk el velük beszélgetni. Meg fognak hallani, még ha elsőre úgy is tűnik, hogy nem. Ha megkapják az idejüket, még ha csak keveset is, változni fognak, s kevesebb lesz a bömbölés, kiabálás, hiszti.
Csak adjunk esélyt nekik. S magunknak is, jó szülőknek lenni.
Feszültségoldás
Fájdalom. Mélyről előtörő, elemi erővel ható. Hagyni kell, hogy előbújjon. Utána megkönnyebbülünk.
Manapság a legtöbb ember mindent magába folyt. Nem látszik a szembejövőn öröm vagy bánat, csak közöny. Pedig mennyi érzés, mennyi indulat, mennyi fájdalom lakik egy ember lelkében! A gyerekek nem szégyellik az érzéseiket, ők akkor és ott bömbölnek, hisztiznek, ahol épp jólesik nekik, lehet az a legforgalmasabb bevásárlóközpont is. És ez így van jól.
Éreztétek már, hogy egy feszültségoldó sírás után, valahogy tisztábbak lettetek? Valami megváltozik ilyenkor, valami könnyebb lesz. S a gyerekek hányszor választják ezt az utat, ha valami nem kedvükre való? Rengetegszer. Hiszen így jóval könnyebb, elengedni, feldolgozni, megtisztulni, s tovább lépni. Ők nem időznek, nem agyalnak sokáig egy-egy történésen, amíg kicsik, bömbölnek maximum, hogy céljukat elérjék, aztán elfelejtik. A baba is mindent, ami nem jó neki, sírással fejez ki. A sírás tehát egy tökéletes kommunikációs eszköz, arra, hogy figyeljenek ránk. De mi van, ha csak feszültségmentesíteni szeretnénk, kiengedni a gőzt, akár egy alapos bőgéssel is? Ha a gyerekek előtt tesszük, ők megijednek, s velünk sírnak. Ha pedig más meghallja, meglátja, ő legalább vigasztalni próbál, bár nem mindig jó ez sem. Lényeg, hogy merjünk bőgni, jó az, időnként, bármikor, mások előtt, mások nélkül, ahogy jólesik. Tisztábbak leszünk, megkönnyebbülünk utána.
Manapság a legtöbb ember mindent magába folyt. Nem látszik a szembejövőn öröm vagy bánat, csak közöny. Pedig mennyi érzés, mennyi indulat, mennyi fájdalom lakik egy ember lelkében! A gyerekek nem szégyellik az érzéseiket, ők akkor és ott bömbölnek, hisztiznek, ahol épp jólesik nekik, lehet az a legforgalmasabb bevásárlóközpont is. És ez így van jól.
Éreztétek már, hogy egy feszültségoldó sírás után, valahogy tisztábbak lettetek? Valami megváltozik ilyenkor, valami könnyebb lesz. S a gyerekek hányszor választják ezt az utat, ha valami nem kedvükre való? Rengetegszer. Hiszen így jóval könnyebb, elengedni, feldolgozni, megtisztulni, s tovább lépni. Ők nem időznek, nem agyalnak sokáig egy-egy történésen, amíg kicsik, bömbölnek maximum, hogy céljukat elérjék, aztán elfelejtik. A baba is mindent, ami nem jó neki, sírással fejez ki. A sírás tehát egy tökéletes kommunikációs eszköz, arra, hogy figyeljenek ránk. De mi van, ha csak feszültségmentesíteni szeretnénk, kiengedni a gőzt, akár egy alapos bőgéssel is? Ha a gyerekek előtt tesszük, ők megijednek, s velünk sírnak. Ha pedig más meghallja, meglátja, ő legalább vigasztalni próbál, bár nem mindig jó ez sem. Lényeg, hogy merjünk bőgni, jó az, időnként, bármikor, mások előtt, mások nélkül, ahogy jólesik. Tisztábbak leszünk, megkönnyebbülünk utána.