Minden ember életében van amolyan „Csontváz a szekrényben” – vagyis olyan (akár eltitkolt) esemény, személy, érzések, amik köthetőek valami negatív tartalomhoz is, ami viszont bennünk van mindezzel kapcsolatban. Ezt váltja ki bennünk, ha meglátjuk azt a személyt pl., aki számunkra valami rossz, káros, fájdalmas dolgot cselekedett.
Tag Archives: fájdalom
Szárnyak
Szárnyak. Kinek kisebb, kinek nagyobb, a gyerekeknek tündöklő, időnként előtűnő, máskor halovány árnyalat. Nekem is volt egykor, mondta nekem egy látó hölgyemény, de letettem őket, állította, egy várban, hogy tizennégy év múlva újra visszavegyem. Akkoriban telhetett le az a sok év, s beugrott, hogy amikor tizenöt éves voltam kb, egy osztálykiránduláson valóban volt egy furcsa élményem, Kőszeg várában. Ismerős volt a név Jurisics Miklós, még mindig emlékszem rá, s mintha valami különös erő hívna, vonzana, elszakadtam a többiektől, s mentem, magam sem tudom merre, csak arra emlékszem, hogy egy kisudvarba értem. Egy lépcső vezetett fel oldalt egy ajtóhoz. Felmentem, benyitottam, de zárva volt. Mikor elindultam lefelé, hirtelen erős fájdalom nyilalt a lábamba, s percekig nem múlt el. Aztán mintha elvágták volna, eltűnt. Kijöttem az udvarból, s összetalálkoztam a többiekkel, már engem kerestek. Akkor adtam le, tettem le őket, mondta a hölgy.
S ha belegondolok, utána árnyékévek következtek a tündöklő, különleges, fényes gyermekkor után, “sötét”, borús kamaszévek, s keserédes huszonévek. S mostanában a furcsa nem létező véletlenek, kit vezetnek erre? Hát kedves barátnőmet. Leköltözött erre a környékre, s nagyon tetszik neki Kőszeg. Egyszercsak kapcsoltam: úgy látszik nekem is van még ott dolgom, amit letettem, fel kell vennem újra, s már majdnem eljutottunk oda a napokban családostól, de egy apró akadály, az életnek nevezett furcsa játékban megakadályozott benne. Legközelebb még több tudatossággal feltöltődve biztosan eljutunk oda, hiszen ami késik nem múlik, s tudom, mostmár biztosan, hogy dolgom van ott. Úgy látszik mégsem 14 évre tettem le, hanem többre. Lassan visszaszivárog, de a lényeg, a nagy megvilágosodás még ott van azon az úton. Nem számít, hogy ott mit találok, ha elmegyek érte, biztosan elhozom, mert az út a lényeg, nem a cél. S az is lehet, hogy a barátnőm talált rá a “kvinteszenciára”, s ha találkozunk, ő neki jut valami olyan felismerés eszébe, ami bennem is megnyit valamilyen elzárt részt, ami eddig fel sem tűnt nekem. Figyeljünk a véletlenekre.
Szárnyak. Fontosak, hiszen a gyerekeknek is vannak, s nem kéne idő előtt szárnya szegetté tenni őket. S ha mi is újra megtaláljuk a magunkét, sokkal könnyebben tudunk együtt szárnyalni velük. Akkor nem jelenthet gondot a kommunikáció, nem kell drága konferenciákra járnunk, hogy megtanuljunk beszélni velük, hogy egyáltalán megértsük a nyelvüket, szót értsünk velük.
S ha belegondolok, utána árnyékévek következtek a tündöklő, különleges, fényes gyermekkor után, “sötét”, borús kamaszévek, s keserédes huszonévek. S mostanában a furcsa nem létező véletlenek, kit vezetnek erre? Hát kedves barátnőmet. Leköltözött erre a környékre, s nagyon tetszik neki Kőszeg. Egyszercsak kapcsoltam: úgy látszik nekem is van még ott dolgom, amit letettem, fel kell vennem újra, s már majdnem eljutottunk oda a napokban családostól, de egy apró akadály, az életnek nevezett furcsa játékban megakadályozott benne. Legközelebb még több tudatossággal feltöltődve biztosan eljutunk oda, hiszen ami késik nem múlik, s tudom, mostmár biztosan, hogy dolgom van ott. Úgy látszik mégsem 14 évre tettem le, hanem többre. Lassan visszaszivárog, de a lényeg, a nagy megvilágosodás még ott van azon az úton. Nem számít, hogy ott mit találok, ha elmegyek érte, biztosan elhozom, mert az út a lényeg, nem a cél. S az is lehet, hogy a barátnőm talált rá a “kvinteszenciára”, s ha találkozunk, ő neki jut valami olyan felismerés eszébe, ami bennem is megnyit valamilyen elzárt részt, ami eddig fel sem tűnt nekem. Figyeljünk a véletlenekre.
Szárnyak. Fontosak, hiszen a gyerekeknek is vannak, s nem kéne idő előtt szárnya szegetté tenni őket. S ha mi is újra megtaláljuk a magunkét, sokkal könnyebben tudunk együtt szárnyalni velük. Akkor nem jelenthet gondot a kommunikáció, nem kell drága konferenciákra járnunk, hogy megtanuljunk beszélni velük, hogy egyáltalán megértsük a nyelvüket, szót értsünk velük.
Feszültségoldás
Fájdalom. Mélyről előtörő, elemi erővel ható. Hagyni kell, hogy előbújjon. Utána megkönnyebbülünk.
Manapság a legtöbb ember mindent magába folyt. Nem látszik a szembejövőn öröm vagy bánat, csak közöny. Pedig mennyi érzés, mennyi indulat, mennyi fájdalom lakik egy ember lelkében! A gyerekek nem szégyellik az érzéseiket, ők akkor és ott bömbölnek, hisztiznek, ahol épp jólesik nekik, lehet az a legforgalmasabb bevásárlóközpont is. És ez így van jól.
Éreztétek már, hogy egy feszültségoldó sírás után, valahogy tisztábbak lettetek? Valami megváltozik ilyenkor, valami könnyebb lesz. S a gyerekek hányszor választják ezt az utat, ha valami nem kedvükre való? Rengetegszer. Hiszen így jóval könnyebb, elengedni, feldolgozni, megtisztulni, s tovább lépni. Ők nem időznek, nem agyalnak sokáig egy-egy történésen, amíg kicsik, bömbölnek maximum, hogy céljukat elérjék, aztán elfelejtik. A baba is mindent, ami nem jó neki, sírással fejez ki. A sírás tehát egy tökéletes kommunikációs eszköz, arra, hogy figyeljenek ránk. De mi van, ha csak feszültségmentesíteni szeretnénk, kiengedni a gőzt, akár egy alapos bőgéssel is? Ha a gyerekek előtt tesszük, ők megijednek, s velünk sírnak. Ha pedig más meghallja, meglátja, ő legalább vigasztalni próbál, bár nem mindig jó ez sem. Lényeg, hogy merjünk bőgni, jó az, időnként, bármikor, mások előtt, mások nélkül, ahogy jólesik. Tisztábbak leszünk, megkönnyebbülünk utána.
Manapság a legtöbb ember mindent magába folyt. Nem látszik a szembejövőn öröm vagy bánat, csak közöny. Pedig mennyi érzés, mennyi indulat, mennyi fájdalom lakik egy ember lelkében! A gyerekek nem szégyellik az érzéseiket, ők akkor és ott bömbölnek, hisztiznek, ahol épp jólesik nekik, lehet az a legforgalmasabb bevásárlóközpont is. És ez így van jól.
Éreztétek már, hogy egy feszültségoldó sírás után, valahogy tisztábbak lettetek? Valami megváltozik ilyenkor, valami könnyebb lesz. S a gyerekek hányszor választják ezt az utat, ha valami nem kedvükre való? Rengetegszer. Hiszen így jóval könnyebb, elengedni, feldolgozni, megtisztulni, s tovább lépni. Ők nem időznek, nem agyalnak sokáig egy-egy történésen, amíg kicsik, bömbölnek maximum, hogy céljukat elérjék, aztán elfelejtik. A baba is mindent, ami nem jó neki, sírással fejez ki. A sírás tehát egy tökéletes kommunikációs eszköz, arra, hogy figyeljenek ránk. De mi van, ha csak feszültségmentesíteni szeretnénk, kiengedni a gőzt, akár egy alapos bőgéssel is? Ha a gyerekek előtt tesszük, ők megijednek, s velünk sírnak. Ha pedig más meghallja, meglátja, ő legalább vigasztalni próbál, bár nem mindig jó ez sem. Lényeg, hogy merjünk bőgni, jó az, időnként, bármikor, mások előtt, mások nélkül, ahogy jólesik. Tisztábbak leszünk, megkönnyebbülünk utána.