Author Archives: Sallak K

Varázsszavak

Posted on by
Sok arc jön mindennap szembe velünk, ki szimpatikus, ki kevésbé az. Mindegyik tükör, és mindegyik rólunk szól. Nekem most az egyik tükröm, ovistárs anyuka, velem egyidős, fájdalmat okozott: szimpatikus volt, de egy vitás helyzet kapcsán, kibújt a szög a zsákból, s kiderült, hogy milyen is ő valójában. Csalódtam. Kerülöm. Azt hittem jófej. S fáj, hogy nem az. Szeretném, ha több jó ember lenne a földkerekségen. Ha erősödne az összetartás, s nem pedig az egymásnak keresztbe tevés nőne. Ráadásul úgy, hogy erre még büszke is valaki.
Olvastam egy gyakorlatot a szeretlek, sajnálom, bocsáss meg szavak mágikus csodatevő erejéről. Amikor eszembe jut ez a kiscsaj, elmondom a három varázsszót. Nem őt képzelem oda, hanem magamat az ő képében. Ő a tükröm. Az a tükröm, aki megbántott. Felszakított bennem valamit, visszatükrözött, amit még nem oldottam meg magamban, nem engedtem el, elfojtottam. Ezért kell azt mondanom neki: szeretlek, sajnálom, bocsáss meg. Neki, aki én vagyok. Így érezhetem a dühöt is, az iránt a másik csajszi iránt, de ugyanakkor a megbocsátást is. S ha gyakorlom, végül a lányra sem tudok haragudni már. S talán nem is találkozunk jó ideig, mert a szeretet energiája láthatatlanná tesz:) a haragja elől.

Ja és még valami, egy link:

Elgondolkodtató díjnyertes rövidfilm az éhségről. Hogy mire nem képes egy szülő, a gyermekeiért, ha azok éheznek!
http://www.cultureunplugged.com/play/1081/Chicken-a-la-Carte

Beszéd és kapcsolat

Posted on by
Olvastam valahol egy felmérésről, miszerint a szülők a kommunikációt, mint legnagyobb problémát jelölik meg a gyerekükkel való kapcsolatukban. S miután jól felcsigázzák az embert, hogy hogy lehetne mindezt kezelni, megoldani, drága konferenciára hívnak, ahol majd a szakemberek jól megmondják a tutit. Hát nemtudom. Én nem hiszem, hogy ők jobban tudják. Hiszen annyi sokféle élethelyzet van, s a jól bevált ősi módszernél senki sem tud jobbat. Szerintem.
Ha a gyerek időben meg van fogva, nemhagyjuk, hogy a fejünkre nőjön, persze kell hozzá egy szigort gyakorló apa is, nálunk ez vált be, akkor jobban tiszteli a határokat, s a hisztis kirohanások száma is rohamosan csökken. Egyik barátnőm próbálkozott a szabadelvűséggel, a mindent ráhagyok a gyerekre elvével, most pedig issza a levét, nemtudja kezelni cseperedő lányát, s nehéz harcokat vív vele.
Nagynénémnek sem vált be. Ő is mindent megengedett az unokahugaimnak, s kemény harcai, évei voltak a kisebbik lányával. Ez a gyereknek sem jó pedig, hiszen kellenek a határok, s tudom ezren leírták már, hogy ezáltal érzi biztonságban magát, de tényleg így van. Ez valóban működik.

Nehéz persze egy átdolgozott nap után leülni játszani, olvasni, beszélgetni kicsit, amikor legszívesebben magunkra húznánk a takarót, s jóéjt mondanánk mindenkinek, de ilyenkor érdemes kijelölni egy napot vagy legalább kettőt, mondjuk a hétfőt, amikor még annyira nem vagyunk elfáradva, hiszen hétvégén kicsit pihenhettünk, és a hétvégét, amikor leülünk s megbeszéljük velük, hogy mi a helyzet.
A gyerekek értelmesek, következetes többszöri beszélgetés után el fogják fogadni, hogy anyának, apának pihennie kell, de vannak olyan napok, esték, amik csak róluk szólnak, s sokkal nyugodtabb kiegyensúlyozottabb gyerekké alakulnak cserébe. Ha nem is rögtön, de változni fognak. Csak kezdjünk el velük beszélgetni. Meg fognak hallani, még ha elsőre úgy is tűnik, hogy nem. Ha megkapják az idejüket, még ha csak keveset is, változni fognak, s kevesebb lesz a bömbölés, kiabálás, hiszti.
Csak adjunk esélyt nekik. S magunknak is, jó szülőknek lenni.

Szárnyak

Posted on by
Szárnyak. Kinek kisebb, kinek nagyobb, a gyerekeknek tündöklő, időnként előtűnő, máskor halovány árnyalat. Nekem is volt egykor, mondta nekem egy látó hölgyemény, de letettem őket, állította, egy várban, hogy tizennégy év múlva újra visszavegyem. Akkoriban telhetett le az a sok év, s beugrott, hogy amikor tizenöt éves voltam kb, egy osztálykiránduláson valóban volt egy furcsa élményem, Kőszeg várában. Ismerős volt a név Jurisics Miklós, még mindig emlékszem rá, s mintha valami különös erő hívna, vonzana, elszakadtam a többiektől, s mentem, magam sem tudom merre, csak arra emlékszem, hogy egy kisudvarba értem. Egy lépcső vezetett fel oldalt egy ajtóhoz. Felmentem, benyitottam, de zárva volt. Mikor elindultam lefelé, hirtelen erős fájdalom nyilalt a lábamba, s percekig nem múlt el. Aztán mintha elvágták volna, eltűnt. Kijöttem az udvarból, s összetalálkoztam a többiekkel, már engem kerestek. Akkor adtam le, tettem le őket, mondta a hölgy.
S ha belegondolok, utána árnyékévek következtek a tündöklő, különleges, fényes gyermekkor után, “sötét”, borús kamaszévek, s keserédes huszonévek. S mostanában a furcsa nem létező véletlenek, kit vezetnek erre? Hát kedves barátnőmet. Leköltözött erre a környékre, s nagyon tetszik neki Kőszeg. Egyszercsak kapcsoltam: úgy látszik nekem is van még ott dolgom, amit letettem, fel kell vennem újra, s már majdnem eljutottunk oda a napokban családostól, de egy apró akadály, az életnek nevezett furcsa játékban megakadályozott benne. Legközelebb még több tudatossággal feltöltődve biztosan eljutunk oda, hiszen ami késik nem múlik, s tudom, mostmár biztosan, hogy dolgom van ott. Úgy látszik mégsem 14 évre tettem le, hanem többre. Lassan visszaszivárog, de a lényeg, a nagy megvilágosodás még ott van azon az úton. Nem számít, hogy ott mit találok, ha elmegyek érte, biztosan elhozom, mert az út a lényeg, nem a cél. S az is lehet, hogy a barátnőm talált rá a “kvinteszenciára”, s ha találkozunk, ő neki jut valami olyan felismerés eszébe, ami bennem is megnyit valamilyen elzárt részt, ami eddig fel sem tűnt nekem. Figyeljünk a véletlenekre.
Szárnyak. Fontosak, hiszen a gyerekeknek is vannak, s nem kéne idő előtt szárnya szegetté tenni őket. S ha mi is újra megtaláljuk a magunkét, sokkal könnyebben tudunk együtt szárnyalni velük. Akkor nem jelenthet gondot a kommunikáció, nem kell drága konferenciákra járnunk, hogy megtanuljunk beszélni velük, hogy egyáltalán megértsük a nyelvüket, szót értsünk velük.

Elakadásjelző

Posted on by
Kicsit elakadtam. Összejöttek a dolgok. A gyerek most is rajtam lóg, s azt hajtogatja, karikát szeretnék, s miközben írom a betűket, neki be nem áll a szája: még, még mégegyet, én is akarok írni mégegyet! Na ilyenkor legyen okos az ember lánya:) Ráadásul sorban romlik el minden, a kocsi még mindig nincs kész, szóval tényleg kirakhatom minden területen az elakadásjelzőt. Hogy mi van ilyenkor? Először is ha már felismerjük, jó úton járunk. Valamilyen iránnyal baj van, azt akarja mindez mondani nekem. De mi is? Ezen még sokat kell agyalnom. Bár, pont ez a lényeg. Hogy ne agyaljunk ilyenkor. Csak hagyjuk átfolyni magunkon a dolgokat. Régebben amikor pechsorozat indult az életemben, egy idő után már annyira rossz volt, hogy átfordult, s mikor történt valami újabb rossz, már csak nevetni tudtam rajta. Így fordult át. Persze most nem drámákra kell gondolni, hanem hétköznapi apró bosszúságokra.
Nem szólok a gyermekről. Magunkról szólok. Magunkat ha átneveljük, tudatosítjuk, jobb szülőkké, kiegyensúlyozott emberekké válunk. Ez is hozzá tartozik a valláshoz, a neveléshez. Az általam feltérképezetthez.
Visszatérve az elromlott dolgokhoz. Ráadásul folyton a halálról is álmodom. A halál valaminek a vége, másnak a kezdete. Új időszak érkezik. Nem is bánom. El kell engedni a múltat, s helyet adni valami újnak. Egy kép ugrik be: megrázom magam, lehullik a sok fáradt, “elromlott” energia, seprüt ragadok, összesöpröm, s kidobom a szemétbe. Így már a nagyon rossz sem tűnik annyira rossznak, van ami javítható, amit meg cserélni kell, újat venni, az meg legalább egy darabig jó lesz, s még garanciális is. Semmi sem történik véletlenül, mindennek megvan az oka az én életemben is. Pl. rossz a szivattyúnk, nemtudunk locsolni, kókadozik a kert. Vízhiány. Vízzel kapcsolatos gondok. A víz az érzelem. Vízelem. Ezzel van dolgom. Tudatosítanom, átengednem magamon. Ha megoldom, helyre áll. Bár inkább veszek egy új szivattyút. De ha nem oldom meg, az is valami kapcsán el fog romlani. Szóval valahogy így működik.:)

Ölelés kontra hiszti

Posted on by
Hiszti. Váratlan és elemi erővel előtörő, szülőket a kétségbeesés szélére, s olykor szülői létük megkérdőjelezésére sodró erőhullám. Kezelése, megelőzése szinte lehetetlen. Velejárói: bömbölés, csapkodás, kiabálás.
Fel kellett mennünk Pestre valamelyik nap útlevelet csináltatni a gyerekeknek. A kocsinkat, mióta összetört, még mindig szerelik, úgyhogy kénytelenek voltunk vonatozni. Viszont így a lehetséges szundikálások három és féléves lányom számára kimaradtak, s mikor már majdnem végeztünk, előbújt s megszállta a hiszti. Pontosabban a hisztimanó. Én csak így hívom. Időnként fájdalmasan feljajdulok: a kicsi lányomat akarom, vissza akarom kapni! Nem ezt a hisztimanót! (Persze ilyenkor, ellenkezik, vitatkozik, s természetesen neki áll feljebb) Ismerős a helyzet? A vasútállomásig tartott a hiszti, próbáltuk figyelmen kívül hagyni, de esélytelenek voltunk. Mindenért bömbölt, mindenért kiabált, stb. S mikor már kellően fáradtan végre felszálltunk a vonatra, visszatért a kislány énje, s kezdte jóvátenni az eddigieket: a hátam mögé mászott, s valódi pránatisztító gyakorlatokkal tisztítani kezdte a hátam. Leszedte a súlyokat. Éreztem, hogy megkönnyebbülök. Ösztönösen jól csinálta. Szoktam tőle azt is kérni, hogy tapossa meg a hátam. (Persze nem a vonaton.) Tudom, vannak akik félnek ettől, mert mi van ha rossz helyre tapos, de én bízom benne, s tudom, hogy csak olyan helyekre lép, aminek szüksége van erre a nyomásra, súlyra, amit ő gyakorol ott akkor éppen arra testrészemre. Sokszor megerősített már ebben.
Tehát az én tapasztalásom, hogy vegyük rá őket, hogy masszírozzák a hátunkat. Annyira ügyesek! Erősítsük ezt a képességüket, s dícsérjük meg őket. Nekem is jól megy a masszírozás, energetizálás, ebben sosem korlátoztak a szüleim, s ösztönösen jól csinálom, megmaradt ez a képességem. Minden gyerek képes rá. Ne vegyük el tőlük. S mi is gyakran simogassuk, ölelgessük őket, hangsúlyozom, amíg lehet:), mert az érintés nagyon fontos egy fejlődő gyermek számára. S figyeljünk arra, hogyha ő közeledik, akármennyire fáradtak, nyűgösek vagyunk, ne hárítsuk, inkább fogadjuk el, bajunk nem lesz tőle, s az ő kis tudatalattijába pedig nem rakódik le egy negatív lenyomat, akármennyire jelentéktelennek is tűnik az egész. S akkor hisztiből is jóval kevesebb lesz.

Gyerekek és pénz

Posted on by
Kaptam egy levelet Csapó Idától a napokban: azt kérdezi mi a véleményem a gyerekek és pénz témáról. Gondolkodóba estem, hiszen ez is a spirituális nevelés része.
Tehát: ha a gyereket spirituálisan engedem fejlődni, nem hagyom magára, összefoglalva, nem tartom valószínűnek, hogy bármiféle gondja lehetne pénzügyei terén. Beosztani, spórolni, gyűjteni persze meg lehet tanítani, ha magam is jól csinálom, s jó példát mutatok, de az hogy mit csináljon a zsebpénzével, szerintem azért nem kéne feszegetni, mert úgy érezheti egy idő után, hogy még ebben is szabályok közé akarjuk szorítani, korlátozzuk a szabadságát. Egy kisgyereket még nem feltétlenül érdekel a gyűjtögetés, kivéve persze ha valamit kinézett, s meg szeretné venni (én is vágytam bizonyos bababútorra, amire lelkesen gyűjtögettem a zsebpénzem) .De annál jobban vágytam felnőtt lenni, hiszen a felnőtteknek mindent szabad.
Kényes téma szerintem a gyerekek és pénz kérdés, csinján kell bánni vele. Csak óvatosan.
Eddigi életem során sok gyereket ismertem már meg, láttam olyan gyereket akit marhára nem érdekelt, hogy a szülei miből teremtik elő a napi betevőt, csak azt látta, hogy van pénzük, s neki ez bőven elég volt. A testvére viszont spórolós volt, pedig senki sem tanította neki. Mindennek megnézte az árát, s ha drágának találta, inkább kifejezetten azt kérte, hogy ne vegyék meg. Pedig megtehették, hogy megvegyék, de neki mégsem kellett. Ezért is gondolom, hogy nem feltétlenül kell ezt bolygatni. Meg kell tanítani őket a vonzás törvényére, a vágyott képek megjelenítésére, de a pénzügyekkel még várjunk. Persze az más, ha kifejezetten kéri, kérdez róla, stb. Akkor lehet játékosan oktatni, de ha nem látjuk rajta, akkor hagyjuk játszani, engedjük hogy felhőtlen időtlenségben élje tovább gyermeki léte mindennapjait. Ha meg nagyon fontosnak tartjuk mégis, akkor játszunk vele gazdálkodj okosan-t vagy bármilyen olyan játékot, amely alakítja és fejleszti költekezési szokásait.

Hála

Posted on by
Egy újabb tapasztalás. Mi van ha már van elég gyerekünk, s egy lélek mégis úgy dönt, hogy márpedig nálunk akar testet ölteni? De mi nem akarjuk ezt valójában, mert nem érezzük még késznek rá magunkat, úgy érezzük nemtudunk eléggé figyelni majd rá, hiszen a többiek is kicsik még, s végén csak kiabáló, fáradt nyúzott anyának álcázott hisztérika jutna mindenkinek. Az elme persze pörög, mutatja az újabb és újabb utakat, lehetőségeket, mert mi van ha így vagy úgy vagy amúgy lenne.
De nézzünk mélyen önmagunkba. Valóban ezt akarjuk? Nézzük meg kilenc hónap múlva magunkat és környezetünket, aztán tíz majd tizenkét hónap múlva. Hogy nézünk ki? Boldogok vagyunk? Kiegyensúlyozottan működik minden körülöttünk? Milyenek a színek? Jóérzés belegondolni? Ha igen, akkor vállaljuk, s engedjük növekedni. De ha nem, akkor csukjuk be a szemünket, kicsinyítsük le egész parányira magunkat, s lépjünk be a méhünkbe, (ha nekünk nincs a párunkéba:)). Keressük meg a magzatot, s az ezüstzsínoron hozzácsatlakozott lelket kérjük meg, hogy jelenjen meg előttünk. Elképzelhetjük a méhünket egy hatalmas teremnek is, amelynek közepén kényelmes fotelek és egy asztal látható. Üljünk le, s kínáljuk hellyel ezt a lelket is. Kérjük meg, hogy csukja be a szemét. Milyennek látjuk őt? Nézzük meg alaposan, érezzük őt. Még mindig meggondolhatjuk magunkat, s ha úgy érezzük testet akarunk adni neki, mosolyogjunk rá, öleljük át, s fejezzük be a meditációt. De ha biztosak vagyunk a döntésünkben, érezzük, hogy elönt minket a szeretet és az Univerzum békéje. Koronacsakránk megnyílik, s átáramlik rajtunk a hála, s jóérzés, a földcsakránk is kinyílik, s beáramlik a Föld békéje s szeretete. Szívcsakránkból irányítsunk felé egy rózsaszín vagy zöld fénynyalábot, s lássuk ahogy belép az ő szívébe, s feltölti a lelkét. Mondjuk el neki, hogy mennyire hálásak vagyunk, hogy megismerhettük őt, s nagyon szeretjük, s köszönjük, hogy ezt a tapasztalást általa megélhetjük, de úgy érezzük, hogy még nem jött el az ideje annak, hogy testet adjunk a számára, nem érezzük még késznek rá magunkat, úgy érezzük, hogy most időre van szükségünk.
Ha elfogadja a döntésünket, kérjük meg, hogy bólintson egyet, s lássuk, ahogy a megtermékenyült petesejt egyre kisebb és kisebb lesz, míg végül teljesen felszívódik.
Ha úgy érezzük, hogy nem fogadta el a döntésünket, beszélgessünk tovább vele. Legyünk őszinték, és végig a szeretet szóljon belőlünk. Tartsuk fent ezt a szeretettel teli állapotot. Ismételjük meg a meditációt minden nap többször, amíg úgy érezzük sikerül vele megbeszélnünk. De ha nemtudjuk meggyőzni, gondoljuk át újra, mielőtt a fizikai szinten megvalósított döntésekig jutunk. A Hellinger terápia pont az ilyen nem elfogadott, de mégis tovább hurcolt lelkekről szól, akik odatapadnak, ottmaradnak az élők életében, (meg még sokminden másról is) s csomó olyan dolgot okoznak: függőségek, betegségek stb, amiknek nemtaláljuk az okát. Valójában az ő el nem fogadottságuk, kirekesztettségük bújik meg emögött. Akit bővebben érdekel a téma, ajánlom figyelmébe Jung Kinga barátnőmet, aki professzionális családállítással foglalkozik, s a boldogasszonyvolgye@gmail.com e-mail címen lehet hozzá bejelentkezni, tőle kérdezni.

Ima

Posted on by

Szeretlek mindenség, szeretlek lényegem, köszönöm fényegység hogy mindig törődsz velem.

Feltöltöd lelkemet, feltöltöd szívemet, hogy lássam a lényeget, a jóérzést jókedvet.

Bőségben élek, bőséget remélek, épp ezért mindenért megbocsátok néked.

Mély belső fénnyel vagyok aki vagyok. Hálát adok. Adok kapok.

Tökéletes napom derűben teljen, jóidőben legyek a legjobb helyen.

Áldásomat küldöm az egész világra, s minden sérelmemet szívem megbocsátja.

Bocsánatot kérek, az általam bántottól, szívből remélem, hogy ő is megtisztul.

Bőségem végtelen, látóterem bővül, egy vagyok s végtelen, kincsem a lényegem, minden sikerül.

Fényangyal csapat kísérje utamat, s terjedjen szét a világban, az áldás, jóléttudat.

Versformában. Így könnyebben megjegyzik. A saját lányomból indultam most is ki, ő imádja a versikéket. Jó, ha beleéljük magunkat, mert annál több jó dolog érkezik az életünkbe. Ahogy az agykontroll is működik: minél jobban át kell élni a vágyott képet, eseményt, érezni a szagokat, tapintást, minden érzékszervünket használni kell, s akkor bejön, amire vágyunk.