Kicsit elakadtam. Összejöttek a dolgok. A gyerek most is rajtam lóg, s azt hajtogatja, karikát szeretnék, s miközben írom a betűket, neki be nem áll a szája: még, még mégegyet, én is akarok írni mégegyet! Na ilyenkor legyen okos az ember lánya:) Ráadásul sorban romlik el minden, a kocsi még mindig nincs kész, szóval tényleg kirakhatom minden területen az elakadásjelzőt. Hogy mi van ilyenkor? Először is ha már felismerjük, jó úton járunk. Valamilyen iránnyal baj van, azt akarja mindez mondani nekem. De mi is? Ezen még sokat kell agyalnom. Bár, pont ez a lényeg. Hogy ne agyaljunk ilyenkor. Csak hagyjuk átfolyni magunkon a dolgokat. Régebben amikor pechsorozat indult az életemben, egy idő után már annyira rossz volt, hogy átfordult, s mikor történt valami újabb rossz, már csak nevetni tudtam rajta. Így fordult át. Persze most nem drámákra kell gondolni, hanem hétköznapi apró bosszúságokra.
Nem szólok a gyermekről. Magunkról szólok. Magunkat ha átneveljük, tudatosítjuk, jobb szülőkké, kiegyensúlyozott emberekké válunk. Ez is hozzá tartozik a valláshoz, a neveléshez. Az általam feltérképezetthez.
Visszatérve az elromlott dolgokhoz. Ráadásul folyton a halálról is álmodom. A halál valaminek a vége, másnak a kezdete. Új időszak érkezik. Nem is bánom. El kell engedni a múltat, s helyet adni valami újnak. Egy kép ugrik be: megrázom magam, lehullik a sok fáradt, “elromlott” energia, seprüt ragadok, összesöpröm, s kidobom a szemétbe. Így már a nagyon rossz sem tűnik annyira rossznak, van ami javítható, amit meg cserélni kell, újat venni, az meg legalább egy darabig jó lesz, s még garanciális is. Semmi sem történik véletlenül, mindennek megvan az oka az én életemben is. Pl. rossz a szivattyúnk, nemtudunk locsolni, kókadozik a kert. Vízhiány. Vízzel kapcsolatos gondok. A víz az érzelem. Vízelem. Ezzel van dolgom. Tudatosítanom, átengednem magamon. Ha megoldom, helyre áll. Bár inkább veszek egy új szivattyút. De ha nem oldom meg, az is valami kapcsán el fog romlani. Szóval valahogy így működik.:)