Hiába menekülünk, talán egy életen át is, feloldozást, megkönnyebbülést csak az jelenthet, ha oda megyünk, ahol a sérülés történt. Megszemléljük, amit látunk és érzünk, azt pedig elfogadjuk. Magunkba beengedjük teljesen, hogy ne kísértsen tovább, és így, ha a részünkké válhat, nem lesz ellenség többé. Megerősödünk általa.

Mert megtapasztaltuk, megismertük, átéltük és mert magunkhoz ölelve, elfogadva azt, szeretettel kivesszük a méregfogát is. Illetve ki fog hullani magától is. Gyógyírré válik.

Részünké válhat. Ezzel, hogy szeretettel átadjuk magunkat neki és nem futunk előle még sokáig, sok jó dolgot vonzhatunk be az életünkbe.

Ha tisztelettel meghajlunk előtte, hosszan, akár képzeletben, akkor megtapasztalhatjuk, hogy az elfojtott, ellenünk forduló, emésztő energiák hogyan változnak meg.

A családállítás módszerével könnyen megtehetjük magunknak is, hogy a megtagadott szülőt, édesanyát, édesapát vagy testvért, vagy más valamiért kirekesztett embert lehunyt szemmel magunk elé képzeljük, felidézzük az ő alakját, a fájdalmat, amit okozott nekünk, hosszan a szemébe nézünk, csendesen, és aztán meghajlunk előtte, teljes szívünkből.

Az elfogadás, a szeretet és az ölelés azt jelzi a kirekesztettek számára, hogy: „Elfogadlak, annak, aki vagy.””Tisztelem a sorsodat.”

A tiszteletteljes, teljes szívből való meghajlás, ami sokszor nagyon nehéz, elindíthat egy gyógyulási folyamatot. Azt jelzi: „Én, elfogadlak annak, aki vagy.” „Tisztellek annak, aki vagy.”

Édesanyánknak, Édesapánknak a szemébe nézve kimondhatjuk ezt is, ha életünkben soha nem tettük meg, akkor is, ha soha nem is ismertük: “Édesanyám” “Édesapám”

Azzal, hogy elismerjük, megtiszteljük a szüleinket, önmagunkat tiszteljük, és szeretjük. Aki nem tiszteli a szüleit, nem tiszteli önmagát sem. Különféle rossz, káros folyamatokat indít el ezzel a saját életében. Kirekeszti azt, ami a része. Megbetegíti saját magát.

Próbáljuk ki ilyenkor Karácsony táján, hogy akár a képzeletünkben is milyen szép szeretetteljes pillanatokat élhetünk meg magunkban, azokkal is, akik már eltávoztak, nem élnek közöttünk, messze vannak, fizikailag, vagy nem vagyunk még képesek találkozni velük személyesen.

Ennyi csak: Képzeljük őt, őket magunk elé, nézzünk a szemükbe, s ha elérkezik a pillanat, hajoljunk meg őszinte, tiszta szívvel előttük, hosszan. Amikor kiegyenesedve újra a szemükbe nézünk, valami nehézségnek inthetünk búcsút. Ez a megkönnyebbülés. Megtettük, ami tőlünk ebben a pillanatban telt.

Az élet egyik súlyos kövét, ami eddig ott terpeszkedett az utunkon, elvitte a szél.

Szabadságot ad, ha képesek vagyunk tisztelni az „ellenséget” – aki valójában segítőként van jelen az életünkben. Segít, hogy közelebb kerüljünk saját magunkhoz, a gyógyító, teremtő energiáinkhoz.

Próbáljátok ki ezt a gyakorlatot! Meg lehet hajolni a kövérség, a depresszió, Apa, Anya előtt, a sikertelenség, vagy maga a fájdalom és betegség előtt is.

Családállításon nagyon szépen lehet látni, hogyan rendeződnek egy katartikus megtisztulás után az energiák, hogyan nyugszik meg a Rendszer. A nyugtalanság, rendezetlenség hogyan alakul át Renddé. Mert minden nehéz helyzetben ott rejtőzik a megoldása is.

Az elfogadással olyan út nyílik az energiák rendeződése miatt, ami immár nem elválaszt, hanem összeköt.

Egy ilyen út pedig nem a fájdalom, szenvedés jelképe többé, hanem a tiszta szereteté.

A Szív Útja.

Szeretettel:

Jung Kinga

Képek: http://www.energiagyogyaszat.lapunk.hu/?modul=galeria&a=7941