Ott abban a pillanatban is visszalépek a mostba, ahogy leállítom az elme kitalációját, amely, ha hiszek neki, képes még meg is teremteni. Ezért van annyi paranoia, rossz érzés az emberekben, hagyják az elmét dolgozni, pedig nem kéne. Amire még figyelek mostanság, az a nem szócska, hiszen minden megtörténik, amit kérünk, s most valahogy sokkal gyorsabban, hiszen vékonyodik a fátyol, s ha úgy fogalmazzunk hogy benne a van a nem szócska, akkor az ellenkezője válik valóra. Tudatosan, odafigyeléssel átprogramozhatjuk a gondolatainkat.
Tegnap a lányom sógornőm eljegyzési vacsoráján szóba hozta Jézuska házát. Nagypapa egyből dicsekedni kezdett leendő sógorom vallásos nagymamájának: A gyerek azt mondta, hogy voltunk a Jézuska házában! Nem ezt mondta, csak ezt a két szót mondta Jézuska háza. Válaszokat várt. Már megjegyezte, hogy nagypapa jár oda, de nagymama nem. Pedig nagymamáért rajong igazán. Figyel. Kinek van igaza? Nagymama miért nem jár a Jézuska házába? Még nem kérdezte meg. De megfogja. S ha csak nagypapa jár, akkor őt miért viszi, nagymamát pedig miért nem? Mi van ott, amit a nagymama nem szeret?
Én egyenlőre csak figyelek, s nem szólok. De figyelek. Az elején zavart, hogy meg sem kérdezte a véleményem, hogy mit szólnék hozzá, hiszen katolikus esküvőnk sem volt, de neki ez nem tűnt fel. Van ugyanis a katolikus esküvői fogadalomban egy olyan rész, ahol megígértetik, hogy a gyermekemet is a katolikus egyház tanításai szerint fogom nevelni. Régóta tudom, hogy nem fogom. Akkor meg minek hazudjak? Emlékszem unokahugomra, amikor ideért a fogadalomban, hogy egy pillanatra meghökkent, de már nem volt visszaút, végig kellett csinálnia, megfogadnia azt, amit nem fog, mert ő biztos nem fogja így nevelni, még ha járt is katolikus gimnáziumba pár évet.
Alapvetően a szeretetre való nevelés jó, szeresd felebarátod, mint tenmagad, ezzel nincs semmi baj, de a sok korlát, szabályozgatás, keretek, azzal van a baj. A templomtól csodákat várnék, mert azok megerősítenek a hitben, még engem is gyarló kételkedőt. Bár nem a mindenhatóban nem hiszek, hanem a hagyományos vallásban, hogy csak Atya lenne, Anya nélkül. Mindennek két oldala van, s ugyanúgy létezik mennyei anya, ahogy atya is. Nélküle nem lenne egész. A hagyományos vallások démonizálták az ősanyát, s kitiltották az Istenek közül, holott a Föld is nőnemű, az édes Anyaföld.
A templomnak erőhelynek kéne lennie, hiszen arra is épült, s nemcsak az Attila dombon kéne éreznem a feltöltődést, vagy a többi természeti erőhelyen, hanem a templomban is. Baj, hogy nincs ez már így. Gyermekkoromban, Csíksomlyón éreztem töltődést először és utoljára templomban, egy misére érkeztünk kicsit megkésve.
Tolle azt mondja: légy alkimista, változtasd az alapfémet arannyá, a szenvedést tudatossággá, a szerencsétlenséget megvilágosodássá. Vagyis a gyermekből neveljünk teljes lelket, ne a szenvedést, önsanyargatást, és lemondást tanítsuk meg neki, hanem azt, hogy hogyan tartson olyan rendet a lelkében, amellyel az elérhetetlennek tűnő dolog is elérhetővé válik. Tanítsuk meg neki, hogy ő maga a csoda, akinek bármi sikerülhet, ha hisz önmagában, segít másoknak, s jelen van. Nem különválik, hanem része az egységnek. S ha nem az egó irányítja, minden adódik magától. Az Univerzum gondoskodik rólunk. Ha jelen vagyunk. Itt és most.