Magfalva, Gomba mellett egy önálló település. Lakói a természetes életmód hívei, mindent maguk készítenek, szalma-, vályogházakat építenek, kemencében sütnek, biogazdálkodnak. Még kevesen élnek ott, de sokan járnak ki oda, s segítenek gyümölcsfákat telepíteni, építkezni, kézműves mesterségeket tanulni és hasznosítani, hogy fejlődjön, szépüljön a hely, s élhetővé váljon még több betelepülő számára.
Géczy Gábor a terület tulajdonosa, jelenleg népi gyógymód tanfolyamokat tart, aki mellesleg asztrofizikus. A Régió 4 újságnak készítettem vele interjút néhány hónappal ezelőtt, s a sok érdekesség mellett, amiről beszélt, egy valami nagyon elgondolkodtatott: azt mondta, van a nő és a férfi, összeházasodnak, gyerekeik születnek, kocsit vesznek, felépítik a házat, garázst, csinosítgatják, szépítgetik, aztán mikor már nincs mit csinálni, a ház különböző szögleteibe húzódnak, egyre távolabb vannak egymástól, s végül elválnak.
Régen ez nem így működött: voltak közösségek, egymást segítették, ha az egyiknek kész lett a háza, mentek, segítettek a másikét felépíteni, stb. Elidegenedés van az emberek között, s Géczy Gábor ezt akarja visszafordítani, egy pici maggal, egy kisebb közösséggel, amely példaértékű lehet, hogy egyre több ilyen “falu” szerveződjön.
Csapó Ida is mostanában arról ír a blogjában, hírleveleiben, hogy ha nem működik egy házasság, merjen kilépni belőle a nő, mivel női blogot vezet, de persze ez férfiakra is vonatkozik. Igaza van, mert sokan csak azért maradnak egy rossz kapcsolatban, mert anyagilag nehéz lenne boldogulni, főleg több gyerekkel, de kellő erővel ki lehet lépni belőle.
S ha belegondolok, ez is miről szól? Mármint a rossz házasság, amelyből nem mer kilépni valaki. Nem akarunk saját sorsunk kovácsa lenni, úgymond, hagyjuk, hogy mások irányítsanak, de mivel ez nekünk sem jó, végül a teljes eltávolodáshoz, elidegenedéshez vezet mindez. Aztán vagy elválunk, s hibáztatjuk a másikat, vagy belebetegszünk, s meghalunk. Tudom szélsőséges példák, de elég általános ez, nem? Mi formáljuk az életünket, s hogy hova jutunk a másikkal, az sokban rajtunk is múlik.
De persze van olyan, hogy tévedünk, beleugrunk egy házasságba, elvakít a szerelem, s mikor a rózsaszín köd elszáll, kiderül, hogy egyáltalán nem olyan, mint amilyennek elképzeltük álmaink lovagját, hercegnőjét, s már nem tudunk, nem akarunk vele élni. De ha tudatosan választunk, s később vannak is nehézségek, meg tudjuk oldani, beszélni, át tudjuk vészelni, túl tudjuk élni, együtt, egymással, egymásért. Hiszen a gyerekeinknek mindkettőnkre szükségük van, s amíg működik, ne hagyjuk veszni ezt az állapotot, hiszen sok sérülést, drámát, fájdalmat kerülhetünk így el.
Sértődések helyett, inkább beszélgessünk, s tanítsuk meg a gyereket is erre, hogy megtanulja elmondani, hogy mi bántja, s ne magába zárja, s persze hallgassuk is meg, ha beszélni akar.
Bár minden tapasztalás, legyen az akármilyen rossz is, a fejlődésünket szolgálja, egyfajta fok, mérföldkő, amely a változást segíti, erősíti, hiszen nincsenek véletlenek. Talán, az együttélés példájára visszatérve, az önállóság felvállalása, sokaknak ez a dolguk a válással, megélni önmagukat, erejüket, visszakapni önbizalmukat azáltal, hogy a saját lábukra állnak.
De szerintem sok esetben nem a másik fél a hibás, mindezért, s nem is az egyik, hanem a hibás nevelés. Persze nehéz jól csinálni, mondhatjuk, de figyelni kell az intő jelekre, s egy félénk, visszahúzódó gyerek önbizalmát erősíteni kell, hogy felnőtt korában ne kerüljön például ilyen helyzetekbe. Hiszen a boldogsága nekünk is fontos, hogy boldogulni tudjon, kiegyensúlyozott legyen, s mivel mi vagyunk a legfontosabb tükör neki, amelyet magába szív, és utánoz, figyeljünk oda arra, hogy mit tükrözünk vissza neki, akár a társunkkal megélt mindennapokban.
Az önbizalom erősítésre meg remek dolog a sport például, olyan sport választása persze, amelyben a gyerek örömét leli, hiszen a sikerélmények mellett, kitartást tanul, alázatot, a további sok más előnye mellett.
Magfalvát pedig ajánlom mindenkinek, akár egy kirándulás erejéig, Gomba után kicsivel, Monor előtt. Érdekes, hogy sokszor a mellékutak mellett találhatók az értékes helyek, energetikai központok, nem? Magfalvának is van energetikai csomópontja, pont olyan, mint Tápiószentmártonban, az Attila dombnak. Csak ezt jóval kevesebben ismerik, pedig itt még belépőt sem kell fizetni.