Tudatosságról szól a móka, de valójában elég ez? Figyelek, figyelek, de ha nem vagyok eléggé jelen, benne az adott pillanatban, akkor ez inkább sodródás, mint valós tapasztalat.

Van aki agykontrollal csodákra képes. Csupán azáltal, hogy használja az elméje erejét. Nem veszti el magát a részletekben. Ha valami nem megy, egyszerűsít. Mert a megoldás ez: tesz érte, hogy a dolgok változzanak. S mivel képzeletünk határtalan, hát szárnyra kap, s együtt repül az áramlattal.

Szükség van a pozitív képekre. Jobbításra. Saját házunk tája rendberakására. És szükség van gyakorlásra. Csodák születnek belőle, s csak kapkodjuk a fejünket, mennyi változás, mennyi pozitív energia áramlik vissza hozzánk.

Merjünk álmodni. Ne fásuljunk bele elménk poklába. Lássunk ki belőle, s lássuk meg a kristálytiszta valóságot, amely leírhatatlanul szép. Használjuk a képzeletünket, és teremtsünk, egészséget, bőséget, kiegyensúlyozottságot, de legfőképpen elégedettséget. Békét ömagunkkal és világunkkal. Mert akkor minden rendezetté válik.

“Így rendeltessék:) mondá az angyalom… vajon te is meghajolsz? Vagy csukott szemmel éled tovább életed? S egy reggelen, azt álmodod, hogy légüres térben haladsz, a többiek nem látnak, nem hallanak már, de te mész, végeznéd a dolgod, a megszokott rutint követnéd, fásultan, belassultan. Pedig vége van már. Minden elcsendesült.

A légvár összeomlik. Maradsz te és a színtiszta tudatosság. Menny vagy pokol? Így csak a lélekbe markoló végtelen magány.”

-részlet-