Jung Kinga dúla, családállító, parapszichológus barátnőm írása:
“A méhem szent, és az életem is az.
A méhem a menny kapuja itt a földön,
és az életem is az.”
(Méh mantra, részlet a Szakrális Nő című könyvből)
Nagyon komoly tapasztalásokat szerezhetünk önmagunkról, ha elkezdjük végre értelmezni testünk üzeneteit, a lelkünk figyelmeztető szavát.
Sokféle női betegség létezik, s mindegyiknek az alapja, hogy valami a Férfi-Nő kapcsolatban megbillen, nincs egyensúly. Amikor egy nőnek az EGÉSZ-ség-e megbomlik, részekre szakad, elsősorban azt kell megnézni, hogy miért adott helyet a betegségnek? Mit hívott be önmagának, és miért? Ha komolyan elszánja magát, és utána ered saját magának, saját testének üzeneteit kezdi fürkészni, akkor ez biztos jele annak, hogy eddig nem élt tudatosan. Nem volt tudatos a nőiségére, anyaságára, a kapcsolataira, a partnereire.
Akit beengedünk a “méhünkig”, az szent számunkra. Ha nem az, akkor ott már kereshetjük a baj forrását.
A nő életében, ha a férfiakkal való kapcsolódási pontokon valami félresikerül, nem teljesedik be olyan módon, ahogyan azt ő szeretné, vagy helyesnek érzi, akár tudattalanul is, az ide raktározódik, s minden ilyen apróságnak tűnő tétova érzésfoszlány, gondolat, tapasztalás felgyülemlik idővel.
Egyetlen nagyobb vagy több apró, kisebb kellemetlenség, probléma formáját ölti magára, amely kellő odafordulás, figyelem és tudatos gyógyítás hiányában akár jóvátehetetlen, visszafordíthatatlan folyamatokhoz is vezethet.
Van pl. Társad? Milyen a szexuális életed, ha van? Teljes benned az odaadás, az elfogadás? Boldogságodat leled a szerelemben, a szeretkezésben? Akaratodon kívül történnek dolgok a szexben veled? Nehezen nyílsz meg? Nem kívánod a társadat, mégis odaadod magadat neki? Tiszta szívvel szereted a társadat, akit beengedsz magadba, akinek megnyílsz? – ilyen kérdéseket kell feltennünk magunknak, ha gyógyulni szeretnénk, abból, ami már megtestesült számunkra megbetegedés formájában.
A Méh a Találkozási pont. A Kapu. Élet és Halál egyaránt megfér benne, szeretettel. Akkor van probléma, ha felborul az egyensúly… Mindenkinek, aki a Méhével akar foglalkozni, annak el kell jutnia a Férfi – Nő kapcsolathoz. Elsősorban önmagában, de konkrétan a nőknek az életükben fontos szerepet betöltő férfiakhoz, akiket a méhükig engedtek.
„Fájdalom Ideje
Tisztánlátás Ideje
Öröm Ideje
Figyelem Ideje –
Bennem a Figyelem
Bennem a Lélek
Bennem a Bizalom
Bennem a Szerelem.”
Ez a pár sor felidézi, amit egy nő a méhéről, szent, szakrális részéről érez, gondol, tapasztal.
Ez a hely a Születés misztériumát rejti magában. Itt változik az Üresség, a Mindenség formájává. Innen születik az Élet és a Halál, hiszen, ne feledjük, az a nő, aki az Élettel ajándékozza meg gyermekét, egyúttal a halállal is megajándékozza őt. Mindezt olyan Szerelemmel teszi, aminek titkát csak az Édesanyák ismerik.
Sok régi dal hordozza magában a Titkot, szép példája ez annak a fájdalomnak, amit minden Anya érez, s minden Gyermek érez, s minden Férfi is érez:
„Engem anyám megátkozott, mikor a világra hozott…”
Ebben a sorban benne van az üzenet, hogy tudom, mindannyian tudjuk, Édesanyánk Szerelme teljes irántunk. Ezt elfogadni, beengedni magunkba, tudatosnak lenni rá – a Megvilágosodás csíráját is hordozza magában, egy lehetőség számunkra.
Tegyünk azért, hogy a Méhünk egy életen keresztül életet adó, EGÉSZSÉGes, Boldog, Teljes és Egész maradhasson, a mi és társunk örömére, hogy gyermekeink jövőjét hordozhassuk, s a férfiak életének értelmét jelenthessük.
Tudatosan őrizzük magunkban a Tudást, ápoljuk azt egy életen keresztül, és adjuk tovább gyógyító asszonyiságunkat leányainknak is, ahogyan azt anyáink is tették.
Ha pedig nem tették, valamiért, akkor fedezzük fel magunkban, s ne engedjük eltűnni végérvényesen.
Bővebb infó, személyes vezetés:
http://www.eletkor.hu/jung-kinga/mehgyogyito-kor/
Képek forrása:
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/6b/Gustav_Klimt_014.jpg
http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Gustav_Klimt_020.jpg
Jung Kinga