Döntések. Kicsik és nagyok, jók, rosszak, helyesek, helytelenek. Mint mindennek ebben a világban, két pólusa van. Ha az egyik mellett döntünk jobbra megyünk, ha a másik mellett, balra. De van olyan hogy jó vagy rossz, helyes, helytelen? Nincsen. Mindegyik egy tapasztalás. Egy irány. Meg lehet bánni, vagy lehet örülni neki, de semmi más, csupán tapasztalás. Más dolga nincs is. S valójában egyáltalán nem nehezek. Mondjuk időnként, döntésképtelen vagyok, vagy nehezen tudok dönteni. Gondoljuk végig, mitől félünk? A döntésünk súlyától? Pedig nincs súlya, pillekönnyű, s valójában nem is létezik, illúzió, egy kapu, amely két irányba mutat. Ha elengedjük a súlyát, s becsukjuk a szemünk, láthatjuk mindkét variációt, vagy akárhányat, mielőtt döntünk bármiben, s még ha nehéznek is érezzük, de amellett döntsünk, ami igazán jó érzést kelt bennünk, megnyugtat minket, megkönnyebbülünk tőle. Még ha az eszünk azt sugallja, hogy nem ez a megfelelő. Az érzésre hallgassunk, ez vezet át, segít továbbélni, játszani az élet nevű játékot, s akkor nem lesz semmi baj. Megtanuljuk fokról fokra egyre könnyebben venni az akadályokat, észrevenni a jelzőpontokat, átértékelni a mindennapokat, s minden reggel csodavárással kezdeni a napot, mert csodák történnek folyton velünk. Kell hogy lássuk is mindezt végre.