Társ és bőségtudat 1.

A párom, a párom, a párom, ő nem akarja, nem látja, nem úgy érzékeli, hülyeségnek tartja, nem lehet vele beszélni erről. Hányszor jutunk vajon erre a pontra? Aztán telnek a hétköznapok tovább, s nem változik semmi. Pedig mi próbálkoznánk, de valami mégsem teljes, mégsem az igazi.

A napokban megkaptam a házunk rám eső tulajdoni hányad rész utáni illeték csekkjét. Több mint kétszázezer forint. Ő persze mérges lett, tiltakozni kezdett, azzal jött, hogy még hány bőrt akarnak lehúzni rólunk, s élhetetlenné tenni az életünk, stb.

Pedig nincs mit ragozni rajta. Több hangsúlyt fektetünk a nincs-re, mint a van-ra. S még így is jól állunk, mert tavalyelőtt felmérték a házat, idén kijöttek még egyszer, aztán megint eltelt pár hónap, s végül küldtek egy csekket, tételesen felsorolva, hogy miből adódik össze. Mert a törvény az törvény.

Olyan valóságos ez! Annyira beengedjük az életünkbe, benne élünk, lételemünk a nincstelenség.

Néhány napja egy délalföldi szállodában jártunk, ott töltöttünk egy éjszakát. A szállodavendégek szinte mind középkorú, vagy még idősebb házaspárok, üzletemberek. Egyetlen fiatalt sem láttam, a személyzeten kívül. Mi is csak a férjem szállodaszövetségi tag kártyája miatt, amely ötven százalék kedvezményt biztosít, keveredtünk oda.

S persze a válság, meg mindenféle negatív szóözön nyomja a tudatunkba a szegénység, korlátok, nehézség, fizetési kötelezettség, kevesebb fizetés, mint amiből bőségben tudunk élni, félelemkeltő áramlatát.

Van, akiből ez alapból hiányzik. Valahogy meg sem hallja mindezt, nem érdekli. S láss csodát, jómódban él. Úgy helyezkedik, úgy házasodik, úgy történnek vele a dolgok. Valahogy csak megtörténnek, de mindig jól keveredik ki belőle.

Kiút? Először is tévéstop.

S kicsit eltúlozva, lelki szemeim előtt rengeteg hangosbemondó jelent meg, amely túlharsog mindent arról, hogy

TÖKÉLETESEN MŰKÖDIK MINDEN,

LÉGY TUDATOS,

LÉGY JELEN,

LÉLEGEZZ,

ÁLLÍTSD LE A GONDOLATÁRAMLÁST.

HAGYD, HOGY MAGUKTÓL TÖRTÉNJENEK A DOLGOK VELED.

Aztán zene.

A negatív gondolatfoszlányok áramlani kezdenek felfelé, nagy sötét felhővé egyesülve, s emelkedve az ég felé, ahol összetalálkoznak a szinte mindent átvilágító, ragyogó fényű nappal, amely magába olvasztja, elnyeli, átalakítja. Fénye még ragyogóbb, még világítóbb, mint valaha. Az emberek mosolyognak. Feltölti őket a fény. Aztán elcsendesednek, magukba mélyednek, s lélekben összekapcsolódnak. A fény még ragyogóbbá válik, újabb sötét gondolatfoszlányokat törölve le, lökve ki a föld felszínéről. Erősödik a fény, míg bolygónk kinyitja a szemét, nagyot ásít, megrázza magát, s a sötét térből felpattan, feljebb dobja magát egy fénylő magasabb idősíkba. Az emberekből törlődik a sok rosszérzés, s ahogy ráközelít kamerám a földre, vidám, bolondozó, kiegyensúlyozott embereket látok mindenhol, s persze ragyog a fény. Gyönyörűen süt a nap.

S a tartozás?

Elképzelem az összeget, amint átutalom netbankon keresztül. Beírom a pontos összeget, miután már mindent kitöltöttem, s megnyomom a mehet gombot. Látom, ahogy a listámon kipipálom ezt a tartozást. Megkönnyebbülök. Tartozás letudva.

De mi van az újabb és újabb csekkekkel?

Mindennap “kapcsoljuk be” a hangosbemondót, képzeljük el a fent leírtakat, emeljük ki a Földet a sötétségből, s utána lássuk, ahogy befizetjük, átutaljuk a csekket. Ha másokon segítünk gondolatban, az milliószorosan megtérül. Főleg ma, a tízmilliószoros napon.

A tornyosuló váratlan kiadások pedig fogyni kezdenek, s egyszercsak azt vesszük észre, hogy kezd végre maradni is valami, miután minden havonta kötelező csekket kifizettünk.

De ehhez persze a párunk szemléletformálása is kell. A kollektív tudat emelésébe persze beletartozik ő is, ha gyakran csináljuk, az ő szemlélete is változni fog.

folyt.köv.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.