Önbizalom, gyermeki én

A párkapcsolat is aggasztó kérdés. Gondolkodtatok már azon, hogy mi van, ha nem találja a gyerek a párját, s ott marad velünk, s látjuk, hogy boldogtalan. Szerintem ez minden szülő agyán előbb-utóbb végigfut. Na ilyenkor mondom, hogy Elme állj, köszönöm, hogy megajándékoztál eme gondolattal, de az én gyerekem úgyis boldog lesz, talpraesett kölyök, a lábai előtt fognak heverni a pasik, csajok, stb.

Önbizalom erősítő tréningre ilyen-olyan formában, szerintem már gyerekkorban szükség van. Kicsi lányom három évesen azon vitatkozik velem, hogy már pedig ő buta, és mikor mondom neki, hogy de ő ügyes, meg okos, ő továbbra is köti az ebet a karóhoz, és azt mondogatja, hogy ő buta, és még üti is magát ezért.
Önmarcangolás. A legjobb elkapni, s jól megölelgetni, hogy elmúljon a rossz érzés, de már egy három éves sem mindig hagyja magát, s ha idősebb lesz, egyenesen ciki lesz anya ölében ülni.
Az is jó megoldás lehet, ha van időnk s türelmünk hozzá, hogy amikor elalszik, az ágya mellé ülünk, s pozitív megerősítéseket mondogatunk neki. De berakhatunk ilyen meditációt is akár, vagy felébreszthetjük magunkat, amikor ő a legjobban programozható állapotban van, s elmondhatjuk neki, hogy mennyire szeretjük, s hogy mennyire nagyszerűnek tartjuk az ő lényét, s mennyire hálásak vagyunk az univerzumnak, hogy megismerhettük őt. Ja, és hogy az a buta, aki elültette benne ezt a gondolatot, mert ő okos, ügyes, stb. Szerintem ezek fontos lépések, s hogy csírájában gyomláljuk ki az önmarcangolást, mert később komoly bajai lesznek belőle.
Ismerősökön, rokonokon figyeltem meg, hogy mennyivel könnyebb lehetne az életük, a párkapcsolatuk, a párra találásuk egyáltalán, ha ezeket ők is megkapták volna gyerekként. Egyik unokatesóm mindig jó tanuló volt, pedig sosem láttuk tanulni, s kiegyensúlyozott, boldog élete van. S ha bele gondolok, kicsi gyermekkora óta csak pozitív megerősítéseket kapott a szüleitől. Sosem becsmérelték vagy kérdőjelezték meg a tetteit, sosem alázták meg, mindig csak és kizárólag dícséretet kapott. Ha rossz fát tett a tűzre, akkor is csak finoman szidták. De nem volt vele baj alapvetően. Annyi pozitív érzetben volt része, hogy nem volt szüksége arra, hogy rosszat tegyen, s ezzel hívja fel magára a figyelmet. Kamaszkorában is jófej volt, a barátai szerették, s jónéhányan a mai napig keresik a társaságát a régiek közül.
Nemszabad bombázni a gyereket ilyesmivel, hogy te úgysem vagy rá képes, mert már ettől is kevesebbnek érzi magát, s ez az idő múlásával csak mélyül. Sok dícséretet, és sok puszit, amíg tehetjük, adjunk inkább nekik, s nagyon sokszor mondjuk nekik gondolatban, hogy szeretjük, mert ettől ha nem is hallja, de érzi, csak erősebb, s sugárzóbb lesz a lénye, s a maga teljességében tudja önmagát s világát megélni. Áldás lesz rajta.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük