Könnyedség

Bármit is csinálsz, legbenső lényedben maradj mindig könnyed, csöndes, nyugodt, kiegyensúlyozott, írja Osho.

Mi az amit közel engedünk? Egyik nap rámijesztett a barátnőm, hogy beteg a fiam. Bömbölt, semmi sem volt jó neki, míg náluk volt. Aztán megérkeztem, s megnyugodott. De ez a szó, betegség, mint egy féreg, befészkelte magát a gondolataim közé. Árgus szemekkel figyeltem minden mozdulatát, de nem tűnt betegnek, jókedvű, vidám volt, s most is az.

Ha orvoshoz rohantam volna vele, csak magamat idegesítem fölöslegesen. Persze van úgy, hogy jobb ha megnézi, ha nem bízunk a megérzésünkben eléggé, én viszont úgy éreztem nem beteg, csak valami nem volt jó ott neki. Valamilyen jelzését nem vették úgy, ahogy az anyja szokta, s ezért nyűgös, bömbölős lett, amiért nem is hibáztathatók, hiszen minden gyermeket az anyja ismer általában a legjobban, vagy akivel a legtöbb időt tölti.

Sokan annyi fölösleges kört futnak, orvostól orvoshoz, mert beteg, nyűgös a baba, semmi sem nyugtatja meg. Mindez megelőzhető, kellő ráhangolódással. Csodákat zengenek a babamasszázsról is, hiszen az érintés erősíti a baba és mama kapcsolatát, kiegyensúlyozottabb, mosolygósabb lesz tőle a gyermek.

De egy sokat ölelgetett, szeretgetett gyermek könnyebben veszi a bacilusokat is, ha tudatosan odafigyelünk erre. Vegyük könnyedebben a napi akadályokat gyermekünk ellátása terén, s ne aggódjuk túl, mert így teremtjük meg. S mikor valóban beteg lesz ilyen helyzetekben, hozzáteszem, miattunk, akkor ne nyugtassuk magunkat azzal, hogy mi megmondtuk.

Megelőzés nem megteremtés a cél.

Ha látjuk lelki szemeink előtt a szörnyűbbnél szörnyűbb szituációkat, akkor valami le is képződik belőlük. Ha ilyen gondolataink támadnak, inkább mondjuk töröl, töröl, vagy köszönöm elme, szeretlek, s tudjuk, mindez nem valós, csak a félelmeink vetítik ki őket.

Hát persze, hogy aggódunk a gyerekért, szorongunk, mert mi van ha ez vagy az lesz. De nem lesz, ha nem engedjük megteremtődni. Mosolyogjunk, szeretgessük, adjunk neki vitamint, ha mégis aggódunk, s ha nem múlik mégsem a félelmünk, inkább vigyük el orvoshoz, olyanhoz, akiben megbízunk. Ha kételkedünk a gyermekorvosunkban, kérdezősködjünk, keressünk másikat, de lényeg a lényeg, találjunk vissza legbelső énünkhöz, mert ő tudja, hogy nincsen betegség, nincsen fájdalom, csak a szeretet, a jelenlét van. S ezt a babánk is nagyon jól tudja. Ha ezt látja rajtunk, ezt is tükrözi ő is vissza.

“A meditáció egyfajta gyógyszer: csak egy bizonyos ideig van rá szükség. Amint megérezted az ízét, többé nincs szükséged semmilyen speciális technikára – akkor a meditáció kitölti egész életedet.”

Osho kártya Szivárványok lovagja: Lelassulás

Osho kártya forrás: www.dudus.hu


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Könnyedség

Bármit is csinálsz, legbenső lényedben maradj mindig könnyed, csöndes, nyugodt, kiegyensúlyozott, írja Osho.

Mi az amit közel engedünk? Egyik nap rámijesztett a barátnőm, hogy beteg a fiam. Bömbölt, semmi sem volt jó neki, míg náluk volt. Aztán megérkeztem, s megnyugodott. De ez a szó, betegség, mint egy féreg, befészkelte magát a gondolataim közé. Árgus szemekkel figyeltem minden mozdulatát, de nem tűnt betegnek, jókedvű, vidám volt, s most is az. (tovább…)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük