Dimmenzióváltás, fényjármű

Merkaba.  Nevezik fényszekérnek is. Miután használni kezdtem évekkel ezelőtt, sok helyzetből kimozdított már. Van úgy, hogy megrekedünk, elönt a rosszkedv, s nemtudjuk merre tovább, nincs kedvünk semmihez, s belenehezedünk az adott helyzetbe. Nos, ilyenkor jól jön a Merkaba. Ha magunk köré építjük, s beindítjuk, már ha van rá engedélyünk felsőbb énünktől, a dolgok változni kezdenek. Maguktól. Continue reading »

Apróságok, sikerek

Kész van a vágyvideóm. Ismeritek a menetét? Ha nem, ajánlom a vagyvideo.hu oldalt, pontról pontra végigvezet az elkészítési folyamaton. Nem teszem ki, mert trehány módon nem jegyeztem meg, honnan vannak a képek, s a végén fel kéne sorolnom a szerzőket. Csak azt tudom, hogy a google és a flickr volt a segítségemre. Hát ez van. Gyarló vagyok.:) De ha valakit érdekel, szívesen elküldöm e-mailben.

Mi van mögötte?

Bűntudat. Napok óta foglalkoztat ez a szó. A gazdagnők hírlevelében is pont erről olvastam ráadásul ma. Nincsenek véletlenek. Sokmindent kell kioldanunk magunkból, hogy ez az érzés átalakuljon, s magunk is sugárzó kék rózsává váljunk.Vagy talán semmit, de akkor el kell tudnunk igazán engedni.
Először végiggondoltam, hogy mitől is van bűntudatom. Meg nem élt, beteljesületlen szerelmek, ki nem játszott kártyák, mindenféle eszembe jutott, de a legviccesebb az volt, amikor rájöttem, hogy bűntudatom van attól is, hogy bűntudatom van.
Szülőnek lenni is egy könnyen bűntudatot keltő tevékenység. Egy élesebb, hangosabb rászólás a gyerekre, netán egy pofon, fenékre ütés, komoly lelkiismeretfurdalást tud okozni. Pedig nem lehet mindig minden pillanatban türelmes, megértő, kiegyensúlyozott, a helyzetet tökéletesen kezelő szülőnek lenni. Mindenkinek vannak gyenge pillanatai. Tudjunk, s merjünk megbocsátani magunknak mindezért, s amikor csak tehetjük forduljunk szeretettel, s figyelemmel feléjük. Ők hamar megbocsátanak, s ha érzik, hogy szeretjük őket, sokkal hamarabb elfelejtik, mint mi, hogy valamiért bántottuk őket. De ha lehet, s nem ők a hibásak, próbáljuk a dühünket nem rajtuk levezetni. Ez is csak tudatosság kérdése.
Nemrég, amikor épp az ovis csoportomnak tartottam órát, beküldték az egyik óvónénit, hogy kicsit fegyelmezze őket, s nézze meg, hogy mit is csinálunk, hogy haladnak az ovisok. A lányom is ott volt, s a maga, lassan négy évével, még annyira nem szokott részt venni a foglalkozásokon. Mivel csoportszobában vagyunk, nem külön tornateremben, rengeteg játék is van ott, s azzal általában elfoglalja magát. Most is ez történt, miközben tanítottam, s fél szemem rajta, csakhogy egy idő után egyre feljebb kapaszkodott egy játék konyhaszekrényen, hogy ki tudjon szedni valamiket még a felső polcról. Határozott hangon rászóltam, s bár visszaszólt valamit, hogy mit akart onnan levenni, abbahagyta, s más játékba kezdett.
Később gondoltam bele, hogy az amúgy is kritikusan figyelő óvónő előtt, ha a lányom nem fogad szót, elvesztettem volna a hitelemet. De ha mindent ráhagynék, sosem lennék vele kemény, most ebben a helyzetben, elég valószínű, hogy egyáltalán nem érdekelte volna, hogy én mit akarok, s nyugodtan mászott volna fel tovább.

Szóval, ha tudatosan kezeljük saját keménységünket a gyereknevelésben, akkor a bűntudatunk is alábbhagy, mert az élet minket igazol, s a gyerek nem kerül szélsőséges helyzetekbe, nem bizonytalanodik el.
Mert, mondják az okosok, hogy a túl szabadjára hagyott gyerek nem tanul meg határokat tisztelni, bizonytalan lesz, nemtudja mit szabad és mit nem, mert nem mutatták meg neki. Merjünk nevelni, s merjük vállalni a hibáinkat, ha úgy érezzük, hogy mégsem nekünk volt igazunk.
folyt.köv.
Képek forrása: http://flickr.com/virnu/sets

Egymás szemében

Magfalva, Gomba mellett egy önálló település. Lakói a természetes életmód hívei, mindent maguk készítenek, szalma-, vályogházakat építenek, kemencében sütnek, biogazdálkodnak. Még kevesen élnek ott, de sokan járnak ki oda, s segítenek gyümölcsfákat telepíteni, építkezni, kézműves mesterségeket tanulni és hasznosítani, hogy fejlődjön, szépüljön a hely, s élhetővé váljon még több betelepülő számára.
Géczy Gábor a terület tulajdonosa, jelenleg népi gyógymód tanfolyamokat tart, aki mellesleg asztrofizikus. A Régió 4 újságnak készítettem vele interjút néhány hónappal ezelőtt, s a sok érdekesség mellett, amiről beszélt, egy valami nagyon elgondolkodtatott: azt mondta, van a nő és a férfi, összeházasodnak, gyerekeik születnek, kocsit vesznek, felépítik a házat, garázst, csinosítgatják, szépítgetik, aztán mikor már nincs mit csinálni, a ház különböző szögleteibe húzódnak, egyre távolabb vannak egymástól, s végül elválnak.
Régen ez nem így működött: voltak közösségek, egymást segítették, ha az egyiknek kész lett a háza, mentek, segítettek a másikét felépíteni, stb. Elidegenedés van az emberek között, s Géczy Gábor ezt akarja visszafordítani, egy pici maggal, egy kisebb közösséggel, amely példaértékű lehet, hogy egyre több ilyen “falu” szerveződjön.
Csapó Ida is mostanában arról ír a blogjában, hírleveleiben, hogy ha nem működik egy házasság, merjen kilépni belőle a nő, mivel női blogot vezet, de persze ez férfiakra is vonatkozik. Igaza van, mert sokan csak azért maradnak egy rossz kapcsolatban, mert anyagilag nehéz lenne boldogulni, főleg több gyerekkel, de kellő erővel ki lehet lépni belőle.
S ha belegondolok, ez is miről szól? Mármint a rossz házasság, amelyből nem mer kilépni valaki. Nem akarunk saját sorsunk kovácsa lenni, úgymond, hagyjuk, hogy mások irányítsanak, de mivel ez nekünk sem jó, végül a teljes eltávolodáshoz, elidegenedéshez vezet mindez. Aztán vagy elválunk, s hibáztatjuk a másikat, vagy belebetegszünk, s meghalunk. Tudom szélsőséges példák, de elég általános ez, nem? Mi formáljuk az életünket, s hogy hova jutunk a másikkal, az sokban rajtunk is múlik.
De persze van olyan, hogy tévedünk, beleugrunk egy házasságba, elvakít a szerelem, s mikor a rózsaszín köd elszáll, kiderül, hogy egyáltalán nem olyan, mint amilyennek elképzeltük álmaink lovagját, hercegnőjét, s már nem tudunk, nem akarunk vele élni. De ha tudatosan választunk, s később vannak is nehézségek, meg tudjuk oldani, beszélni, át tudjuk vészelni, túl tudjuk élni, együtt, egymással, egymásért. Hiszen a gyerekeinknek mindkettőnkre szükségük van, s amíg működik, ne hagyjuk veszni ezt az állapotot, hiszen sok sérülést, drámát, fájdalmat kerülhetünk így el.
Sértődések helyett, inkább beszélgessünk, s tanítsuk meg a gyereket is erre, hogy megtanulja elmondani, hogy mi bántja, s ne magába zárja, s persze hallgassuk is meg, ha beszélni akar.
Bár minden tapasztalás, legyen az akármilyen rossz is, a fejlődésünket szolgálja, egyfajta fok, mérföldkő, amely a változást segíti, erősíti, hiszen nincsenek véletlenek. Talán, az együttélés példájára visszatérve, az önállóság felvállalása, sokaknak ez a dolguk a válással, megélni önmagukat, erejüket, visszakapni önbizalmukat azáltal, hogy a saját lábukra állnak.
De szerintem sok esetben nem a másik fél a hibás, mindezért, s nem is az egyik, hanem a hibás nevelés. Persze nehéz jól csinálni, mondhatjuk, de figyelni kell az intő jelekre, s egy félénk, visszahúzódó gyerek önbizalmát erősíteni kell, hogy felnőtt korában ne kerüljön például ilyen helyzetekbe. Hiszen a boldogsága nekünk is fontos, hogy boldogulni tudjon, kiegyensúlyozott legyen, s mivel mi vagyunk a legfontosabb tükör neki, amelyet magába szív, és utánoz, figyeljünk oda arra, hogy mit tükrözünk vissza neki, akár a társunkkal megélt mindennapokban.
Az önbizalom erősítésre meg remek dolog a sport például, olyan sport választása persze, amelyben a gyerek örömét leli, hiszen a sikerélmények mellett, kitartást tanul, alázatot, a további sok más előnye mellett.
Magfalvát pedig ajánlom mindenkinek, akár egy kirándulás erejéig, Gomba után kicsivel, Monor előtt. Érdekes, hogy sokszor a mellékutak mellett találhatók az értékes helyek, energetikai központok, nem? Magfalvának is van energetikai csomópontja, pont olyan, mint Tápiószentmártonban, az Attila dombnak. Csak ezt jóval kevesebben ismerik, pedig itt még belépőt sem kell fizetni.

Mozgásos tudatos masszázsos nevelés

Valahogy csak belülről, ösztönösen figyelni, tudatosnak lenni, ez a jó nevelés titka szerintem. Akkor észrevesszük, amit meg kell látni. Persze lehet erre mondani, hogy fáradtak vagyunk, nemtudunk mindig figyelni, stb, s ez így van jól, de ha egyre többször csináljuk, s emlékeztetjük magunkat rá, akkor egyre gyakrabban menni fog. Akkor időben vesszük észre, ha épp valami baj érné, még ha apró is, időben szólunk, mielőtt megtörténik az akármilyen apró kellemetlenség, stb. Pont akkor lépünk be a szobába, mielőtt valami baj történne, s időben meg tudjuk akadályozni.
A mozgás is ilyen. Ösztönösen rá lehet érezni, hogy mi jó a babának például. Sokan sokféle tanácsot adnak, szakemberek is, s sokszor a lényeget meg nem veszik észre. Sablonok, átlagok szerint dolgoznak, hiszen ez a bevált módszer, de mindenki egyéni, s persze meg kell hallgatni őket, de nem mindig válik be az általuk javasolt út. Ők sem elég tudatosak, persze tisztelet a kivételnek, amit nem kell, túlaggódnak, s fölösleges vizsgálatokra küldik az embert a babájával, s amit meg észre kéne venni, azt meg nem látják meg. (Saját és környezetemben szerzett tapasztalat)
Fejleszteni az izomzatát mi magunk is tudjuk, ezért kapott ekkora teret a babamasszázs manapság. A lényeg, hogy hallgassunk az ösztöneinkre, mert akkor nemtudjuk elrontani. Ha félelemmel telve kezdünk bele, akkor inkább ne csináljuk, bízzuk másra, mert többet árthatunk, mint használhatunk. Higyjük el, hogy jól csináljuk. Akkor jól is fogjuk. A hit hegyeket dönthet:)

A nagyobbakat ugyanúgy lehet és kell masszírozni szerintem. Időnként megkérem a lányomat, hogy tapossa meg a hátamat. Utána azt kéri, hogy cseréljünk. Hát, az kicsit durva lenne, ha én állnék az övére, úgyhogy kézzel szoktam, kicsit megnyomkodom, s masszírozom. Szereti.

Meg egyáltalán, az érintés fontos nekik, hogy érezzék a közelségünket. Figyelek arra, pl. hogy amikor mindenáron az ölembe akar mászni, bármennyire is terhes, mert épp folyamatosan izeg-mozog, ne hárítsam, csak amikor már vagy ötödször mászik ki-be az ölembe, s rajtam tornázik. Olyankor aztán megelégelem, s lerakom. Nem veszi ilyenkor már zokon. Ha egyből hárítanám, megmaradna benne, s csak gyűlne-gyűlne, s gyúrná be a kis tudatalattijába.

Tegnap egy négy év körüli kisfiú a védőnőnél, azt mondta, hogy most ő nem fog sírni, amíg megcsinálják a szokásos vizsgálatokat. Aztán mikor rá kellett állni a mérlegre, eltőrt a mécses. Anyukájának ölbe kellett venni, s úgy mérték meg. Nekem ez furcsa volt: az én lányom sosem volt ilyen, s nem is értettem, hogy mitől borult ki szegényke. Félénk, gondolom, de ennyire? Biztos több minden van a háttérben, amiről nemtudok, s ha belegondolok, valójában bátor, mert ő megmondta, hogy ő megpróbálja legyőzni a félelmét, csak most nem sikerült neki, de legalább megpróbálta. Nembaj, majd legközelebb. Csodálatosak a gyerekek:)

Varázsszavak

Sok arc jön mindennap szembe velünk, ki szimpatikus, ki kevésbé az. Mindegyik tükör, és mindegyik rólunk szól. Nekem most az egyik tükröm, ovistárs anyuka, velem egyidős, fájdalmat okozott: szimpatikus volt, de egy vitás helyzet kapcsán, kibújt a szög a zsákból, s kiderült, hogy milyen is ő valójában. Csalódtam. Kerülöm. Azt hittem jófej. S fáj, hogy nem az. Szeretném, ha több jó ember lenne a földkerekségen. Ha erősödne az összetartás, s nem pedig az egymásnak keresztbe tevés nőne. Ráadásul úgy, hogy erre még büszke is valaki.
Olvastam egy gyakorlatot a szeretlek, sajnálom, bocsáss meg szavak mágikus csodatevő erejéről. Amikor eszembe jut ez a kiscsaj, elmondom a három varázsszót. Nem őt képzelem oda, hanem magamat az ő képében. Ő a tükröm. Az a tükröm, aki megbántott. Felszakított bennem valamit, visszatükrözött, amit még nem oldottam meg magamban, nem engedtem el, elfojtottam. Ezért kell azt mondanom neki: szeretlek, sajnálom, bocsáss meg. Neki, aki én vagyok. Így érezhetem a dühöt is, az iránt a másik csajszi iránt, de ugyanakkor a megbocsátást is. S ha gyakorlom, végül a lányra sem tudok haragudni már. S talán nem is találkozunk jó ideig, mert a szeretet energiája láthatatlanná tesz:) a haragja elől.

Ja és még valami, egy link:

Elgondolkodtató díjnyertes rövidfilm az éhségről. Hogy mire nem képes egy szülő, a gyermekeiért, ha azok éheznek!
http://www.cultureunplugged.com/play/1081/Chicken-a-la-Carte

Beszéd és kapcsolat

Olvastam valahol egy felmérésről, miszerint a szülők a kommunikációt, mint legnagyobb problémát jelölik meg a gyerekükkel való kapcsolatukban. S miután jól felcsigázzák az embert, hogy hogy lehetne mindezt kezelni, megoldani, drága konferenciára hívnak, ahol majd a szakemberek jól megmondják a tutit. Hát nemtudom. Én nem hiszem, hogy ők jobban tudják. Hiszen annyi sokféle élethelyzet van, s a jól bevált ősi módszernél senki sem tud jobbat. Szerintem.
Ha a gyerek időben meg van fogva, nemhagyjuk, hogy a fejünkre nőjön, persze kell hozzá egy szigort gyakorló apa is, nálunk ez vált be, akkor jobban tiszteli a határokat, s a hisztis kirohanások száma is rohamosan csökken. Egyik barátnőm próbálkozott a szabadelvűséggel, a mindent ráhagyok a gyerekre elvével, most pedig issza a levét, nemtudja kezelni cseperedő lányát, s nehéz harcokat vív vele.
Nagynénémnek sem vált be. Ő is mindent megengedett az unokahugaimnak, s kemény harcai, évei voltak a kisebbik lányával. Ez a gyereknek sem jó pedig, hiszen kellenek a határok, s tudom ezren leírták már, hogy ezáltal érzi biztonságban magát, de tényleg így van. Ez valóban működik.

Nehéz persze egy átdolgozott nap után leülni játszani, olvasni, beszélgetni kicsit, amikor legszívesebben magunkra húznánk a takarót, s jóéjt mondanánk mindenkinek, de ilyenkor érdemes kijelölni egy napot vagy legalább kettőt, mondjuk a hétfőt, amikor még annyira nem vagyunk elfáradva, hiszen hétvégén kicsit pihenhettünk, és a hétvégét, amikor leülünk s megbeszéljük velük, hogy mi a helyzet.
A gyerekek értelmesek, következetes többszöri beszélgetés után el fogják fogadni, hogy anyának, apának pihennie kell, de vannak olyan napok, esték, amik csak róluk szólnak, s sokkal nyugodtabb kiegyensúlyozottabb gyerekké alakulnak cserébe. Ha nem is rögtön, de változni fognak. Csak kezdjünk el velük beszélgetni. Meg fognak hallani, még ha elsőre úgy is tűnik, hogy nem. Ha megkapják az idejüket, még ha csak keveset is, változni fognak, s kevesebb lesz a bömbölés, kiabálás, hiszti.
Csak adjunk esélyt nekik. S magunknak is, jó szülőknek lenni.

Ölelés kontra hiszti

Hiszti. Váratlan és elemi erővel előtörő, szülőket a kétségbeesés szélére, s olykor szülői létük megkérdőjelezésére sodró erőhullám. Kezelése, megelőzése szinte lehetetlen. Velejárói: bömbölés, csapkodás, kiabálás.
Fel kellett mennünk Pestre valamelyik nap útlevelet csináltatni a gyerekeknek. A kocsinkat, mióta összetört, még mindig szerelik, úgyhogy kénytelenek voltunk vonatozni. Viszont így a lehetséges szundikálások három és féléves lányom számára kimaradtak, s mikor már majdnem végeztünk, előbújt s megszállta a hiszti. Pontosabban a hisztimanó. Én csak így hívom. Időnként fájdalmasan feljajdulok: a kicsi lányomat akarom, vissza akarom kapni! Nem ezt a hisztimanót! (Persze ilyenkor, ellenkezik, vitatkozik, s természetesen neki áll feljebb) Ismerős a helyzet? A vasútállomásig tartott a hiszti, próbáltuk figyelmen kívül hagyni, de esélytelenek voltunk. Mindenért bömbölt, mindenért kiabált, stb. S mikor már kellően fáradtan végre felszálltunk a vonatra, visszatért a kislány énje, s kezdte jóvátenni az eddigieket: a hátam mögé mászott, s valódi pránatisztító gyakorlatokkal tisztítani kezdte a hátam. Leszedte a súlyokat. Éreztem, hogy megkönnyebbülök. Ösztönösen jól csinálta. Szoktam tőle azt is kérni, hogy tapossa meg a hátam. (Persze nem a vonaton.) Tudom, vannak akik félnek ettől, mert mi van ha rossz helyre tapos, de én bízom benne, s tudom, hogy csak olyan helyekre lép, aminek szüksége van erre a nyomásra, súlyra, amit ő gyakorol ott akkor éppen arra testrészemre. Sokszor megerősített már ebben.
Tehát az én tapasztalásom, hogy vegyük rá őket, hogy masszírozzák a hátunkat. Annyira ügyesek! Erősítsük ezt a képességüket, s dícsérjük meg őket. Nekem is jól megy a masszírozás, energetizálás, ebben sosem korlátoztak a szüleim, s ösztönösen jól csinálom, megmaradt ez a képességem. Minden gyerek képes rá. Ne vegyük el tőlük. S mi is gyakran simogassuk, ölelgessük őket, hangsúlyozom, amíg lehet:), mert az érintés nagyon fontos egy fejlődő gyermek számára. S figyeljünk arra, hogyha ő közeledik, akármennyire fáradtak, nyűgösek vagyunk, ne hárítsuk, inkább fogadjuk el, bajunk nem lesz tőle, s az ő kis tudatalattijába pedig nem rakódik le egy negatív lenyomat, akármennyire jelentéktelennek is tűnik az egész. S akkor hisztiből is jóval kevesebb lesz.

Gyerekek és pénz

Kaptam egy levelet Csapó Idától a napokban: azt kérdezi mi a véleményem a gyerekek és pénz témáról. Gondolkodóba estem, hiszen ez is a spirituális nevelés része.
Tehát: ha a gyereket spirituálisan engedem fejlődni, nem hagyom magára, összefoglalva, nem tartom valószínűnek, hogy bármiféle gondja lehetne pénzügyei terén. Beosztani, spórolni, gyűjteni persze meg lehet tanítani, ha magam is jól csinálom, s jó példát mutatok, de az hogy mit csináljon a zsebpénzével, szerintem azért nem kéne feszegetni, mert úgy érezheti egy idő után, hogy még ebben is szabályok közé akarjuk szorítani, korlátozzuk a szabadságát. Egy kisgyereket még nem feltétlenül érdekel a gyűjtögetés, kivéve persze ha valamit kinézett, s meg szeretné venni (én is vágytam bizonyos bababútorra, amire lelkesen gyűjtögettem a zsebpénzem) .De annál jobban vágytam felnőtt lenni, hiszen a felnőtteknek mindent szabad.
Kényes téma szerintem a gyerekek és pénz kérdés, csinján kell bánni vele. Csak óvatosan.
Eddigi életem során sok gyereket ismertem már meg, láttam olyan gyereket akit marhára nem érdekelt, hogy a szülei miből teremtik elő a napi betevőt, csak azt látta, hogy van pénzük, s neki ez bőven elég volt. A testvére viszont spórolós volt, pedig senki sem tanította neki. Mindennek megnézte az árát, s ha drágának találta, inkább kifejezetten azt kérte, hogy ne vegyék meg. Pedig megtehették, hogy megvegyék, de neki mégsem kellett. Ezért is gondolom, hogy nem feltétlenül kell ezt bolygatni. Meg kell tanítani őket a vonzás törvényére, a vágyott képek megjelenítésére, de a pénzügyekkel még várjunk. Persze az más, ha kifejezetten kéri, kérdez róla, stb. Akkor lehet játékosan oktatni, de ha nem látjuk rajta, akkor hagyjuk játszani, engedjük hogy felhőtlen időtlenségben élje tovább gyermeki léte mindennapjait. Ha meg nagyon fontosnak tartjuk mégis, akkor játszunk vele gazdálkodj okosan-t vagy bármilyen olyan játékot, amely alakítja és fejleszti költekezési szokásait.