A keresztelő szent dolog nekem. S mivel én szültem, jogomban áll eldönteni, hogy ki mikor és mire kereszteli a gyermekemet. A keresztelés megvédi őt, s biztonságot ad, s engem megnyugtat, hogy már megkereszteltem. Ettől függetlenül elviszem majd egy templomba is, reformátusba, s ott is megkereszteltetem. Az alapvető lényeget a reformátusoknál is megtanulja, s a többit úgyis én teszem hozzá.
De visszatérve Oshora, idézem, “Előtted is csak a természet van, utánad is csak a természet van… miért kell akkor a közepén ekkora hűhót csinálni? Miért kell a közepén ennyire aggódni, ennyit nyugtalankodni, ennyire nagyravágyónak lenni? Miért ez a kétségbeesés?
Az egész út a semmi-ségből indul, és a semmi-ségben végződik.”
S hogy zárult após szervezkedése? Felvilágosítottuk, hogy nem lesz a gyerek katolikus, ahogy a nagyobbik sem az, s megkértem rá, hogy többet ne vigye katolikus templomba a nagyobbikat sem. Mert, csak összezavarja vele, s ehhez nincs joga. A gyermeki lényt tisztelni kell, s nem elrontani. Ő sokkal őszintébben szeret, s ölelget bárkit, ha késztetése van rá. Nem szégyelli a jóságát. S többet tud az isteni alázatról bármelyik felnőttnél. Hiszen ő maga a vallás, a dallam. Igen, nekem vallásom a gyermekem. Tudom. Hiszen ő az isteni részem, az önvalóm, csak éppen egy vagy több másik testbe zárva. S ebbe nem kontárkodhat bele senki. Mert akkor tűzokádó sárkánnyá változom!:):):)
Legutóbbi hozzászólások