Szeretnék egy helyet, ahol összegyűlünk, s saját szertartást kieszelve, énekkel, hangszerekkel, tánccal ünnepelnénk mondjuk hetente egyszer a létezést A helyszín változna, a résztvevők nem.
S megint megszólal az elme: de hát ki az aki, mindig ráér, s egy idő után úgyis lemorzsolódnak jónéhányan. A gyerekeknek külön foglalkozások lennének, tanítások, a csendről, önmagukról, a tudatosságról, meséken , s különféle szerepjátékokon keresztül. Ha átélik jobban megértik.
Lehetne persze csatlakozni újaknak is, ha a közösség is úgy akarja, s befogadja őket. Összehangolódás lenne, s mindenféle meditáció, aurafeltöltő, megtisztulást segítő gyakorlat. Lehetnének játékok, különböző helyiségekben, s amikor megérkezik valaki, húz egy kártyát, s abból kiderül, hogy éppen mire van szüksége a közös zenés, táncos hálaadáson, Földgyógyító meditációkon kívül, hogy melyik szobába menjen. Lenne pl. családállítás az egyikben, transzformációs játék a másikban, cash flow a harmadikban, stb.
Én így tudok elképzelni egy vasárnapi mise időt, de nem csak egy órában, hanem többen, hiszen ahol jól érzem magam, több időt szeretek tölteni, nem csak egy röpke órát.
Én így tudok elképzelni egy vasárnapi mise időt, de nem csak egy órában, hanem többen, hiszen ahol jól érzem magam, több időt szeretek tölteni, nem csak egy röpke órát.
0 Hozzászólás - “S ha lelkünk összeér”