Tudatosságról szól a móka, de valójában elég ez? Figyelek, figyelek, de ha nem vagyok eléggé jelen, benne az adott pillanatban, akkor ez inkább sodródás, mint valós tapasztalat.
'Csodák' kategória archívuma.
Isteni sugallat
Isteni sugallat. Ismeritek? A történet onnan indul, hogy van egy tinilány, akinek van két tesója, a bátyja autóbalesetben megsérül, és tolószékbe kerül, az öccse pedig amolyan magának való zseni, anyja tanár, apja rendőrfőnök. Eddig egy átlagos történetnek indul, csakhogy Joannak, így hívják, megjelenik Isten, egy jóképű középiskolás fiú személyében, s elkezd feladatokat osztogatni neki. Mert Joan, mint később kiderül, Jean D’Arc reinkarnációja, (bár ezt egyértelműen nem mondják ki, csak a film leírásából derül ki) s ezért láthatja Istent. Aztán persze nem tartja meg a sármos pasi külsőt, hanem a legkülönfélébb alakokban szólítja meg Joant, s adja a következő feladatot.
Kész van a vágyvideóm. Ismeritek a menetét? Ha nem, ajánlom a vagyvideo.hu oldalt, pontról pontra végigvezet az elkészítési folyamaton. Nem teszem ki, mert trehány módon nem jegyeztem meg, honnan vannak a képek, s a végén fel kéne sorolnom a szerzőket. Csak azt tudom, hogy a google és a flickr volt a segítségemre. Hát ez van. Gyarló vagyok.:) De ha valakit érdekel, szívesen elküldöm e-mailben.
Van úgy, hogy egy csöpp lény fejlődésnek indul a szívünk alatt, s mi még csak észre sem vesszük. Aztán jönnek a tünetek, s a sokféle reakció, vagy időben jött vagy nem, s ha igen, s vártuk már, indul a tervezés időszaka, s a sokféle kérdésre a sokféle válasz megrágása, elraktározása, kiszűrése. Telnek a hetek, még az elején tartunk, de már gondolatban a szülőszobán vagyunk.
Aztán valahogy idő előtt mégis vége szakad. Vérdarabokban távozik a kis élet, akihez annyi nagy reményt, álmot, jóérzést fűztünk. Miért? Kérdezzük magunktól? Mit nem csináltam jól? Miért? Kérdezzük a körülöttünk élőktől. Mit nem csináltunk jól? De lényegi választ senki sem ad, ami igazán megnyugtatna minket.
Nem volt még itt az ideje, vagy nem lett volna egészséges, s jobb most, mint később, ezek a bevált sablon, szinte már közhely számba menő, de mégis megnyugtatóan hangzó állítások, s talán minket is megnyugtatnak kicsit.
De a választ magunkban kell megtalálnunk. Vajon mi nem volt elég érett még bennünk, hogy végig tudjuk csinálni? Mi az amit nem dolgozunk fel saját nőiességünkkel kapcsolatban? Hiszen mi nők, ha valami bánt minket, a méhünkbe temetjük, oda zárjuk el. Vajon mennyi bánata van ezen testrészünknek, amire nem figyelünk, s nem hallgatjuk meg? Kilöki magzatunkat, nem tartja meg, miért lázad ellenünk?
Személyesítsük meg, vetítsük ki magunk elé, s beszélgessünk vele. Kérdezzük meg mi bántja. Mondjuk neki, hogy szeretjük, s sajnáljuk, ha megbántottuk, vagy ártottunk neki, s hogy bocsásson meg. Legyen a szövetségesünk, s ne az ellenségünk.
A gyermekünké főleg, nyújtson neki biztonságos otthont, növekvési lehetőséget. Simogassuk meg, s kérjük meg a fényangyalokat, hogy erősítsék, növeljék az energiaszintjét. Lássuk ahogy mosolyog. Öleljük át, s olvadjunk egybe vele.
Lássuk, ahogy megszületik a gyermekünk, érezzük az örömöt, ahogy a karunkban tartjuk. Éljük át a mindennapokat, ahogy becézgetjük, gondoskodunk róla, s ahogy ránk mosolyog. Legyünk jelen a pillanatban, s képzeljük el minél többször.
Sok arc jön mindennap szembe velünk, ki szimpatikus, ki kevésbé az. Mindegyik tükör, és mindegyik rólunk szól. Nekem most az egyik tükröm, ovistárs anyuka, velem egyidős, fájdalmat okozott: szimpatikus volt, de egy vitás helyzet kapcsán, kibújt a szög a zsákból, s kiderült, hogy milyen is ő valójában. Csalódtam. Kerülöm. Azt hittem jófej. S fáj, hogy nem az. Szeretném, ha több jó ember lenne a földkerekségen. Ha erősödne az összetartás, s nem pedig az egymásnak keresztbe tevés nőne. Ráadásul úgy, hogy erre még büszke is valaki.
Olvastam egy gyakorlatot a szeretlek, sajnálom, bocsáss meg szavak mágikus csodatevő erejéről. Amikor eszembe jut ez a kiscsaj, elmondom a három varázsszót. Nem őt képzelem oda, hanem magamat az ő képében. Ő a tükröm. Az a tükröm, aki megbántott. Felszakított bennem valamit, visszatükrözött, amit még nem oldottam meg magamban, nem engedtem el, elfojtottam. Ezért kell azt mondanom neki: szeretlek, sajnálom, bocsáss meg. Neki, aki én vagyok. Így érezhetem a dühöt is, az iránt a másik csajszi iránt, de ugyanakkor a megbocsátást is. S ha gyakorlom, végül a lányra sem tudok haragudni már. S talán nem is találkozunk jó ideig, mert a szeretet energiája láthatatlanná tesz:) a haragja elől.
Olvastam egy gyakorlatot a szeretlek, sajnálom, bocsáss meg szavak mágikus csodatevő erejéről. Amikor eszembe jut ez a kiscsaj, elmondom a három varázsszót. Nem őt képzelem oda, hanem magamat az ő képében. Ő a tükröm. Az a tükröm, aki megbántott. Felszakított bennem valamit, visszatükrözött, amit még nem oldottam meg magamban, nem engedtem el, elfojtottam. Ezért kell azt mondanom neki: szeretlek, sajnálom, bocsáss meg. Neki, aki én vagyok. Így érezhetem a dühöt is, az iránt a másik csajszi iránt, de ugyanakkor a megbocsátást is. S ha gyakorlom, végül a lányra sem tudok haragudni már. S talán nem is találkozunk jó ideig, mert a szeretet energiája láthatatlanná tesz:) a haragja elől.
Ja és még valami, egy link:
Elgondolkodtató díjnyertes rövidfilm az éhségről. Hogy mire nem képes egy szülő, a gyermekeiért, ha azok éheznek!
http://www.cultureunplugged.com/play/1081/Chicken-a-la-Carte
Döntések. Kicsik és nagyok, jók, rosszak, helyesek, helytelenek. Mint mindennek ebben a világban, két pólusa van. Ha az egyik mellett döntünk jobbra megyünk, ha a másik mellett, balra. De van olyan hogy jó vagy rossz, helyes, helytelen? Nincsen. Mindegyik egy tapasztalás. Egy irány. Meg lehet bánni, vagy lehet örülni neki, de semmi más, csupán tapasztalás. Más dolga nincs is. S valójában egyáltalán nem nehezek. Mondjuk időnként, döntésképtelen vagyok, vagy nehezen tudok dönteni. Gondoljuk végig, mitől félünk? A döntésünk súlyától? Pedig nincs súlya, pillekönnyű, s valójában nem is létezik, illúzió, egy kapu, amely két irányba mutat. Ha elengedjük a súlyát, s becsukjuk a szemünk, láthatjuk mindkét variációt, vagy akárhányat, mielőtt döntünk bármiben, s még ha nehéznek is érezzük, de amellett döntsünk, ami igazán jó érzést kelt bennünk, megnyugtat minket, megkönnyebbülünk tőle. Még ha az eszünk azt sugallja, hogy nem ez a megfelelő. Az érzésre hallgassunk, ez vezet át, segít továbbélni, játszani az élet nevű játékot, s akkor nem lesz semmi baj. Megtanuljuk fokról fokra egyre könnyebben venni az akadályokat, észrevenni a jelzőpontokat, átértékelni a mindennapokat, s minden reggel csodavárással kezdeni a napot, mert csodák történnek folyton velünk. Kell hogy lássuk is mindezt végre.
Tudom nyár van, s ilyenkor előbújnak legyek, szúnyogok, bogarak, minden ami nem kell, én mégis róluk írok most. Mindenkinek van saját szimbólumrendszere. Megfigyeltem például, hogy ha fekete rigót látok, amerre tartok akkor éppen, az rendben van, jó úton járok minden értelemben. A seregély, ha feltűnik, valamilyen váratlan hír, információ érkezik az életembe. A toll, madártoll, éppen előttem, bárhol megjelenik, az éppen aktuális gondolat, ami foglalkoztat hiábavalóságát jelenti. Ha vezetek éppen, s “átrohan”:) előttem egy galamb, lassítanom kell. Mindig bejön. Biztos, hogy valami történik ott előrébb, pl. egy kamikázé előző a szembejövő sávban, stb. De mivel lassabban megyek, elkerülöm a bajt. A legyek folyamatosan kellemetlenkednek. Ha valaki erősebb indulatokat küld felém, hirtelen megjelenik egy darázs vagy méh, ugrottam már fel a szobában a székről, mikor váratlanul megjelent, az erkélyajtón repült be, majd kilencven fokos fordulattal nekem akart rontani. Egy ruhadarabbal védekeztem, szerencsére megúsztam, ahogy jött el is ment, kirepült a nyitott ajtón. Szóval a legyek. Érdekes, ahogy most írok róluk, eltűnt mindegyik. Pedig eddig itt kellemetlenkedtek. Tudatossá váltam, már nincs hatalmuk felettem.:) Gondolatfoszlányok ők is, energiadarabok, kellemetlen érzések megtestesítői. Hiszen hiába hesegetem el, visszajönnek, mindent összemászkálnak. Régebben a szúnyogok ellen volt egy bevált technikám: elképzeltem magam köré egy energiaburkot, fényeset, szerettel telit, amely annyira sugárzott, hogyha abba szúnyog betette a szárnyát, nyomban holtan rogyott össze. De ez a verzió annyira nem tetszett, így inkább elképzeltem, hogy belerepül, fénygolyóvá válik ő is, majd kipattan, s mint egy számítógépes játék, eltalálja a többieket, akik szintén fénygolyókká válnak, s ez így megy a végtelenségig. (Persze azért a fecskéknek is hagyni kell valami ennivalót) De visszatérve a legyekre: ő az az energia, aki folyton kellemetlenkedik, levakarhatatlan, ha elzavarom, kicsit messzebbről figyel. Ha meg lecsapom egy légycsapóval, hamarosan jön a másik. A folyton beszélő lányom, mikor először látta, hogy mire való a légycsapó, hirtelen elcsendesedett. Kicsit megilletődött. Én sem szeretem az ilyen megoldásokat. Ezért keresem a spirituális eltűntetés módját. De egyenlőre csak a légycsapós verziót ismerem.:)
Egy újabb tapasztalás. Mi van ha már van elég gyerekünk, s egy lélek mégis úgy dönt, hogy márpedig nálunk akar testet ölteni? De mi nem akarjuk ezt valójában, mert nem érezzük még késznek rá magunkat, úgy érezzük nemtudunk eléggé figyelni majd rá, hiszen a többiek is kicsik még, s végén csak kiabáló, fáradt nyúzott anyának álcázott hisztérika jutna mindenkinek. Az elme persze pörög, mutatja az újabb és újabb utakat, lehetőségeket, mert mi van ha így vagy úgy vagy amúgy lenne.
De nézzünk mélyen önmagunkba. Valóban ezt akarjuk? Nézzük meg kilenc hónap múlva magunkat és környezetünket, aztán tíz majd tizenkét hónap múlva. Hogy nézünk ki? Boldogok vagyunk? Kiegyensúlyozottan működik minden körülöttünk? Milyenek a színek? Jóérzés belegondolni? Ha igen, akkor vállaljuk, s engedjük növekedni. De ha nem, akkor csukjuk be a szemünket, kicsinyítsük le egész parányira magunkat, s lépjünk be a méhünkbe, (ha nekünk nincs a párunkéba:)). Keressük meg a magzatot, s az ezüstzsínoron hozzácsatlakozott lelket kérjük meg, hogy jelenjen meg előttünk. Elképzelhetjük a méhünket egy hatalmas teremnek is, amelynek közepén kényelmes fotelek és egy asztal látható. Üljünk le, s kínáljuk hellyel ezt a lelket is. Kérjük meg, hogy csukja be a szemét. Milyennek látjuk őt? Nézzük meg alaposan, érezzük őt. Még mindig meggondolhatjuk magunkat, s ha úgy érezzük testet akarunk adni neki, mosolyogjunk rá, öleljük át, s fejezzük be a meditációt. De ha biztosak vagyunk a döntésünkben, érezzük, hogy elönt minket a szeretet és az Univerzum békéje. Koronacsakránk megnyílik, s átáramlik rajtunk a hála, s jóérzés, a földcsakránk is kinyílik, s beáramlik a Föld békéje s szeretete. Szívcsakránkból irányítsunk felé egy rózsaszín vagy zöld fénynyalábot, s lássuk ahogy belép az ő szívébe, s feltölti a lelkét. Mondjuk el neki, hogy mennyire hálásak vagyunk, hogy megismerhettük őt, s nagyon szeretjük, s köszönjük, hogy ezt a tapasztalást általa megélhetjük, de úgy érezzük, hogy még nem jött el az ideje annak, hogy testet adjunk a számára, nem érezzük még késznek rá magunkat, úgy érezzük, hogy most időre van szükségünk.
Ha elfogadja a döntésünket, kérjük meg, hogy bólintson egyet, s lássuk, ahogy a megtermékenyült petesejt egyre kisebb és kisebb lesz, míg végül teljesen felszívódik.
Ha úgy érezzük, hogy nem fogadta el a döntésünket, beszélgessünk tovább vele. Legyünk őszinték, és végig a szeretet szóljon belőlünk. Tartsuk fent ezt a szeretettel teli állapotot. Ismételjük meg a meditációt minden nap többször, amíg úgy érezzük sikerül vele megbeszélnünk. De ha nemtudjuk meggyőzni, gondoljuk át újra, mielőtt a fizikai szinten megvalósított döntésekig jutunk. A Hellinger terápia pont az ilyen nem elfogadott, de mégis tovább hurcolt lelkekről szól, akik odatapadnak, ottmaradnak az élők életében, (meg még sokminden másról is) s csomó olyan dolgot okoznak: függőségek, betegségek stb, amiknek nemtaláljuk az okát. Valójában az ő el nem fogadottságuk, kirekesztettségük bújik meg emögött. Akit bővebben érdekel a téma, ajánlom figyelmébe Jung Kinga barátnőmet, aki professzionális családállítással foglalkozik, s a boldogasszonyvolgye@gmail.com e-mail címen lehet hozzá bejelentkezni, tőle kérdezni.
De nézzünk mélyen önmagunkba. Valóban ezt akarjuk? Nézzük meg kilenc hónap múlva magunkat és környezetünket, aztán tíz majd tizenkét hónap múlva. Hogy nézünk ki? Boldogok vagyunk? Kiegyensúlyozottan működik minden körülöttünk? Milyenek a színek? Jóérzés belegondolni? Ha igen, akkor vállaljuk, s engedjük növekedni. De ha nem, akkor csukjuk be a szemünket, kicsinyítsük le egész parányira magunkat, s lépjünk be a méhünkbe, (ha nekünk nincs a párunkéba:)). Keressük meg a magzatot, s az ezüstzsínoron hozzácsatlakozott lelket kérjük meg, hogy jelenjen meg előttünk. Elképzelhetjük a méhünket egy hatalmas teremnek is, amelynek közepén kényelmes fotelek és egy asztal látható. Üljünk le, s kínáljuk hellyel ezt a lelket is. Kérjük meg, hogy csukja be a szemét. Milyennek látjuk őt? Nézzük meg alaposan, érezzük őt. Még mindig meggondolhatjuk magunkat, s ha úgy érezzük testet akarunk adni neki, mosolyogjunk rá, öleljük át, s fejezzük be a meditációt. De ha biztosak vagyunk a döntésünkben, érezzük, hogy elönt minket a szeretet és az Univerzum békéje. Koronacsakránk megnyílik, s átáramlik rajtunk a hála, s jóérzés, a földcsakránk is kinyílik, s beáramlik a Föld békéje s szeretete. Szívcsakránkból irányítsunk felé egy rózsaszín vagy zöld fénynyalábot, s lássuk ahogy belép az ő szívébe, s feltölti a lelkét. Mondjuk el neki, hogy mennyire hálásak vagyunk, hogy megismerhettük őt, s nagyon szeretjük, s köszönjük, hogy ezt a tapasztalást általa megélhetjük, de úgy érezzük, hogy még nem jött el az ideje annak, hogy testet adjunk a számára, nem érezzük még késznek rá magunkat, úgy érezzük, hogy most időre van szükségünk.
Ha elfogadja a döntésünket, kérjük meg, hogy bólintson egyet, s lássuk, ahogy a megtermékenyült petesejt egyre kisebb és kisebb lesz, míg végül teljesen felszívódik.
Ha úgy érezzük, hogy nem fogadta el a döntésünket, beszélgessünk tovább vele. Legyünk őszinték, és végig a szeretet szóljon belőlünk. Tartsuk fent ezt a szeretettel teli állapotot. Ismételjük meg a meditációt minden nap többször, amíg úgy érezzük sikerül vele megbeszélnünk. De ha nemtudjuk meggyőzni, gondoljuk át újra, mielőtt a fizikai szinten megvalósított döntésekig jutunk. A Hellinger terápia pont az ilyen nem elfogadott, de mégis tovább hurcolt lelkekről szól, akik odatapadnak, ottmaradnak az élők életében, (meg még sokminden másról is) s csomó olyan dolgot okoznak: függőségek, betegségek stb, amiknek nemtaláljuk az okát. Valójában az ő el nem fogadottságuk, kirekesztettségük bújik meg emögött. Akit bővebben érdekel a téma, ajánlom figyelmébe Jung Kinga barátnőmet, aki professzionális családállítással foglalkozik, s a boldogasszonyvolgye@gmail.com e-mail címen lehet hozzá bejelentkezni, tőle kérdezni.
Legutóbbi hozzászólások