Minden ember életében van amolyan „Csontváz a szekrényben” – vagyis olyan (akár eltitkolt) esemény, személy, érzések, amik köthetőek valami negatív tartalomhoz is, ami viszont bennünk van mindezzel kapcsolatban. Ezt váltja ki bennünk, ha meglátjuk azt a személyt pl., aki számunkra valami rossz, káros, fájdalmas dolgot cselekedett.
'Mélység' kategória archívuma.
Page 2 of 2
Van úgy, hogy csak jönnek a gondolatok, de nem állnak össze kerek egésszé, egy szösszenet itt, egy pillanat ott, amolyan röpke sóhajok és óhajok. Aztán mikor beindul a Merkaba kerék, a dimmenzióragyogás megváltozik, s minden a helyén van, pont jókor, pont jó időben, s ragyog, ragyog a fény, miközben én magam egy vagyok a mindenséggel, s végtelen vagyok. Feltölt a jóérzés, s mosolyognom kell mindenek felett. Hát ez vagyok én, ennyi vagyok. Nincs különbség, nincs semmi, dimmenzióragyogás, fénysugár vagyok. Egy a sok közül, s mindenkivel egy. Te is az vagy. Lásd a fényed:)
Merkaba. Nevezik fényszekérnek is. Miután használni kezdtem évekkel ezelőtt, sok helyzetből kimozdított már. Van úgy, hogy megrekedünk, elönt a rosszkedv, s nemtudjuk merre tovább, nincs kedvünk semmihez, s belenehezedünk az adott helyzetbe. Nos, ilyenkor jól jön a Merkaba. Ha magunk köré építjük, s beindítjuk, már ha van rá engedélyünk felsőbb énünktől, a dolgok változni kezdenek. Maguktól. Olvass tovább ‘Dimmenzióváltás, fényjármű’
Hiszti. Váratlan és elemi erővel előtörő, szülőket a kétségbeesés szélére, s olykor szülői létük megkérdőjelezésére sodró erőhullám. Kezelése, megelőzése szinte lehetetlen. Velejárói: bömbölés, csapkodás, kiabálás.
Fel kellett mennünk Pestre valamelyik nap útlevelet csináltatni a gyerekeknek. A kocsinkat, mióta összetört, még mindig szerelik, úgyhogy kénytelenek voltunk vonatozni. Viszont így a lehetséges szundikálások három és féléves lányom számára kimaradtak, s mikor már majdnem végeztünk, előbújt s megszállta a hiszti. Pontosabban a hisztimanó. Én csak így hívom. Időnként fájdalmasan feljajdulok: a kicsi lányomat akarom, vissza akarom kapni! Nem ezt a hisztimanót! (Persze ilyenkor, ellenkezik, vitatkozik, s természetesen neki áll feljebb) Ismerős a helyzet? A vasútállomásig tartott a hiszti, próbáltuk figyelmen kívül hagyni, de esélytelenek voltunk. Mindenért bömbölt, mindenért kiabált, stb. S mikor már kellően fáradtan végre felszálltunk a vonatra, visszatért a kislány énje, s kezdte jóvátenni az eddigieket: a hátam mögé mászott, s valódi pránatisztító gyakorlatokkal tisztítani kezdte a hátam. Leszedte a súlyokat. Éreztem, hogy megkönnyebbülök. Ösztönösen jól csinálta. Szoktam tőle azt is kérni, hogy tapossa meg a hátam. (Persze nem a vonaton.) Tudom, vannak akik félnek ettől, mert mi van ha rossz helyre tapos, de én bízom benne, s tudom, hogy csak olyan helyekre lép, aminek szüksége van erre a nyomásra, súlyra, amit ő gyakorol ott akkor éppen arra testrészemre. Sokszor megerősített már ebben.
Tehát az én tapasztalásom, hogy vegyük rá őket, hogy masszírozzák a hátunkat. Annyira ügyesek! Erősítsük ezt a képességüket, s dícsérjük meg őket. Nekem is jól megy a masszírozás, energetizálás, ebben sosem korlátoztak a szüleim, s ösztönösen jól csinálom, megmaradt ez a képességem. Minden gyerek képes rá. Ne vegyük el tőlük. S mi is gyakran simogassuk, ölelgessük őket, hangsúlyozom, amíg lehet:), mert az érintés nagyon fontos egy fejlődő gyermek számára. S figyeljünk arra, hogyha ő közeledik, akármennyire fáradtak, nyűgösek vagyunk, ne hárítsuk, inkább fogadjuk el, bajunk nem lesz tőle, s az ő kis tudatalattijába pedig nem rakódik le egy negatív lenyomat, akármennyire jelentéktelennek is tűnik az egész. S akkor hisztiből is jóval kevesebb lesz.
Fel kellett mennünk Pestre valamelyik nap útlevelet csináltatni a gyerekeknek. A kocsinkat, mióta összetört, még mindig szerelik, úgyhogy kénytelenek voltunk vonatozni. Viszont így a lehetséges szundikálások három és féléves lányom számára kimaradtak, s mikor már majdnem végeztünk, előbújt s megszállta a hiszti. Pontosabban a hisztimanó. Én csak így hívom. Időnként fájdalmasan feljajdulok: a kicsi lányomat akarom, vissza akarom kapni! Nem ezt a hisztimanót! (Persze ilyenkor, ellenkezik, vitatkozik, s természetesen neki áll feljebb) Ismerős a helyzet? A vasútállomásig tartott a hiszti, próbáltuk figyelmen kívül hagyni, de esélytelenek voltunk. Mindenért bömbölt, mindenért kiabált, stb. S mikor már kellően fáradtan végre felszálltunk a vonatra, visszatért a kislány énje, s kezdte jóvátenni az eddigieket: a hátam mögé mászott, s valódi pránatisztító gyakorlatokkal tisztítani kezdte a hátam. Leszedte a súlyokat. Éreztem, hogy megkönnyebbülök. Ösztönösen jól csinálta. Szoktam tőle azt is kérni, hogy tapossa meg a hátam. (Persze nem a vonaton.) Tudom, vannak akik félnek ettől, mert mi van ha rossz helyre tapos, de én bízom benne, s tudom, hogy csak olyan helyekre lép, aminek szüksége van erre a nyomásra, súlyra, amit ő gyakorol ott akkor éppen arra testrészemre. Sokszor megerősített már ebben.
Tehát az én tapasztalásom, hogy vegyük rá őket, hogy masszírozzák a hátunkat. Annyira ügyesek! Erősítsük ezt a képességüket, s dícsérjük meg őket. Nekem is jól megy a masszírozás, energetizálás, ebben sosem korlátoztak a szüleim, s ösztönösen jól csinálom, megmaradt ez a képességem. Minden gyerek képes rá. Ne vegyük el tőlük. S mi is gyakran simogassuk, ölelgessük őket, hangsúlyozom, amíg lehet:), mert az érintés nagyon fontos egy fejlődő gyermek számára. S figyeljünk arra, hogyha ő közeledik, akármennyire fáradtak, nyűgösek vagyunk, ne hárítsuk, inkább fogadjuk el, bajunk nem lesz tőle, s az ő kis tudatalattijába pedig nem rakódik le egy negatív lenyomat, akármennyire jelentéktelennek is tűnik az egész. S akkor hisztiből is jóval kevesebb lesz.
Mindig spontán jön. Mint valami történés. Nemtudom megmagyarázni. Csak megtörténik. Írok, és megszületik, valami kikerekedik, sikerül. Aztán jön ő, a törő-zúzó, romboló, felemelő és imádnivaló tündérkirálynő, a kizökkentő kicsi lány, s más irányt vesz a történet, a kerek egész.
Amikor gyermekünk születik, s látjuk pici kezeit, törékeny, de mégis erős kicsi testét, főleg mikor először éljük át ezt, átfut rajtunk a félelem. Vajon mindig minden helyzetben megtudom védeni, tudok vigyázni rá? Én gyakran mondogatom, fényangyalok vigyázzatok rá most. Akárhova megy, akárhol van, s akkor főleg, ha mással van, oviban, nagyszülőkkel, stb.
Aztán nagyobb lesz, önállóbb, s kevésbé kell fizikailag vigyázni rá, de szellemileg annál inkább. Mert szívja, mint a szivacs, befelé a világot, a tapasztalásokat, oviban, játszótéren, stb. Nyitott és fogékony. Könnyű elrontani.
Amikor gyermekünk születik, s látjuk pici kezeit, törékeny, de mégis erős kicsi testét, főleg mikor először éljük át ezt, átfut rajtunk a félelem. Vajon mindig minden helyzetben megtudom védeni, tudok vigyázni rá? Én gyakran mondogatom, fényangyalok vigyázzatok rá most. Akárhova megy, akárhol van, s akkor főleg, ha mással van, oviban, nagyszülőkkel, stb.
Aztán nagyobb lesz, önállóbb, s kevésbé kell fizikailag vigyázni rá, de szellemileg annál inkább. Mert szívja, mint a szivacs, befelé a világot, a tapasztalásokat, oviban, játszótéren, stb. Nyitott és fogékony. Könnyű elrontani.
Pl. mikor néhány napot az egyik nagyszülőknél tölt a lányom, egy kis pukkancsot kapok vissza, aki azt gondolja, hogy ideje átvennie a hatalmat, s minket a szüleit is úgy ugráltathat, ahogy a nagyszüleit szokta. Szerencsére néhány óra alatt visszarázódik, mert nem ugrok neki, hiába várja el, s egy idő után, esetleg egy hiszti után, kiegyensúlyozódnak az energiák, s helyre áll a családi béke. (S már az öcsit sem akarja kidobni a szemétbe:))
De hogy lehet egyensúlyban tartani a tapasztalásait? Pl. kérdezgessük, vegyük rá, hogy meséljen, főleg ha nem velünk volt valahol. Ha annyira nem akar, vagy nehezebben nyíló gyerek, először meséljünk mi, mit csináltunk, mit láttunk, mit éreztünk, amíg ő nem volt itthon. Így már szívesebben mesél, mert úgy érzi reagálnia kell, neki is át kell adni a tapasztalásait. Bevezethetjük, hogy esténként, elalvás előtt összefoglaljuk hogy mi történt aznap. Azt is végig beszélhetjük, hogy másnap mi lesz, megteremtve a jót. Ha valami foglalkoztatja, segítsünk neki megkérni a tudatalattiját, hogy álmában kapja meg a választ. Ha valami fontos esemény előtt áll másnap, beszéljük át vele, hogy mi fog pontosan történni, főleg ha kicsit fél is tőle. Menjünk bele minél részletesebben. Érezzük a szagokat, a tárgyak tapintását, lássuk milyen idő van, eresszük át a jóérzést magunkon, miközben sikert ér el a gyermek. Legyünk benne, legyünk vele, legyünk jelen. Éljük át. Mert így minden sikerül.
De hogy lehet egyensúlyban tartani a tapasztalásait? Pl. kérdezgessük, vegyük rá, hogy meséljen, főleg ha nem velünk volt valahol. Ha annyira nem akar, vagy nehezebben nyíló gyerek, először meséljünk mi, mit csináltunk, mit láttunk, mit éreztünk, amíg ő nem volt itthon. Így már szívesebben mesél, mert úgy érzi reagálnia kell, neki is át kell adni a tapasztalásait. Bevezethetjük, hogy esténként, elalvás előtt összefoglaljuk hogy mi történt aznap. Azt is végig beszélhetjük, hogy másnap mi lesz, megteremtve a jót. Ha valami foglalkoztatja, segítsünk neki megkérni a tudatalattiját, hogy álmában kapja meg a választ. Ha valami fontos esemény előtt áll másnap, beszéljük át vele, hogy mi fog pontosan történni, főleg ha kicsit fél is tőle. Menjünk bele minél részletesebben. Érezzük a szagokat, a tárgyak tapintását, lássuk milyen idő van, eresszük át a jóérzést magunkon, miközben sikert ér el a gyermek. Legyünk benne, legyünk vele, legyünk jelen. Éljük át. Mert így minden sikerül.
Egy újabb tapasztalás. Mi van ha már van elég gyerekünk, s egy lélek mégis úgy dönt, hogy márpedig nálunk akar testet ölteni? De mi nem akarjuk ezt valójában, mert nem érezzük még késznek rá magunkat, úgy érezzük nemtudunk eléggé figyelni majd rá, hiszen a többiek is kicsik még, s végén csak kiabáló, fáradt nyúzott anyának álcázott hisztérika jutna mindenkinek. Az elme persze pörög, mutatja az újabb és újabb utakat, lehetőségeket, mert mi van ha így vagy úgy vagy amúgy lenne.
De nézzünk mélyen önmagunkba. Valóban ezt akarjuk? Nézzük meg kilenc hónap múlva magunkat és környezetünket, aztán tíz majd tizenkét hónap múlva. Hogy nézünk ki? Boldogok vagyunk? Kiegyensúlyozottan működik minden körülöttünk? Milyenek a színek? Jóérzés belegondolni? Ha igen, akkor vállaljuk, s engedjük növekedni. De ha nem, akkor csukjuk be a szemünket, kicsinyítsük le egész parányira magunkat, s lépjünk be a méhünkbe, (ha nekünk nincs a párunkéba:)). Keressük meg a magzatot, s az ezüstzsínoron hozzácsatlakozott lelket kérjük meg, hogy jelenjen meg előttünk. Elképzelhetjük a méhünket egy hatalmas teremnek is, amelynek közepén kényelmes fotelek és egy asztal látható. Üljünk le, s kínáljuk hellyel ezt a lelket is. Kérjük meg, hogy csukja be a szemét. Milyennek látjuk őt? Nézzük meg alaposan, érezzük őt. Még mindig meggondolhatjuk magunkat, s ha úgy érezzük testet akarunk adni neki, mosolyogjunk rá, öleljük át, s fejezzük be a meditációt. De ha biztosak vagyunk a döntésünkben, érezzük, hogy elönt minket a szeretet és az Univerzum békéje. Koronacsakránk megnyílik, s átáramlik rajtunk a hála, s jóérzés, a földcsakránk is kinyílik, s beáramlik a Föld békéje s szeretete. Szívcsakránkból irányítsunk felé egy rózsaszín vagy zöld fénynyalábot, s lássuk ahogy belép az ő szívébe, s feltölti a lelkét. Mondjuk el neki, hogy mennyire hálásak vagyunk, hogy megismerhettük őt, s nagyon szeretjük, s köszönjük, hogy ezt a tapasztalást általa megélhetjük, de úgy érezzük, hogy még nem jött el az ideje annak, hogy testet adjunk a számára, nem érezzük még késznek rá magunkat, úgy érezzük, hogy most időre van szükségünk.
Ha elfogadja a döntésünket, kérjük meg, hogy bólintson egyet, s lássuk, ahogy a megtermékenyült petesejt egyre kisebb és kisebb lesz, míg végül teljesen felszívódik.
Ha úgy érezzük, hogy nem fogadta el a döntésünket, beszélgessünk tovább vele. Legyünk őszinték, és végig a szeretet szóljon belőlünk. Tartsuk fent ezt a szeretettel teli állapotot. Ismételjük meg a meditációt minden nap többször, amíg úgy érezzük sikerül vele megbeszélnünk. De ha nemtudjuk meggyőzni, gondoljuk át újra, mielőtt a fizikai szinten megvalósított döntésekig jutunk. A Hellinger terápia pont az ilyen nem elfogadott, de mégis tovább hurcolt lelkekről szól, akik odatapadnak, ottmaradnak az élők életében, (meg még sokminden másról is) s csomó olyan dolgot okoznak: függőségek, betegségek stb, amiknek nemtaláljuk az okát. Valójában az ő el nem fogadottságuk, kirekesztettségük bújik meg emögött. Akit bővebben érdekel a téma, ajánlom figyelmébe Jung Kinga barátnőmet, aki professzionális családállítással foglalkozik, s a boldogasszonyvolgye@gmail.com e-mail címen lehet hozzá bejelentkezni, tőle kérdezni.
De nézzünk mélyen önmagunkba. Valóban ezt akarjuk? Nézzük meg kilenc hónap múlva magunkat és környezetünket, aztán tíz majd tizenkét hónap múlva. Hogy nézünk ki? Boldogok vagyunk? Kiegyensúlyozottan működik minden körülöttünk? Milyenek a színek? Jóérzés belegondolni? Ha igen, akkor vállaljuk, s engedjük növekedni. De ha nem, akkor csukjuk be a szemünket, kicsinyítsük le egész parányira magunkat, s lépjünk be a méhünkbe, (ha nekünk nincs a párunkéba:)). Keressük meg a magzatot, s az ezüstzsínoron hozzácsatlakozott lelket kérjük meg, hogy jelenjen meg előttünk. Elképzelhetjük a méhünket egy hatalmas teremnek is, amelynek közepén kényelmes fotelek és egy asztal látható. Üljünk le, s kínáljuk hellyel ezt a lelket is. Kérjük meg, hogy csukja be a szemét. Milyennek látjuk őt? Nézzük meg alaposan, érezzük őt. Még mindig meggondolhatjuk magunkat, s ha úgy érezzük testet akarunk adni neki, mosolyogjunk rá, öleljük át, s fejezzük be a meditációt. De ha biztosak vagyunk a döntésünkben, érezzük, hogy elönt minket a szeretet és az Univerzum békéje. Koronacsakránk megnyílik, s átáramlik rajtunk a hála, s jóérzés, a földcsakránk is kinyílik, s beáramlik a Föld békéje s szeretete. Szívcsakránkból irányítsunk felé egy rózsaszín vagy zöld fénynyalábot, s lássuk ahogy belép az ő szívébe, s feltölti a lelkét. Mondjuk el neki, hogy mennyire hálásak vagyunk, hogy megismerhettük őt, s nagyon szeretjük, s köszönjük, hogy ezt a tapasztalást általa megélhetjük, de úgy érezzük, hogy még nem jött el az ideje annak, hogy testet adjunk a számára, nem érezzük még késznek rá magunkat, úgy érezzük, hogy most időre van szükségünk.
Ha elfogadja a döntésünket, kérjük meg, hogy bólintson egyet, s lássuk, ahogy a megtermékenyült petesejt egyre kisebb és kisebb lesz, míg végül teljesen felszívódik.
Ha úgy érezzük, hogy nem fogadta el a döntésünket, beszélgessünk tovább vele. Legyünk őszinték, és végig a szeretet szóljon belőlünk. Tartsuk fent ezt a szeretettel teli állapotot. Ismételjük meg a meditációt minden nap többször, amíg úgy érezzük sikerül vele megbeszélnünk. De ha nemtudjuk meggyőzni, gondoljuk át újra, mielőtt a fizikai szinten megvalósított döntésekig jutunk. A Hellinger terápia pont az ilyen nem elfogadott, de mégis tovább hurcolt lelkekről szól, akik odatapadnak, ottmaradnak az élők életében, (meg még sokminden másról is) s csomó olyan dolgot okoznak: függőségek, betegségek stb, amiknek nemtaláljuk az okát. Valójában az ő el nem fogadottságuk, kirekesztettségük bújik meg emögött. Akit bővebben érdekel a téma, ajánlom figyelmébe Jung Kinga barátnőmet, aki professzionális családállítással foglalkozik, s a boldogasszonyvolgye@gmail.com e-mail címen lehet hozzá bejelentkezni, tőle kérdezni.
Szeretnék egy helyet, ahol összegyűlünk, s saját szertartást kieszelve, énekkel, hangszerekkel, tánccal ünnepelnénk mondjuk hetente egyszer a létezést A helyszín változna, a résztvevők nem.
A párkapcsolat is aggasztó kérdés. Gondolkodtatok már azon, hogy mi van, ha nem találja a gyerek a párját, s ott marad velünk, s látjuk, hogy boldogtalan. Szerintem ez minden szülő agyán előbb-utóbb végigfut. Na ilyenkor mondom, hogy Elme állj, köszönöm, hogy megajándékoztál eme gondolattal, de az én gyerekem úgyis boldog lesz, talpraesett kölyök, a lábai előtt fognak heverni a pasik, csajok, stb.
Az elme pedig dolgozik…Minél inkább csendben akarjuk tartani, annál inkább küldi újabb és újabb gondolatát felénk. Nekem az a technika vált be, hogy amikor valamit túl gondol, pl a tipikus mi lenne ha… gondolatsor, akkor azt szoktam mondani neki: ELME! köszönöm, hálát adok. S leáll. Egyre kevesebb ilyen gondolat jön már egy ideje. Tudatosabb vagyok.
Legutóbbi hozzászólások