Ifjúkor és spiritualitás. Szabadegyetemi, élő, előadássorozatra bukkantam spirituális gyermeknevelés témában egy hírlevélben, persze nem ingyen, hanem sokezer forintért. Az előadó végigvezet a fogantatástól, a felnőttkorig. Engem mégis az ifjúkor és spiritualitás téma fogott meg, gondolkodtatott el. Nemrég megkeresett egy kétségbeesett tizenhétéves ifjú hölgy, s arról panaszkodott, hogy teljesen be van fordulva, nemtud nyitni, nemtud barátkozni a körülötte élőkkel, annyira szorong, s a pszichológus nyugtatókat ajánlott neki, hogy egyáltalán aludni tudjon. Azt is írta, hogy úgy érzi, anyukája csalódott benne, mert nem tanul jól, de bezzeg a nővére, vele soha sincs semmi gond.
'Mélység' kategória archívuma.
A párom, a párom, a párom, ő nem akarja, nem látja, nem úgy érzékeli, hülyeségnek tartja, nem lehet vele beszélni erről. Hányszor jutunk vajon erre a pontra? Aztán telnek a hétköznapok tovább, s nem változik semmi. Pedig mi próbálkoznánk, de valami mégsem teljes, mégsem az igazi.
A napokban megkaptam a házunk rám eső tulajdoni hányad rész utáni illeték csekkjét. Több mint kétszázezer forint. Ő persze mérges lett, tiltakozni kezdett, azzal jött, hogy még hány bőrt akarnak lehúzni rólunk, s élhetetlenné tenni az életünk, stb.
“A bennünk lévő megerősítés és tagadás erejének egyensúlya. A mód, ahogyan eljutunk annak megértéséhez, hogy mit jelent az Igazság az igaz kegyelem összefüggésében.
Az igazság kártyája, Aura Soma tarot, www.dudus.hu
Megerősítés és tagadás. Igen, ez az. Húztam néhány kártyát (kattintottam) a dudus.hu honlapon, s mint mindig, most is közelebb vitt a bennem zajló vagy talán háborgó újabb gondolatsorhoz. Még mindig az interneten hirdetett utak foglalkoztatnak, a hírlevelek, hogy hogyan érjünk el biztos anyagi alapokat, gazdagságot, bőséget, s már egész jól bele is jöttem, de egyik nap kinőtt egy újabb burjánzó gondolat tudatalattim rejtett, sötét bugyraiból: vállalkozni, gyed után? Én? Hiszen, kicsi vagyok, meg Vuk vagyok, hogy is lennék már képes pont én rá?
Előző bejegyzésemben az ovis bosszúságaimról írtam, s valahogy nem lett tőle jobb a kedvem. Körülnéztem a házban is, s mázsás súllyal nehezedtek rám a tennivalók. Amit máskor könnyen vennék, akkor soknak, végnélkülinek, nyomasztónak tűnt.
“A méhem szent, és az életem is az.
A méhem a menny kapuja itt a földön,
és az életem is az.”
(Méh mantra, részlet a Szakrális Nő című könyvből)
Nagyon komoly tapasztalásokat szerezhetünk önmagunkról, ha elkezdjük végre értelmezni testünk üzeneteit, a lelkünk figyelmeztető szavát.
Sokféle női betegség létezik, s mindegyiknek az alapja, hogy valami a Férfi-Nő kapcsolatban megbillen, nincs egyensúly. Amikor egy nőnek az EGÉSZ-ség-e megbomlik, részekre szakad, elsősorban azt kell megnézni, hogy miért adott helyet a betegségnek? Mit hívott be önmagának, és miért? Ha komolyan elszánja magát, és utána ered saját magának, saját testének üzeneteit kezdi fürkészni, akkor ez biztos jele annak, hogy eddig nem élt tudatosan. Nem volt tudatos a nőiségére, anyaságára, a kapcsolataira, a partnereire.
Hiába menekülünk, talán egy életen át is, feloldozást, megkönnyebbülést csak az jelenthet, ha oda megyünk, ahol a sérülés történt. Megszemléljük, amit látunk és érzünk, azt pedig elfogadjuk. Magunkba beengedjük teljesen, hogy ne kísértsen tovább, és így, ha a részünkké válhat, nem lesz ellenség többé. Megerősödünk általa.
Minden ember életében van amolyan „Csontváz a szekrényben” – vagyis olyan (akár eltitkolt) esemény, személy, érzések, amik köthetőek valami negatív tartalomhoz is, ami viszont bennünk van mindezzel kapcsolatban. Ezt váltja ki bennünk, ha meglátjuk azt a személyt pl., aki számunkra valami rossz, káros, fájdalmas dolgot cselekedett.
Van úgy, hogy csak jönnek a gondolatok, de nem állnak össze kerek egésszé, egy szösszenet itt, egy pillanat ott, amolyan röpke sóhajok és óhajok. Aztán mikor beindul a Merkaba kerék, a dimmenzióragyogás megváltozik, s minden a helyén van, pont jókor, pont jó időben, s ragyog, ragyog a fény, miközben én magam egy vagyok a mindenséggel, s végtelen vagyok. Feltölt a jóérzés, s mosolyognom kell mindenek felett. Hát ez vagyok én, ennyi vagyok. Nincs különbség, nincs semmi, dimmenzióragyogás, fénysugár vagyok. Egy a sok közül, s mindenkivel egy. Te is az vagy. Lásd a fényed:)
Merkaba. Nevezik fényszekérnek is. Miután használni kezdtem évekkel ezelőtt, sok helyzetből kimozdított már. Van úgy, hogy megrekedünk, elönt a rosszkedv, s nemtudjuk merre tovább, nincs kedvünk semmihez, s belenehezedünk az adott helyzetbe. Nos, ilyenkor jól jön a Merkaba. Ha magunk köré építjük, s beindítjuk, már ha van rá engedélyünk felsőbb énünktől, a dolgok változni kezdenek. Maguktól. ‘Dimmenzióváltás, fényjármű’ tovább…
Hiszti. Váratlan és elemi erővel előtörő, szülőket a kétségbeesés szélére, s olykor szülői létük megkérdőjelezésére sodró erőhullám. Kezelése, megelőzése szinte lehetetlen. Velejárói: bömbölés, csapkodás, kiabálás.
Fel kellett mennünk Pestre valamelyik nap útlevelet csináltatni a gyerekeknek. A kocsinkat, mióta összetört, még mindig szerelik, úgyhogy kénytelenek voltunk vonatozni. Viszont így a lehetséges szundikálások három és féléves lányom számára kimaradtak, s mikor már majdnem végeztünk, előbújt s megszállta a hiszti. Pontosabban a hisztimanó. Én csak így hívom. Időnként fájdalmasan feljajdulok: a kicsi lányomat akarom, vissza akarom kapni! Nem ezt a hisztimanót! (Persze ilyenkor, ellenkezik, vitatkozik, s természetesen neki áll feljebb) Ismerős a helyzet? A vasútállomásig tartott a hiszti, próbáltuk figyelmen kívül hagyni, de esélytelenek voltunk. Mindenért bömbölt, mindenért kiabált, stb. S mikor már kellően fáradtan végre felszálltunk a vonatra, visszatért a kislány énje, s kezdte jóvátenni az eddigieket: a hátam mögé mászott, s valódi pránatisztító gyakorlatokkal tisztítani kezdte a hátam. Leszedte a súlyokat. Éreztem, hogy megkönnyebbülök. Ösztönösen jól csinálta. Szoktam tőle azt is kérni, hogy tapossa meg a hátam. (Persze nem a vonaton.) Tudom, vannak akik félnek ettől, mert mi van ha rossz helyre tapos, de én bízom benne, s tudom, hogy csak olyan helyekre lép, aminek szüksége van erre a nyomásra, súlyra, amit ő gyakorol ott akkor éppen arra testrészemre. Sokszor megerősített már ebben.
Tehát az én tapasztalásom, hogy vegyük rá őket, hogy masszírozzák a hátunkat. Annyira ügyesek! Erősítsük ezt a képességüket, s dícsérjük meg őket. Nekem is jól megy a masszírozás, energetizálás, ebben sosem korlátoztak a szüleim, s ösztönösen jól csinálom, megmaradt ez a képességem. Minden gyerek képes rá. Ne vegyük el tőlük. S mi is gyakran simogassuk, ölelgessük őket, hangsúlyozom, amíg lehet:), mert az érintés nagyon fontos egy fejlődő gyermek számára. S figyeljünk arra, hogyha ő közeledik, akármennyire fáradtak, nyűgösek vagyunk, ne hárítsuk, inkább fogadjuk el, bajunk nem lesz tőle, s az ő kis tudatalattijába pedig nem rakódik le egy negatív lenyomat, akármennyire jelentéktelennek is tűnik az egész. S akkor hisztiből is jóval kevesebb lesz.
Fel kellett mennünk Pestre valamelyik nap útlevelet csináltatni a gyerekeknek. A kocsinkat, mióta összetört, még mindig szerelik, úgyhogy kénytelenek voltunk vonatozni. Viszont így a lehetséges szundikálások három és féléves lányom számára kimaradtak, s mikor már majdnem végeztünk, előbújt s megszállta a hiszti. Pontosabban a hisztimanó. Én csak így hívom. Időnként fájdalmasan feljajdulok: a kicsi lányomat akarom, vissza akarom kapni! Nem ezt a hisztimanót! (Persze ilyenkor, ellenkezik, vitatkozik, s természetesen neki áll feljebb) Ismerős a helyzet? A vasútállomásig tartott a hiszti, próbáltuk figyelmen kívül hagyni, de esélytelenek voltunk. Mindenért bömbölt, mindenért kiabált, stb. S mikor már kellően fáradtan végre felszálltunk a vonatra, visszatért a kislány énje, s kezdte jóvátenni az eddigieket: a hátam mögé mászott, s valódi pránatisztító gyakorlatokkal tisztítani kezdte a hátam. Leszedte a súlyokat. Éreztem, hogy megkönnyebbülök. Ösztönösen jól csinálta. Szoktam tőle azt is kérni, hogy tapossa meg a hátam. (Persze nem a vonaton.) Tudom, vannak akik félnek ettől, mert mi van ha rossz helyre tapos, de én bízom benne, s tudom, hogy csak olyan helyekre lép, aminek szüksége van erre a nyomásra, súlyra, amit ő gyakorol ott akkor éppen arra testrészemre. Sokszor megerősített már ebben.
Tehát az én tapasztalásom, hogy vegyük rá őket, hogy masszírozzák a hátunkat. Annyira ügyesek! Erősítsük ezt a képességüket, s dícsérjük meg őket. Nekem is jól megy a masszírozás, energetizálás, ebben sosem korlátoztak a szüleim, s ösztönösen jól csinálom, megmaradt ez a képességem. Minden gyerek képes rá. Ne vegyük el tőlük. S mi is gyakran simogassuk, ölelgessük őket, hangsúlyozom, amíg lehet:), mert az érintés nagyon fontos egy fejlődő gyermek számára. S figyeljünk arra, hogyha ő közeledik, akármennyire fáradtak, nyűgösek vagyunk, ne hárítsuk, inkább fogadjuk el, bajunk nem lesz tőle, s az ő kis tudatalattijába pedig nem rakódik le egy negatív lenyomat, akármennyire jelentéktelennek is tűnik az egész. S akkor hisztiből is jóval kevesebb lesz.
Loading ...
Legutóbbi hozzászólások