Merkaba. Nevezik fényszekérnek is. Miután használni kezdtem évekkel ezelőtt, sok helyzetből kimozdított már. Van úgy, hogy megrekedünk, elönt a rosszkedv, s nemtudjuk merre tovább, nincs kedvünk semmihez, s belenehezedünk az adott helyzetbe. Nos, ilyenkor jól jön a Merkaba. Ha magunk köré építjük, s beindítjuk, már ha van rá engedélyünk felsőbb énünktől, a dolgok változni kezdenek. Maguktól. Olvass tovább ‘Dimmenzióváltás, fényjármű’
'Elemi erő' kategória archívuma.
Page 2 of 2
Tegnap belenéztem egy tánctermi tükörbe, s első benyomásom magamról, az a kamaszkori kép volt, amely sokkal szélesebbnek mutatott, mint amilyen valójában vagyok.:), aztán megnéztem magam alaposabban, s már egy elfogadhatóbb kép nézett vissza rám. Aztán előbújt a bohóc énem, s mikor egyik kislány azt mondta, változz békává, hirtelen békává változtam:), de voltam légy is:). S mindezt a tükör hozta ki belőlem. Jólesett “idétlenkedni”.
Fájdalom. Mélyről előtörő, elemi erővel ható. Hagyni kell, hogy előbújjon. Utána megkönnyebbülünk.
Manapság a legtöbb ember mindent magába folyt. Nem látszik a szembejövőn öröm vagy bánat, csak közöny. Pedig mennyi érzés, mennyi indulat, mennyi fájdalom lakik egy ember lelkében! A gyerekek nem szégyellik az érzéseiket, ők akkor és ott bömbölnek, hisztiznek, ahol épp jólesik nekik, lehet az a legforgalmasabb bevásárlóközpont is. És ez így van jól.
Éreztétek már, hogy egy feszültségoldó sírás után, valahogy tisztábbak lettetek? Valami megváltozik ilyenkor, valami könnyebb lesz. S a gyerekek hányszor választják ezt az utat, ha valami nem kedvükre való? Rengetegszer. Hiszen így jóval könnyebb, elengedni, feldolgozni, megtisztulni, s tovább lépni. Ők nem időznek, nem agyalnak sokáig egy-egy történésen, amíg kicsik, bömbölnek maximum, hogy céljukat elérjék, aztán elfelejtik. A baba is mindent, ami nem jó neki, sírással fejez ki. A sírás tehát egy tökéletes kommunikációs eszköz, arra, hogy figyeljenek ránk. De mi van, ha csak feszültségmentesíteni szeretnénk, kiengedni a gőzt, akár egy alapos bőgéssel is? Ha a gyerekek előtt tesszük, ők megijednek, s velünk sírnak. Ha pedig más meghallja, meglátja, ő legalább vigasztalni próbál, bár nem mindig jó ez sem. Lényeg, hogy merjünk bőgni, jó az, időnként, bármikor, mások előtt, mások nélkül, ahogy jólesik. Tisztábbak leszünk, megkönnyebbülünk utána.
Manapság a legtöbb ember mindent magába folyt. Nem látszik a szembejövőn öröm vagy bánat, csak közöny. Pedig mennyi érzés, mennyi indulat, mennyi fájdalom lakik egy ember lelkében! A gyerekek nem szégyellik az érzéseiket, ők akkor és ott bömbölnek, hisztiznek, ahol épp jólesik nekik, lehet az a legforgalmasabb bevásárlóközpont is. És ez így van jól.
Éreztétek már, hogy egy feszültségoldó sírás után, valahogy tisztábbak lettetek? Valami megváltozik ilyenkor, valami könnyebb lesz. S a gyerekek hányszor választják ezt az utat, ha valami nem kedvükre való? Rengetegszer. Hiszen így jóval könnyebb, elengedni, feldolgozni, megtisztulni, s tovább lépni. Ők nem időznek, nem agyalnak sokáig egy-egy történésen, amíg kicsik, bömbölnek maximum, hogy céljukat elérjék, aztán elfelejtik. A baba is mindent, ami nem jó neki, sírással fejez ki. A sírás tehát egy tökéletes kommunikációs eszköz, arra, hogy figyeljenek ránk. De mi van, ha csak feszültségmentesíteni szeretnénk, kiengedni a gőzt, akár egy alapos bőgéssel is? Ha a gyerekek előtt tesszük, ők megijednek, s velünk sírnak. Ha pedig más meghallja, meglátja, ő legalább vigasztalni próbál, bár nem mindig jó ez sem. Lényeg, hogy merjünk bőgni, jó az, időnként, bármikor, mások előtt, mások nélkül, ahogy jólesik. Tisztábbak leszünk, megkönnyebbülünk utána.
Tudom nyár van, s ilyenkor előbújnak legyek, szúnyogok, bogarak, minden ami nem kell, én mégis róluk írok most. Mindenkinek van saját szimbólumrendszere. Megfigyeltem például, hogy ha fekete rigót látok, amerre tartok akkor éppen, az rendben van, jó úton járok minden értelemben. A seregély, ha feltűnik, valamilyen váratlan hír, információ érkezik az életembe. A toll, madártoll, éppen előttem, bárhol megjelenik, az éppen aktuális gondolat, ami foglalkoztat hiábavalóságát jelenti. Ha vezetek éppen, s “átrohan”:) előttem egy galamb, lassítanom kell. Mindig bejön. Biztos, hogy valami történik ott előrébb, pl. egy kamikázé előző a szembejövő sávban, stb. De mivel lassabban megyek, elkerülöm a bajt. A legyek folyamatosan kellemetlenkednek. Ha valaki erősebb indulatokat küld felém, hirtelen megjelenik egy darázs vagy méh, ugrottam már fel a szobában a székről, mikor váratlanul megjelent, az erkélyajtón repült be, majd kilencven fokos fordulattal nekem akart rontani. Egy ruhadarabbal védekeztem, szerencsére megúsztam, ahogy jött el is ment, kirepült a nyitott ajtón. Szóval a legyek. Érdekes, ahogy most írok róluk, eltűnt mindegyik. Pedig eddig itt kellemetlenkedtek. Tudatossá váltam, már nincs hatalmuk felettem.:) Gondolatfoszlányok ők is, energiadarabok, kellemetlen érzések megtestesítői. Hiszen hiába hesegetem el, visszajönnek, mindent összemászkálnak. Régebben a szúnyogok ellen volt egy bevált technikám: elképzeltem magam köré egy energiaburkot, fényeset, szerettel telit, amely annyira sugárzott, hogyha abba szúnyog betette a szárnyát, nyomban holtan rogyott össze. De ez a verzió annyira nem tetszett, így inkább elképzeltem, hogy belerepül, fénygolyóvá válik ő is, majd kipattan, s mint egy számítógépes játék, eltalálja a többieket, akik szintén fénygolyókká válnak, s ez így megy a végtelenségig. (Persze azért a fecskéknek is hagyni kell valami ennivalót) De visszatérve a legyekre: ő az az energia, aki folyton kellemetlenkedik, levakarhatatlan, ha elzavarom, kicsit messzebbről figyel. Ha meg lecsapom egy légycsapóval, hamarosan jön a másik. A folyton beszélő lányom, mikor először látta, hogy mire való a légycsapó, hirtelen elcsendesedett. Kicsit megilletődött. Én sem szeretem az ilyen megoldásokat. Ezért keresem a spirituális eltűntetés módját. De egyenlőre csak a légycsapós verziót ismerem.:)
Hiszti. Váratlan és elemi erővel előtörő, szülőket a kétségbeesés szélére, s olykor szülői létük megkérdőjelezésére sodró erőhullám. Kezelése, megelőzése szinte lehetetlen. Velejárói: bömbölés, csapkodás, kiabálás.
Fel kellett mennünk Pestre valamelyik nap útlevelet csináltatni a gyerekeknek. A kocsinkat, mióta összetört, még mindig szerelik, úgyhogy kénytelenek voltunk vonatozni. Viszont így a lehetséges szundikálások három és féléves lányom számára kimaradtak, s mikor már majdnem végeztünk, előbújt s megszállta a hiszti. Pontosabban a hisztimanó. Én csak így hívom. Időnként fájdalmasan feljajdulok: a kicsi lányomat akarom, vissza akarom kapni! Nem ezt a hisztimanót! (Persze ilyenkor, ellenkezik, vitatkozik, s természetesen neki áll feljebb) Ismerős a helyzet? A vasútállomásig tartott a hiszti, próbáltuk figyelmen kívül hagyni, de esélytelenek voltunk. Mindenért bömbölt, mindenért kiabált, stb. S mikor már kellően fáradtan végre felszálltunk a vonatra, visszatért a kislány énje, s kezdte jóvátenni az eddigieket: a hátam mögé mászott, s valódi pránatisztító gyakorlatokkal tisztítani kezdte a hátam. Leszedte a súlyokat. Éreztem, hogy megkönnyebbülök. Ösztönösen jól csinálta. Szoktam tőle azt is kérni, hogy tapossa meg a hátam. (Persze nem a vonaton.) Tudom, vannak akik félnek ettől, mert mi van ha rossz helyre tapos, de én bízom benne, s tudom, hogy csak olyan helyekre lép, aminek szüksége van erre a nyomásra, súlyra, amit ő gyakorol ott akkor éppen arra testrészemre. Sokszor megerősített már ebben.
Tehát az én tapasztalásom, hogy vegyük rá őket, hogy masszírozzák a hátunkat. Annyira ügyesek! Erősítsük ezt a képességüket, s dícsérjük meg őket. Nekem is jól megy a masszírozás, energetizálás, ebben sosem korlátoztak a szüleim, s ösztönösen jól csinálom, megmaradt ez a képességem. Minden gyerek képes rá. Ne vegyük el tőlük. S mi is gyakran simogassuk, ölelgessük őket, hangsúlyozom, amíg lehet:), mert az érintés nagyon fontos egy fejlődő gyermek számára. S figyeljünk arra, hogyha ő közeledik, akármennyire fáradtak, nyűgösek vagyunk, ne hárítsuk, inkább fogadjuk el, bajunk nem lesz tőle, s az ő kis tudatalattijába pedig nem rakódik le egy negatív lenyomat, akármennyire jelentéktelennek is tűnik az egész. S akkor hisztiből is jóval kevesebb lesz.
Fel kellett mennünk Pestre valamelyik nap útlevelet csináltatni a gyerekeknek. A kocsinkat, mióta összetört, még mindig szerelik, úgyhogy kénytelenek voltunk vonatozni. Viszont így a lehetséges szundikálások három és féléves lányom számára kimaradtak, s mikor már majdnem végeztünk, előbújt s megszállta a hiszti. Pontosabban a hisztimanó. Én csak így hívom. Időnként fájdalmasan feljajdulok: a kicsi lányomat akarom, vissza akarom kapni! Nem ezt a hisztimanót! (Persze ilyenkor, ellenkezik, vitatkozik, s természetesen neki áll feljebb) Ismerős a helyzet? A vasútállomásig tartott a hiszti, próbáltuk figyelmen kívül hagyni, de esélytelenek voltunk. Mindenért bömbölt, mindenért kiabált, stb. S mikor már kellően fáradtan végre felszálltunk a vonatra, visszatért a kislány énje, s kezdte jóvátenni az eddigieket: a hátam mögé mászott, s valódi pránatisztító gyakorlatokkal tisztítani kezdte a hátam. Leszedte a súlyokat. Éreztem, hogy megkönnyebbülök. Ösztönösen jól csinálta. Szoktam tőle azt is kérni, hogy tapossa meg a hátam. (Persze nem a vonaton.) Tudom, vannak akik félnek ettől, mert mi van ha rossz helyre tapos, de én bízom benne, s tudom, hogy csak olyan helyekre lép, aminek szüksége van erre a nyomásra, súlyra, amit ő gyakorol ott akkor éppen arra testrészemre. Sokszor megerősített már ebben.
Tehát az én tapasztalásom, hogy vegyük rá őket, hogy masszírozzák a hátunkat. Annyira ügyesek! Erősítsük ezt a képességüket, s dícsérjük meg őket. Nekem is jól megy a masszírozás, energetizálás, ebben sosem korlátoztak a szüleim, s ösztönösen jól csinálom, megmaradt ez a képességem. Minden gyerek képes rá. Ne vegyük el tőlük. S mi is gyakran simogassuk, ölelgessük őket, hangsúlyozom, amíg lehet:), mert az érintés nagyon fontos egy fejlődő gyermek számára. S figyeljünk arra, hogyha ő közeledik, akármennyire fáradtak, nyűgösek vagyunk, ne hárítsuk, inkább fogadjuk el, bajunk nem lesz tőle, s az ő kis tudatalattijába pedig nem rakódik le egy negatív lenyomat, akármennyire jelentéktelennek is tűnik az egész. S akkor hisztiből is jóval kevesebb lesz.
Legutóbbi hozzászólások