Vitatkoztam nemrég a társammal, mert be akartam fonatni a hajam, ő pedig nem akarta. Pedig már jópárszor volt befonva, tincsenként, de amolyan “botcsinálta” módon, magamnak. Végre profival szerettem volna, aki látja is, amit csinál, hiszen nekem elég nehéz a saját fejemen, a tincseket úgy szétválasztani, hogy ki is nézzen valahogy. Nagyon nehezen akarta elfogadni, hogy a lelki békémhez, megújulásomhoz, most éppen erre van szükségem. De elfogadta, nekem meg befonták a hajam.
Egy ismert pszicháter könyvét olvasom a nőről, s pont arról ír, hogy szülés után, mi nők, mennyire megfeledkezünk a külsőnkről, s elhagyjuk magunkat. Ma, jártomban-keltemben figyelni kezdtem én is a babakocsis anyukákat. Hát, mit mondjak, nem láttam egy ragyogó anyukát sem. (Tény, hogy egy kisvárosban nézelődtem, s nem voltam kint órákat.)
S bár ezt a pszichátert sokan nem szeretik, tudom, de rátapintott a lényegre. Megfeledkezünk magunkról. A gyereké a főszerep. De vajon mennyire egészséges ez?
Sokféle női betegség létezik, s mindegyiknek az alapja, hogy valami a Férfi-Nő kapcsolatban megbillen, nincs egyensúly. Amikor egy nőnek az EGÉSZ-ség-e megbomlik, részekre szakad, elsősorban azt kell megnézni, hogy miért adott helyet a betegségnek? Mit hívott be önmagának, és miért? Ha komolyan elszánja magát, és utána ered saját magának, saját testének üzeneteit kezdi fürkészni, akkor ez biztos jele annak, hogy eddig nem élt tudatosan. Nem volt tudatos a nőiségére, anyaságára, a kapcsolataira, a partnereire.
Legutóbbi hozzászólások