Vitatkoztam nemrég a társammal, mert be akartam fonatni a hajam, ő pedig nem akarta. Pedig már jópárszor volt befonva, tincsenként, de amolyan “botcsinálta” módon, magamnak. Végre profival szerettem volna, aki látja is, amit csinál, hiszen nekem elég nehéz a saját fejemen, a tincseket úgy szétválasztani, hogy ki is nézzen valahogy. Nagyon nehezen akarta elfogadni, hogy a lelki békémhez, megújulásomhoz, most éppen erre van szükségem. De elfogadta, nekem meg befonták a hajam.

Egy ismert pszicháter könyvét olvasom a nőről, s pont arról ír, hogy szülés után, mi nők, mennyire megfeledkezünk a külsőnkről,  s elhagyjuk magunkat. Ma, jártomban-keltemben figyelni kezdtem én is a babakocsis anyukákat. Hát, mit mondjak, nem láttam egy ragyogó  anyukát sem.  (Tény, hogy egy kisvárosban nézelődtem, s nem voltam kint órákat.)

S bár ezt a pszichátert sokan nem szeretik, tudom, de rátapintott a lényegre. Megfeledkezünk magunkról. A gyereké a főszerep. De vajon mennyire egészséges ez?

Read the rest of this entry »