Áss le – egészen addig, ahol a fájdalmadat érzed.
Több nőt látok, fehér gyolcsruhában, hosszú, földet verdeső bő szoknyában, ahogy pirosló arccal állnak egy vonalban a szabad ég alatt. Mindnek ásó van a kezében, kemény fanyelű, fényesen villogó élű, sokat használt ásó. Elszánt arccal állnak egymás mellett, kicsi távolságot tartva egymástól, szemükben tükröződik az Ég kékje.
Hiába menekülünk, talán egy életen át is, feloldozást, megkönnyebbülést csak az jelenthet, ha oda megyünk, ahol a sérülés történt. Megszemléljük, amit látunk és érzünk, azt pedig elfogadjuk. Magunkba beengedjük teljesen, hogy ne kísértsen tovább, és így, ha a részünkké válhat, nem lesz ellenség többé. Megerősödünk általa.
Minden ember életében van amolyan „Csontváz a szekrényben” – vagyis olyan (akár eltitkolt) esemény, személy, érzések, amik köthetőek valami negatív tartalomhoz is, ami viszont bennünk van mindezzel kapcsolatban. Ezt váltja ki bennünk, ha meglátjuk azt a személyt pl., aki számunkra valami rossz, káros, fájdalmas dolgot cselekedett.




Legutóbbi hozzászólások