A tisztahangok rádió legutóbbi beszélgetésében, Paksi Zoltán, a félelemről is beszélt. Félelem ettől a legújabb vírustól pl. Ennek kapcsán eszembe jutott egy meditáció:
Monthly Archive for 2009. november.
A minap csoda történt velem. Elmentem Vida Ági egyik előadására. Anyámék nem értek ide időben, átvenni a gyerekeket, alig találtam meg a termet, elkéstem, már elkezdődött, ráadásul elhúzódó náthám utolsó vírusaival is küzdöttem napok óta, s még vacilláltam is, hogy tényleg menjek-e. De valamiért mégis menni akartam.
Nagyon érdekelt a téma, s ki is akartam mozdulni kicsit. Arról megfeledkeztem, hogy sorsolást, és nyereményt is ígért, s mikor előkapta az ajándékot, meg a cetliket, pont azon gondolkodtam, hogy egyáltalán benne vagyok-e, amikor kimondta a nevem. Szinte el sem hittem. Azon gondolkodtam: ilyen érzés nyerni? Kimentem, szinte hebegtem-habogtam, átvettem, megtapsoltak, visszaültem. Furcsa érzés volt.
No de nézzük a mögöttest: írtam pár napja a háttérképről, meg a pozitív megerősítéses háttérkímélőről. Van benne egy ilyen mondat is: nyertes vagyok. Hát most bejött. Beépült a tudatalattimba. Amikor Ági elővette a cetliket, azért az is beugrott, hogy jó lenne nyerni. S engem húztak ki. Ha azt gondolom, á én úgysem nyerek, elég valószínű, hogy, Ági segítője, ha meg is fogta a nevemet tartalmazó cetlit, másikat választott volna. Mert bár jó voltam ma épp Fortuna Istennőnél, de azt az üzenetet küldtem volna az engem kihúzónak, hogy á ne engem húzz ki, én nem szoktam nyerni.
Nagyon sokat számít, hogy mi van bennünk az adott pillanatban. Ha szeretnénk sikeresek lenni, gyakoroljuk a szeretet hatalmát, tartsunk nagytakarítást a gondolatainkban, s építsünk, építsünk, építsünk befelé pozitív megerősítéseket. De ebben hamarosan segítek, de azt még nem árulom el, hogy hogyan:) csak figyeljétek az oldalt.
Szeretetet sugárzok ki, szeretet vesz körül, szeretetet vonzok be mindenhonnan.
Ezt a mondatot állítottam be háttérképnek. Joseph Murphy: A tudatalattid csodálatos hatalma című könyv sorozatában ír ezekről a pozitív megerősítésekről. Azt állítja, hogy az ínség, veszteség, rosszkedv, mind az elme játékai, amiket nagyon közel engednek az emberek, s elhiszik, hogy nekik csak rossz lehet. Ő úgy segít, hogy kisebb imákat ad a hozzá fordulóknak, amellyel gyakorlatilag átprogramozzák a tudatalattijukat az emberek, s a negatív áramlatot, pozitív szellővé varázsolják.
Tánc. Kicsiknek, közepeseknek és nagyoknak. Tanítok. A divatőrültek lekoptak, mert nem elég hiphopos a rock and roll. S most valaki végre kihívást jelent nekem: megfogta őket, drágábban, fele annyi időben kimondta a varázsszót, hiphopot tanít. Nálam csak lézengenek a gyerekek. Az akrobatikus rock and roll nem menő a sulibuliban.
Több van a tarsolyomban, mint az egy két há négy. Én is tudom. De a rocki ad egy biztonságos keretet, hátteret, mint hogy merészen, saját szakállamra, a régebben kortárs táncnak nevezett, ma divatosan hiphoppá emelkedett úgynevezett életérzést tanítsam. Egykor a Neurotic nevű együttes is azt énekelte, hogy a “rock and roll az nem egy tánc”. Így van ez a hiphoppal is. Lehet táncolni, de ez kevés. Nagyon kevés. Aki nem éli meg belülről ezt az életérzést, ami nem feltétlenül jó, az előbb-utóbb ezt is megunja. S hozzáteszem, nem 14 év alattiaknak való. Persze lehet erről vitakozni, de nekem konkrétan ez a véleményem.
De térjünk vissza a tudatossághoz. Ha önnön szabályaimon túl táncolok, kiadok magamból valamit, s jól érzem magam közben, akkor abból csak valami jó születhet. A felszabadult, önfeledt tánc, számomra egy ima, egyfajta hálaadás, a mindenséghez, amolyan mélyről jövő megtisztulás, megkönnyebbülés, és köszönet mindenért s mindenkiért. Eddig a kereteket tanítottam, a meghatározott formát, de akit megérintett, s kitartott, az megtalálta az örömét, s imáját is benne.
A tánc szeretetét nem látják sokszor a gyerekek. Már ők sincsenek jelen. Hiphopra mennek, mert az divatos, de fele annyi élményt, jóérzést nem ad, mint a rocki, mert nem nekik való. A szabályozott kéztartás, egyenes hát, ugrálás inkább való egy gyereknek, de mivel mindig van egy húzóerő, akit majmolni, követni kell, inkább hiphopra járnak, mert az a menő.
Nagyonsokféle táncot, sportot kipróbáltam eddig életem során. Tizenéveim végén táncos akartam lenni. Nem lettem, de táncoltam tovább. Jól ismerem a kortárs táncot, az improvizatív elemeket, s nagyon szeretek akrobatikázni, bár most a két gyerek rajtam ugrál, nem én a gumiasztalon. Végignézve néhány filmet és koreográfiát, rájöttem, hogy született hiphop táncos vagyok, mégis akrobatikus rock and rollt tanítok, s egyáltalán nem bánom.
Szóval a sport megtalálásánál is lényeges a tudatosság. Ne azért válasszon valamit, mert ez a divat az osztályban. Mutassunk nekik többfélét, hogy tudjanak választani, s magyarázzuk el, melyik miért jó. Vázoljunk fel célokat: kupákat, érméket akár, ha van benne versenyszellem, vagy egyszerűen csak bemutatókat, iskolai fellépéseket, ha táncról van szó. A gyerekek nagyobbrészt imádnak szerepelni, növeljük hát az önbizalmukat, ilyen lehetőségekkel, sportra neveléssel. Nyugodtabb, kitartóbb, eredményesebb gyermeket kapunk érte cserébe. Megéri belevágni.
Bármit is csinálsz, legbenső lényedben maradj mindig könnyed, csöndes, nyugodt, kiegyensúlyozott, írja Osho.
Mi az amit közel engedünk? Egyik nap rámijesztett a barátnőm, hogy beteg a fiam. Bömbölt, semmi sem volt jó neki, míg náluk volt. Aztán megérkeztem, s megnyugodott. De ez a szó, betegség, mint egy féreg, befészkelte magát a gondolataim közé. Árgus szemekkel figyeltem minden mozdulatát, de nem tűnt betegnek, jókedvű, vidám volt, s most is az. Olvass tovább ‘Könnyedség’
Legutóbbi hozzászólások