Szárnyak. Kinek kisebb, kinek nagyobb, a gyerekeknek tündöklő, időnként előtűnő, máskor halovány árnyalat. Nekem is volt egykor, mondta nekem egy látó hölgyemény, de letettem őket, állította, egy várban, hogy tizennégy év múlva újra visszavegyem. Akkoriban telhetett le az a sok év, s beugrott, hogy amikor tizenöt éves voltam kb, egy osztálykiránduláson valóban volt egy furcsa élményem, Kőszeg várában. Ismerős volt a név Jurisics Miklós, még mindig emlékszem rá, s mintha valami különös erő hívna, vonzana, elszakadtam a többiektől, s mentem, magam sem tudom merre, csak arra emlékszem, hogy egy kisudvarba értem. Egy lépcső vezetett fel oldalt egy ajtóhoz. Felmentem, benyitottam, de zárva volt. Mikor elindultam lefelé, hirtelen erős fájdalom nyilalt a lábamba, s percekig nem múlt el. Aztán mintha elvágták volna, eltűnt. Kijöttem az udvarból, s összetalálkoztam a többiekkel, már engem kerestek. Akkor adtam le, tettem le őket, mondta a hölgy.
S ha belegondolok, utána árnyékévek következtek a tündöklő, különleges, fényes gyermekkor után, “sötét”, borús kamaszévek, s keserédes huszonévek. S mostanában a furcsa nem létező véletlenek, kit vezetnek erre? Hát kedves barátnőmet. Leköltözött erre a környékre, s nagyon tetszik neki Kőszeg. Egyszercsak kapcsoltam: úgy látszik nekem is van még ott dolgom, amit letettem, fel kell vennem újra, s már majdnem eljutottunk oda a napokban családostól, de egy apró akadály, az életnek nevezett furcsa játékban megakadályozott benne. Legközelebb még több tudatossággal feltöltődve biztosan eljutunk oda, hiszen ami késik nem múlik, s tudom, mostmár biztosan, hogy dolgom van ott. Úgy látszik mégsem 14 évre tettem le, hanem többre. Lassan visszaszivárog, de a lényeg, a nagy megvilágosodás még ott van azon az úton. Nem számít, hogy ott mit találok, ha elmegyek érte, biztosan elhozom, mert az út a lényeg, nem a cél. S az is lehet, hogy a barátnőm talált rá a “kvinteszenciára”, s ha találkozunk, ő neki jut valami olyan felismerés eszébe, ami bennem is megnyit valamilyen elzárt részt, ami eddig fel sem tűnt nekem. Figyeljünk a véletlenekre.
Szárnyak. Fontosak, hiszen a gyerekeknek is vannak, s nem kéne idő előtt szárnya szegetté tenni őket. S ha mi is újra megtaláljuk a magunkét, sokkal könnyebben tudunk együtt szárnyalni velük. Akkor nem jelenthet gondot a kommunikáció, nem kell drága konferenciákra járnunk, hogy megtanuljunk beszélni velük, hogy egyáltalán megértsük a nyelvüket, szót értsünk velük.
S ha belegondolok, utána árnyékévek következtek a tündöklő, különleges, fényes gyermekkor után, “sötét”, borús kamaszévek, s keserédes huszonévek. S mostanában a furcsa nem létező véletlenek, kit vezetnek erre? Hát kedves barátnőmet. Leköltözött erre a környékre, s nagyon tetszik neki Kőszeg. Egyszercsak kapcsoltam: úgy látszik nekem is van még ott dolgom, amit letettem, fel kell vennem újra, s már majdnem eljutottunk oda a napokban családostól, de egy apró akadály, az életnek nevezett furcsa játékban megakadályozott benne. Legközelebb még több tudatossággal feltöltődve biztosan eljutunk oda, hiszen ami késik nem múlik, s tudom, mostmár biztosan, hogy dolgom van ott. Úgy látszik mégsem 14 évre tettem le, hanem többre. Lassan visszaszivárog, de a lényeg, a nagy megvilágosodás még ott van azon az úton. Nem számít, hogy ott mit találok, ha elmegyek érte, biztosan elhozom, mert az út a lényeg, nem a cél. S az is lehet, hogy a barátnőm talált rá a “kvinteszenciára”, s ha találkozunk, ő neki jut valami olyan felismerés eszébe, ami bennem is megnyit valamilyen elzárt részt, ami eddig fel sem tűnt nekem. Figyeljünk a véletlenekre.
Szárnyak. Fontosak, hiszen a gyerekeknek is vannak, s nem kéne idő előtt szárnya szegetté tenni őket. S ha mi is újra megtaláljuk a magunkét, sokkal könnyebben tudunk együtt szárnyalni velük. Akkor nem jelenthet gondot a kommunikáció, nem kell drága konferenciákra járnunk, hogy megtanuljunk beszélni velük, hogy egyáltalán megértsük a nyelvüket, szót értsünk velük.
Loading ...
Legutóbbi hozzászólások